Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-01-29 / 5. szám
2 BUArftGáblItUSOit IkÄPtfÄ 1922 értékpusztulás termelődik ki abból az áldatlan helyzetből, hogy a lelkésznek vagy tanítónak mindig kérnie kell egyházától! Ez a mi átkunk, szégyenünk. Ez az az örvény, mely sáros, iszapos hullámaiba belepörgeti annyi sok kiváló lélek- értékü papunk palástját, annyi nagy tanítónk tekintélyét, ez az a zátony, melyen hajótörést szenved sok, sikerrel biztató lelkészi életpálya s ez a mi egyházunk sok-sok beteges tünetének alapbántalma De erről máskor. Vallástanárainknak nem szabad az egyház belső, lelki életétől távol állaniok s az állami fizetés alapján állami tisztviselőkként szerepelniük, legyenek csak az egyház igaz misszionáriusai, kik a gyönyörű eszmény megközelítésén éppen úgy dolgoznak, mint a legforróbb buzgalmu lelkipásztor. Kenyerük javát adja az állam — de azt is az egyház kezéből — ám a munkájuk végzésében semmi anyagi vagy jogi téren támadható sérelmek ne éreztessék kedvetleniíő hatásukat; ott csak egy gondolat vezesse ragyogó csillagként: a jobb keresztyén egyéniségek nevelése. A kormány iránt, mely egyházunknak ilyen hatalmasan nyújtott segitőkezet (ami saját érdeke is), őszintén hálásak vagyunk; de reá vár még a feladat, hogy az önálló hitoktatók fizetési pragmatikáját, előhaladási fokozatait rendezze, mert — fel sem tételezzük, hogy az előlépés kizárva — a IX. fizetési osztály 3 fokozatán való állandó megmaradás nagyon aránytalan javadalmazást biztosit az egyetemi főiskolai készültséget igénylő funkció ellátóinak, holott pl. a felső kereskedelmi iskolák és tanítóképzők igazgatói előtt az V. rangosztály sorompói is nyitva vannak. Jó reménységgel nézünk úgy az uj funkcionáriusok munkája, mint a jog- és kenyérviszonyaikat rendező tényezők intézkedése elé. Miskolc, 1922 I. 14. d. L. iimiHiiiiiuimiimiimiiiiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiuiniiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMimiii Előfizetési felhívás. Lapunk olvasóit arra kérjük, hogy előfizetési dijaikat a megküldött befizetési lapok felhasználásával mielőbb beküldeni vagy — abban a nem remélt esetben, ha a lap további küldését nem kívánnák — a lapot „vissza" jelzéssel a kiadó- hivatalhoz visszajuttatni szíveskedjenek. Minthogy a kezelés egyszerűsítése végett — azoknak is küldettünk befizetési lapot, kik előfizetéseiket időközben már postautalványon vagy egyébként megújították, — az illetőket arra kérjük, hogy a befizetési lapokat tehetségükhöz mért önkéntes adományokra felhasználni szíveskedjenek. Végül ismételten s szeretettel kérjük olvasóinkat, hogy a lap terjesztésében segítségünkre lenni, uj előfizetőket gyűjteni, lapunkat ismerőseiknek ajánlani vagy mutatványszámok küldése végett címeket közölni szíveskedjenek. Az uj előfizetők lapunk ezévi számait — s azonfelül a tavalyi számok néhány, a készlethez mérten kiválasztott példányát azonnal megkapják. Harc vagy béke. A katolicismusnak és a protestantizmusnak egymáshoz való viszonya, az ellentétek kiélesedésének okai s a veszélyben levő felekezeti béke megóvásának biztosítékai a magyar társadalomban annyira előtérbe nyomult kérdéseket képeznek, hogy azoknak tárgyalására az egyházi sajtónak akkor is helyet kellene szorítani, ha e kérdések politikusaink