Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-12-31 / 52. szám
4 HVAflGáiaitUSOft ÜAPUA a derék Koren kitűnő pedagógiai érzéke nagy hatással volt reá, épp oly tagadhatatlan, hogy fenmaradt Írásaiból specifikus keresztyen vonásokat igen bajos,kiolvasni. Petőfiben volt kétségkívül vallásos érzés is. Érezte a végtelennel való összefüggését, vatesnek, az istenség szent levelének érezte magát, melyet az leküldött a gyarló emberekhez. de igen jellemző, hogy a személyes Istent, Jézust nem igen emlegeti, e helyett annál sűrűbben szerepelt az istenség és különösen a természet, úgy hogy e szempontból, ha éppen osztályozni akarjuk, vallásossága panteizmusnak nevezhető, így jobban érthető természetrajongása, végtelenségi érzelme és a lélekvándorlásban való hite is — ha ez utóbbi nemcsak átfutó gondolat ? Vallásossága tehát egy különös típust képvisel, melyre nem szabad követ dobni, mégpedig több okból nem. Először is a fenséges természet is elvezethet alőbb-utóbb az egy hatalmas Istenhez. Azután, ismételjük, Petőfiben az ifjúság vére pezsgett, forrt, mely rendszerint jobban vonzódik a Nietzsche evangéliumához, mint a Jézuséhoz; és végül a kor is kifejtette, éreztette a maga hatását. Márpedig ez a kor, a 30— 40-es évek időszaka a racionalizmusnak, az ész uralmának az ideje, mikor politika, demokrácia és gazdasági (védegylet), nem pedig vallásos kérdések állnak homloktérben. A hazafiui lelkesedés, a nemzeti érdekek mellől (akárcsak a XV11I. sz. utolsó 2 évtizedében) minden más szempont háttérbe szorul. A házért való lelkesültség szinte pótolja a vallásos érzületet is. Ebben a keretben aztán jobban megérthetők az uniótörekvések és megérthető a vezető egyéniségek szelleme. Érthető tehát az is, hogy Petőfin is, aki oly kitűnő tolmácsa a kor villamos feszültségének, ezek az uralkodó jellemvonások erős nyomot hagytak m. p. a keresztyén alapú vallásosság rovására. Grandiózus egyénisége, melyben nincs különbség elv és gyakorlat közt, igy is örök érték, melyből bő okulást meríthet ez a meg- hasonlott, még maradi, elpukkanó frázisokat gyártó, de áldozni nem tudó, elvtelen nemzedék. Szelényi Ödön. •iiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiimiiiHiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiitiitmiiiiiiiiH Felhívás. Az egyet, főjegyzői iroda felhívja mindazokat, akiknek neveltetési segélyre igényjogosultságuk van és segélyben részesülni óhajtanak, hogy a lelkészsegélyezési-alap bizottságához intézendő kérvényüket az előirt okmányokkal felszerelve, a hivatalos ut betartásával sürgősen nyújtsák be. 1922 Eperjes és Petőfi. „Mint a szív az első szerelemnek titkát“ Édes Eperjesem, őrzöm az emléked. Rólad ábrándozom, Petőfinek képe • Lelkem álmaiban veled együtt ébred. Újra átélem most hat ifjú évemet Miknek szép Eperjes, te voltál kerete. Be szép idők! Mintha úgy álmodta volna Petőfi lelkének tündér képzelete. Ősi kollégium tanára voltam én, Tanitám lelkesen hazám történetét: Tanító, tanítvány együtt átérezék Petőfi lelkének hazafias hevét. „Öröködbe Uram! pogány ok jöttének. “ Áldott Eperjesem! cseh szó áradata Szent falaid között... hasogatja szivem Petőfi lelkének mély honfi bánata. ■ Nem elég a bánat! Talpra ti magyarok! Vessük egyszer végét csehek uralmának! Érezzük már végre