Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-12-24 / 51. szám
. \m evArioBuiKUaüK iiapua 7 „A* ószövetségi történetek“.* Irta: Karner F. Károly, ev. hitoktató. (l'olytatas és vége.) 2. Súlyos aggodalmaim vannak, amikor szerző Mózest és Jézust állitia párhuzamba és azoknak neveit, történetét is szimbólumokként kezeli. Nem tudom ugyan, hogy ezt a szimbolizmust elvileg érti-e (t. i. úgy, hogy az elbeszéltek történetiségét nem akarja kutatni, mivel azt el nem fogadja és neki jelentőséget nem tulajdonit) vagy pedig csak úgy, hogy gyakorlatban ebben látja Jézusnak is legnagyobb pedagógiai értékét. De végeredményben egyik olyan aggodalmas, mint a másik. Mert nemcsak, hogy Jézus több mint a Szabaditó szimbóluma, de semmiféle történelmi jogunk sincs arra, hogy nevét, mely különben idejében épp oly közkedvelt személynév volt, mint ma László vagy Lajos, tisztára szimbólumnak vegyük. »Az ószövetségi történetek történetisége“ sem kerül .teljes világosságba a tulajdonnevek jelentésével*. Ma már azon a kritikai irányon szerencsésen túl vagyunk, amely egy ószövetségi történetet sikerültén megmagyarázott, ha több-kevesebb szerencsével a nevek etymologiáját megtalálta. A kutatások és ásatások meggyőztek mindenkit, aki egy kicsit foglalkozott velük, arról, hogy sokkal több történet van az ószövetségi elbeszélések mögött, mint amennyit még a legodaadóbb skep- tikusok is remélhettek volna Amellett Mózes és Jézus szembeállitása a legkevésbé sem mondható sikerültnek. Igaz, hogy az egyházias teológia maga alkotta meg a típusokat és antitipusokat. de ezzel egészen mást akart s távolról sem jutott eszébe Mózest és jézust egyszerűen parallelizálni Mert amellett, hogy a párhuzam valósággal nem is párhuzam (.Vízből kiszabadított“ = passivum, »Szabaditó* = aktívum), ennek még tulajdonkép etymologiai jogosultsága sincs: Mózes nem jelent annyit mint .Vízből kiszabadított* (még csak nem is .viz- ből kimentett*, amint az ószövetség naiv népies etymolo- giája mondja), hiszen ez egyptomi szó, amelynek töve megvan például a Tulmose névben. Arról nem is kívánok szólni, hogy tárgyi szempontból a párhuzam milyen erőszakos (Mózes és Jézus születésénél a párhuzam nem több, mint hogy mindkettő megszületett, Mózes és Jézus menekülése nem állítható párhuzamba, hol a párhuzam Mózes gyilkosságára, jézus szenvedésére és halálára?). A tízparancsolat és a Miatyánk parallelizása valamivel szerencsésebb ámbár itt sem jutunk túl bizonyos eróltetettségen. De ebből legalább lehet pedagógiai értéket kovácsolni. Hogy azonban a cikkíró ebből hogyan akar az ószövetség ellen érvet meríteni, azt nem értem. 3 A legsúlyosabb kifogást azonban mindeddig elhallgattam és igyekeztem a tisztelt cikkíróval egy szintájra helyezkedni. A cikk alapján az az ember benyomása, mintha a vallástanitás célja kizárólag az erkölcsi jellem nevelése volna Hiszen az ószövetségi történeteket is kizárólag ebből az erkölcsi szempontból támadja és amennyiben az újszövetséget a tárgyalásba belevonja, azt ugyanilyen szempontok alatt teszi. De nekünk minden okunk megvan arra, hogy azt hangsúlyozzuk: vallástanitás nem erkölcs- tanitás, a vallásosság nemcsak erkölcsiség. Amennyire az utóbbi elengedhetetlen velejárója az előbbinek és amennyire a vallást nem lehet elképzelni valamiféle erkölcsiség nélkül, épp úgy veszedelmes kísérlet és még mindig megbosszulta magát, ha valaki a vallásosságból tisztán erköl- csiséget akart csinálni. Amikor mi a bibliai történeteket tanítjuk, nem azt tüzzük ki célul, hogy bizonyos erkölcsi igazságot szemléletes alakban állítsunk a gyermek elé. Ha igy volna, akkor végeredményben igaza volna a cikkírónak, hogy a mai korhoz és viszonyokhoz közelebb álló történeteket, akár kultúrtörténeti nagyságok életrajzát tanítsuk. Akkor valóban kár volna egy mai gondolkodásmódtól elütő, a gyermeki léleknek idegen világgal vesződni. Sokkal hamarább érnénk célt más erkölcsi tartalmú történetkékkel, akár mesékkel is. De a mi számunkra a biblia, sem az Ó-, sem az ujszö, . * A 45—4S-ik számban megkezdett dolgozatnak eddig helyszűke miatt elmaradt folytatása. vétség, nem erkölcsi tanulságok példatára. Nekünk a biblia Isten kijelentése, az