nyilatkozataiban és napilapjaink hasábjain nem is kerülnének minduntalan szőnyegre. Publicistáink szine-java előtt azonban — mind a két táborban — tisztán áll az a tény, hogy a történelmi egyházaknak egymás ellen és pedig a régi fegyverekkel folytatott küzdelme csak egy hatalmas harmadiknak, a hitetlenek táborának megerősödésére vezet. De mivel vannak sokan, kiknek szemeit a felekezeti elfogultság elhomályosítja, helyénvalónak tartjuk, ha Dr. Sebestyén Jenőnek a „Kálvinista Szemle“ szerkesztőjének „Felekezeti béke és felekezeti harc“ cimü vezércikkéből közlünk egy részt, mely erre a felekezeti elfogultság szülte vakságra s annak folyományaira — igen találó szavakkal — mutat reá. „Ez a vakság — mondja a cikkíró — fájdalom, ma is tart s miután ma már tényleg világnézeti alapon és teljesen elmérgesedetten folyik a harc, a felekezeti háborúság tényleg küszöbön van és pedig két okból. Először azért, mert a hitetlenség által jelentett óriási veszedelmet főleg a római katholikusok (de a protestáns keresz- tyénség is) ma sem látja; másodszor pedig azért, mert gyenge, öntudátosság nélkül való keresztyénségében és vakságában a fenyegetett közös nagy keresztyén értékeket egyik sem tudja meglátni. Mert ha megtudná, akkor a szörnyű történelmi helyzet magaslatára is tudna emelkedni. És szól ez itt különösen Rómának, amely a protestantizmus elleni gyűlöletet és harcot csalatkozhatatlan végzésekben kodifikálta, tehát soha meg nem változtathatja. (Akkor persze még nem tudta azt, hogy a protestantizmusnál százszor nagyobb veszedelem is fogja fenyegetni). De szól a protestantizmusnak is, amelyet pedig a legtöbbször — és különösen ahol Rómával szemben kisebbségben van — rabul szokott ejteni a hitetlenség hízelgése, amely látszólag mindig a „felvilágosodásért“ küzdő protestantizmus megmentésére siet, de úgy tesz vele, mint a pesti zsebtolvajok az utcán hirtelen rosszul levő vidéki atyafival, hogy mialatt a hóna alá nyúlnak, ki is emelik a pénztárcáját, azaz a hasonlatot most már alkalmazva: a protestantizmussal szövetkező hitetlenség rendesen ki is öli a protestantizmusból — a hitet. Nagyon jó lesz tehát a felekezeti harcot egyik oldalról sem előkésziteni és még kevésbbé provokálni, mert itt ma már az egész keresztyénség értékei forognak kockán! Tudjuk, hogy Róma nem adhat mást, mint ami lényege és természetes az, hogy mihelyt hatalomra jut, exkluzivitásra tör. Mi harctól nem félünk és éppen erőnk s ideáljaink tudatábaa nem is akarjuk; mai halálosan szomorú viszonyaink között pedig végzetesnek is tartanók azt. De ha mégis kitör, feleljenek érte mindkét részről azok, akik ez újabb polgárháborút elvakultságukban felidézik. A leghitványabb és leggonoszabb a dologban pedig az, hogy itt valójában a szó mélyebb értelmében vett felekezeti harcról szó sincs, legfeljebb hatalmi tultengés- röl, mérkőzésről s a protestantizmus részéről főleg egyszerű önvédelemről. Mert ugyan hiszi-e valaki, hogy nálunk, a mai elesett vaílásos élet mellett, nagy vallási igazságokért, dogmáik tartalmáért mennének tüzbe felekezetek? Pedig ez lenne az igazi felekezeti harc s a meggyőződésért vívott küzdelemben lenne valami tiszteletre méltó is. Itt azonban csak azt látjuk, hogy Róma kodifikált protestáns-gyűlölete és hatalmi tendenciája mérkőzik a