lángralobbanását Petőfi nagy lelke tüzes haragjának. ■ Nemsokára újra szabad lész Eperjes Harsog Fő-utcádon diadalmas ének: Kiviéit kertjében hií magyar szivemnek Örömrózsája a Petőfi lelkének. Szigethy Lajos. Andrássy Terézia volt. akit Kisfaludy, — a leánya pedig Róza, akit Petőfi emelt az ideál magaslatára... Kisfaludy festette ... Petőfi énekelte... Az anyát költő rajongta körül, a leányát szintén ...: ez a körülmény különösen érdekessé teszi Andrássy Teréziát és Tóth Rózát, akiknek reánk maradt, bár nagyon elfakult emlékeiből is azt látjuk, méltán. Petőfi és Tóth Róza. Mikor Petőfi Asszony fára került, Tóth Róza szépségének hire már messze túlszárnyalta Kemenesalja határait, hogyne hallhatta volna hát az ifjú költő gyakran emlegetni : — A szomszéd faluban milyen szép lány lakik!... — Diákgyerekek — többen,voltak a környéken — elmondják az ilyesmit egymásnak. És Salkovicsék Tóth ékkai összejártak, ezen a réven is megismerkedhettek. Vagy Petries mutatta be őket, aki előzőleg többször eljött Békésből Vasba, meglátogatni az ideszakadt rokonokat s igy élőbbről ismerős volt a környéken. Aligha csalódunk feltevésünkben, hogy a csöngei szép leány puszta hire érdekelte már a nfinden szépért rajongó, koránérett, szeretetrevágyódó költőt, amikor pedig megismerte és a hír valóságáról meggyőződött — beleszeretett. Petőfi életének hű képe a költeményei; midőn ostffy- asszonyfai tartózkodásának körülményeire szeretnénk némi fényt deríteni, legmegbízhatóbb források itt is versei. Asszonyfán irt költeményei közül az elsőt, mely reánk maradt, 1839 május 29-ről keltezte. Ez a Rózához cimü: Hol Rábát sűrűén zöldelő fűzek övedzik, Szőkdele a fáknak Róza, hűs árnyi alatt. Jött s látá Aurora s díszeit irigyelve pirula, S a berk lombi fölé könnyeket ejtve futott. Kétségtelen, Petőfi ekkor már nemcsak ismerte Rózát, hanem szive hevesebben is dobogott iránta. Ostffy- asszonyfára érkezésének idejét azonban előbbre kell tennünk a vers kelténél, mert mig megismerte Rózát, szive lángot fogott és verset irt róla, ha néni is sok, de kellett egy kis idő. . A valószínűség szerint május elején, legkésőbb közepén érkezhetett Salkovicsékhoz. Ittléte alatt édes-bús érzések töltötték be szivét. Ábrándok; mert nem is annyira szerelem, mint inkább ábránd, koratavaszi álom volt ez az ifjú trubadúr részéről, a szép leányéról pedig ennyi sem. A fehérorgonás idill megmaradt idillnek és nem fejlődött tovább. Nem is fejlődhetett. Róza vele egyidős, sőt idősebb, szép, gazdag és előkelő, akinek, fehér kezéért olyan kész fiatalemberek versengtek, akikkel a kicsapott, kitagadott, rosszhirü diák: Petőfi, a senki, semmi: nem versenyezhetett. Gyerekember volt ő, csak arra jó, hogy a szerelem ábrándjait játsza a szép férjhezmenendö leány zsámolyánál. Jól tudta mindezt az ifjú költő is, bizonyítják versei, hogy a reménytelenség kínzó fájdalmát együtt szenvedte el az első szerelem gyönyörberingató édes érzéseivel. Hogy első szerelme volt ez, maga mondja (az „Első szerelem“ című versében): A leánykát hévvel én szerettem, Őt szerettem első szerelemmel... Az „Elválás“ cimü költeményében még többet mond : Ha szólanék is, mit remélhetek? A sors irántam oly vad, oly kemény; Ó kárhozat, ó gyilkos képzetek! Nem gyűl érettem viszonérzemény.
