Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-12-24 / 51. szám
0 avHNQeiiii^usoK iiApan 1922 „Lelkem igaz örömére mondok hálát Istennek és testvéri köszönetét Önöknek, hogy a Lutheránus Világ- gyülésnek a lelkem mélyén régóta forró vágyként melengetett eszméjét végre valósulni látom. Meg vagvok róla győződve, hogy a Világgyülés nyomán az egész lutheránus egyház belső megerősödése, evangéliumi öntudatának megszilárdulása, céltüzéseinek és egész életének határozottsága következik be. Ezekre pedig nagy szüksége van nemcsak mindenfelől szorongatott lutheri egyházunknak, hanem az egész keresztyénségnek is, melynek legtiszteltebb evangéliumi történelmi alakulása a lutheri egyház. A magyarhoni ágostai hitvallású evangélikus egyház egyetemes közgyűlésétől nyert megbízatásom alapján örömmel veszem tudomásul az 1923. augusztus 20—25-re Eisenachba kitűzött Lutheránus Világgyülésre szóló megtisztelő meghívást. Egyházunk képviseletében, ha csak lehetséges, több társammal együtt szívesen jelenek meg ezen a gyűlésen s szivem igaz ujjongó örömével fogom üdvözölni a Krisztus örök és egyedül üdvözítő evangéliuma szolgálatában összegyűlendő hivők seregét. Addig pedig buzgó imában kérem Isten gazdag áldását a munka irányítóinak és vezetőinek jóakaratu fáradozására.“ (R. S) Skócia. Webster Macdonald Jakab a magyarokért. Az egyesült Skót Szabad Egyház moderátorának vezetésével Skócia nagyobb városaiban missziói gyűléseket tartanak az evangéliumi egyházak. Az Aberdeenben lefolyt missziói hétnek kiemelkedő mozzanata volt Webster Macdonald Jakab, volt pesti skót lelkész előadása: „A keleteurópai helyzetiről. A nagy napok vallási tüzében égő közönség most nem nagyon tapsolt, mert fagyos zuhanyként hullott nemzetünk és egyházunk barátjának ajkáról a vádbeszéd, hogy milyen kegyetlen nyomorúságoknak lett szülőanyjává a trianoni béke és hogy mennyire tönkretett sok értéket a felületesség és lelkiismeretlenség. „Mindenesetre különös — kezdette beszédét — hogy az előttem szóló előadása után, mely telve volt hittel az indiai kérdést illetőleg, én most panaszkodni fogok. Mig az előcsarnokban az iratterjesztők asztalán százszámra kapható négerekkel, mohamedánokkal, réz- bőrüekkel foglalkozó irodalom, addig egyetlen sor sem szól az európai helyzetről. Ezért egyenesen kötelességem, hogy a mulasztást most én pótoljam és elmondjam azt, amit a béke megkötése után 10 országban való utazásaim, tanácskozásaim alatt tapasztaltam. Az európai civilizáció bukásáról van szó, mely ha bekövetkezik, a mi messze gyarmatainkon való evangéliumi munkánknak vége, sőt az egész keresztyénségnek veszedelmét rejti magában. Keleteurópában a béke nem teremtett békét, ilyen megbomlott állapot még soha sem volt. Egy makedóniai kérdés helyett a párisi béke tizenkettőt gyártott és egész Európát balkánizálta. A modern kornak egyik legszebb gyümölcse a nemzeti érzés és evvel visszaélni, meggyalázni, vagy mesterségesen felfújni: a civilizációnak szégyenbélyege. Hogy egységet csinált a béke, hogy a nemzetiségi területeket összekapcsolta, a szerb és a horváí, a tót és a cseh, a regátbeli és az erdélyi oláhok szeretik egymást, egyszerűen nem igaz! Ne botránkozzanak meg, hogy missziói gyűlésen politikáról beszélek, mert azon a területen, melyen csaknem 2 évtizedet töltöttem, a vallás és a nemzetiségi kérdés szorosan egyek. És igy, mikor a nemzetiségi kisebbségekről van szó, a vallási kisebbségeket kell érteni. Az elszakított magyar területek kisebbségei pedig a mi édes testvéreink, az Isten országának református és evangélikus fiai. A Nép- szövetség ? — tehetetlen, képtelen a békeszerződésben körülirt jogoknak érvényt szerezni. Most a béke kezdetén már javában folyik az üldözés. Nekünk Európa 14 országában kell a protestantis- must segítenünk, nem virágzani, hanem csak életben tartani, megadni az eszközöket