a könyv, amely még ma is tanulságot tesz arról, hogyan ölelte magához Isten a bűn fertőjébe bukott, elveszett embert és hogyan akarja a megváltást ma is az egyes ember számára realizálni. Nekünk a biblia tanúságot tesz arról az Istenről, aki belépett az emberi történelembe és hosszú fejlődéssel, a választott nép nevelésével készítette elő Fiának elküldését. Mi tehát úgy tudjuk, hogy a biblia az üdvtörténet-vbI tesz bizonyságot S amikor mi gyermekünkből vallásos embereket akarunk nevelni, amikor a vallástanitásban is oda akarjuk vezetni a G yermeket az élő, kegyelmes, Krisztusban megbocsátó Isten- ez, amikor tehát a vallástanitás számára is vallásos célt követelünk, akkor éppen az üdvtörténetet akarjuk gyermekeink szeme elé állítani. Ennek az üdvtörténetnek szerves kiegészítő, elengedhetetlen része az ószövetség. S amint mi nem adjuk a zsenge gyermek elé Jehn és Atalja történetét, de még József történetének egyes részleteit is éppen csak hogy körülírjuk, anélkül, hogy azokat szélesen és hosszan megmagyarázva a gyermeknek tulélénk képzeletére biznók, éppen úgy ragaszkodunk ahhoz, hogy a világ teremtésétől fogva a prófétákig az Isten országa előkészítésének történetét is tanitsuk. Ennek az elvnek ad kifejezést nevezetesen a középiskolai tanterv is. amely az I. osztály számára ószövetségi jellemképeket rendel (v.ö. különösen a Hetvényi által összeállított utasítást). Igaz, hogy tankönyveink ezt a vezérlő elvet nem hangsúlyozzák megfelelően és annak a tanításban való érvényesítését nem könnyítik meg. de ez nem az anyag hibája, hanem a tankönyveké s a konzekvencia belőle nem az, hogy az anyagot vetjük el, hanem hogv a tankönyveket jobban kell az anyaghoz alkalmazni és igy annak eredeti és tulajdonképeni jellegét érvényre juttatni. Az Udvtörténeti szempont hangsúlyozása mellett még csak egyet akarok felhozni, ami mindjárt az egész kérdés lényegéhez vezet. Jézust mi nem érthetjük meg, ha az ószövetséget elvetjük. Maga Jézus az ószövetségben élt, az volt az ó szent könyve. Azon ismerte meg magát és fejlődött ki messiási tudata. Benne találta meg Isten akaratát és a feleletet számos kérdésre, amelyet élete, feladata tett fel neki. Az ószövetségből vette azt a nevet, amellyel saját személyét legtöbbször megjelölte: az ember fia; itt találta meg a Jahve szolgáját és azon ismerte fel Isten akaratát, amely életét a halálhoz vezette. Még a keresztfa szenvedései között is a zsoltárköltő szavával erősítette és vigasztalta magát De nemcsak Jézus gondolkodása, cselekvése, hanem egész személye is érthetetlenné lesz előttünk, ha azt nem az ószövetség világitásában nézzük. Itt igaza van öengelnek: Novum Testamentum in Vetere latet, Vetus in novo patet. Az őskeresztyénség pedig jól tudta, mit cselekszik, mikor megtartotta az ószövetséget szent iratként Hogy akarjuk megérteni az újszövetséget az ó nélkül ? Mivé lesz Jézus, ha nem azt keressük benne, akit a próféták megjövendöltek ? Talán becsülheti valaki mint tanítót, mint vallásos herost, de tudnia kell, hogy ezzel a keresz- tyénség talajáról már tulajdonkép letért. S ne gondolja senki, hogy Jézus személyének megértése végett csak tudományos szempontból van szükségünk az ószövetségre; minden hivő számára, aki személyes keresztyénségre törekszik, ez ép olyan elengedhetetlen feltétel. Ezért kell már az elemi iskolában a teremtés, a bűnbeesés, Kain és Abel, az özönvíz, Abrahám, Izsák, Jákób, Mózes, Dávid és Illés történetén át a gyermeket Jézushoz vezetni. 4. Csak egészen röviden akarok itt végül arra utalni, hogy amikor cikkiró az ószövetségi biblia-oktatást támadta, talán tudtán kívül olyan mozgalom szolgálatába szegődött, amely semmiképen sem nevezhető keresztyénnek Ma talán Németországban dúl legjobban a harc, ott támadják leginkább az ószövetséget. A legfőbb ellenségei az antiszemiták, akik antiszemitizmusukat az ószövetségre is kiterjesztik és az ószövetség .erkölcstelen“ történeteiből igyekeznek tőkét kovácsolni' a zsidóság ellen. Hogy sokszor maguk is hasonló fegyverekkel küzdenek, az őket nem bántja. Semmi esetre sem azonosithatja azonban az egyház magát egy ilyen mozgalom gondolkodásmódjával és nem veheti át fegyvereit.