a puszta létezéshez. Hiszen sok helyen a templomot is lerombolják, a pap családja éhezik. Lelki táplálékok, imakönyvek, bibliák nincsenek, nem szabad bevinni és ha volnának is, nincs pénze annak, aki meg szeretné vásárolni. Egyedüli kiút felébreszteni soha sem látott adakozó kedvre a protestáns szolidaritást és a protestáns nemzetek politikusai pedig a hibát orvosolni kötelesek. ' Minden prot. testvérnemzet bízik a britt igazságban, mely a békét revideálni köteles. Addig is legszebb misszió reánk nézve az egyházak szövetségét (League of Churches) érzésben és talán szervezetileg is megteremteni.“ iiiimiiiiiiiitcuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiHiiüiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Rovás. Levél a szerkesztőhöz. „Szíveskedjék megengedni, hogy b. lapjának dec. 10-iki számában „Rovás“ alatt megjelent cikkére pár sorban válaszolhassunk. Mi, néhány józsefvárosi prot. család ezidén is egy felfogásunknak megfelelő szép, szolid zártkörű estélyt rendeztünk, miután a mi véleményünk az, hogy az ifjúságot nem eltiltani kell a korát megillető szórakozástól, hanem inkább nemes irányú, hazafias programmal irányítva, vezetve, a lehetőség határain belül alkalmat keli nyújtani nekik erre. Köszönjük a cikk Írójának, hogy türelmesen elviselte a fölhánytorgatott rendezői zsenialitásokat. Kétségbe lennék esve, ha velünk történt volna meg először, hogy művészek megígérték közreműködésüket, — már kottájukat is elküldték, dacára ennek, hosszú egy órai várakozás után se jelentek meg, de miután más rendezőséggel is megesett már ez, csak megvigasztalódunk valahogyan. Az öltözéket illető erős kifejezés azt a gyanút költötte bennünk, hogy a cikk írója nem is volt jelen, hanem felült valami rossz indulatu rágalmazónak. Mi részünkről azt tartjuk, hogy a Krisztus urunk evangéliuma lakozék szivünkben, nyilatkozzék meg cselekedeteinkben és felebarátaink megítélésében, ruházkodásunk legyen azonban az adott alkalomhoz illő. Épp ezért úgy találtuk, hogy estélyünkén megfelelően, diszkrét elegánciával jelent meg mindenki. Csalhatatlanoknak azonban nem tartjuk magunkat, tanulni is szeretünk, tisztelettel kérjük tehát a cikk íróját, adandó alkalommal rendezzen ö egy estélyt részünkre. Mi készségesen fogjuk követni az ott látott példát úgy az öltözködés, mint a fűsölködésben. Abban pedig nyugodt legyen, hogy a destrukció ellen egy szívvel, lélekkel szervezkedünk és küzdünk. A „protestantizmust nem hagyhatjuk ki azonban a játékból“, mert a protestantizmussal mi nem játszunk. Meghívónk nem azt jelezte, hogy prot. estély lesz, hanem, hogy prot. családok jönnek össze azon az estélyen. Ez az elnevezés lehet helyes, lehet helytelen, de tény, hogy el van fogadva a közhasználatban, amit az évenként tartani szokott „Protestáns Bál“ bizonyít. Valamikor annak a rendezői bizonyára tudták miért használják ezt a címet, mi is tudjuk miért tettük ezt és a cikk Írójának szives engedelmével, miért teszük majd a következő alkalommal is. Mely alkalomra már előre is bátrak vagyunk tisztelettel meghívni, abban a reményben, hogy akkor majd elhozza szivében az evangéliumot is.“ A Józsefvárosi prot. családok ismerkedési estélyének összes háziasszonyai. * Hogy a hölgyek neheztelnek, az természetes s ezt előre is megjósoltuk. Toilette-kérdésekben nincs szava egy szerkesztőnek, pláne, ha az a „rosszindulatú rágalmazóval" azonos egyén. De mi a tiszteletreméltó háziasszonyokat nem megbántani, hanem nemes törekvéseikben csak támogatni akartuk. Tesszük ezt ezentúl is, ha a „diszkrét elegánciát“ szigorúan is értelmezzük. Ezzel pedig csak szolgálunk a magyar nőknek, mert sokan vannak, kik nálunk is szigorúbb kritikát gyakorolnak — de csak az illető hölgyek háta mögött. Ami végül az evangéliumot illeti, az tudtunkkal nem elnézést, hanem igazmondást s őszinteséget követel. Szerk.
