Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1922-01-29 / 5. szám

Vili. évfolyam. Budapest, 1922 január 29. 5. szám Sxarkosztóség x Budapest, vili. kar., Ollfll-út 24. szám, hová ■ kéziratok; I Alapította Egyas szám ára 5 korona. Kiadóhivatal: vili., SiMUiriiji-«. 51. >z„ hová az eldflzetépl dijak ktlldendók. Dr. Raffay Sándor. Hirdetési árak megegyezés szerint. nyomdájába Budapest, V., Cuky-utca 10 kStdoadfik. Kiadja Megjelenik minden vasárnap. AZ ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS SZÖVETSÉG. Felelős szerkesztő: Kirchner Rezső püspöki titkár Társszerkesztő és felelős kiadó: Dr. Scholtz Oszkár az O. E. Sz. igazgatója. V allásokta tásunkt ól. Tempora mutantur... Érdekes. Itt is, ott is felhangzik tanítóink berkeiben a neheztelés, hogy vagyunk lelkészek jó egynehányan, kik amellett az egyszerű, meggondolt és megokolt tétel mellett foglalunk — minden támadó tendencia nélkül — állást, hogy: a legjobb vallásoktató a lelkész. Most a „kurzus“ tehermentesitetle megint a vallásoktatással bibelődö s egyéb lelkipasztori ténykedéseikben a vallásoktatás által „akadályo­zott“ lelkészeket, amennyiben államilag fizetett hitoktatók alkalmazását tette lehetővé. Tehát uj szerv iktatódik be Egyházunk testébe, uj jogigé­nyek hangjai fognak felcsendülni, uj jogviszonyok rendezése ad munkát egyházjogászainknak s uj, ^ndületesebb élet reménye száll be néha-néha már meg-megcsüggedő szivünkbe. Sokszor és sokat beszéltünk már a vallás- oktatás problémájáról, de szerintünk — nem eleget. Nem eleget ahhoz, hogy ez a lét- és nem­lét-kérdésünk elintéztetett volna. Hogy tanítóinkat megnyugtassuk, kijelenthet­jük, hogy mindig meghatott örömmel töltött el, midőn e lapunk hasábjain hol halványabb, hol telivérübb tiltakozással állottak a — szerintük — elgáncsoló tendencia útjába, mely őket hallgatagon, de érthetően alkalmatlanoknak minősítette e mun­kára. Nem azoknak szólt a lecke, akik feleltek. A tények, eredmények beszélnek. Letagadhatlan, hogy a kommunista atheizmus első szellősuhaná- sára lelkendezve csapta össze a kátét és bibliát némely csak — proletárrá silányult tanító, de ezért egyetemlegesen felelőssé tenni, ezért egye­temlegesen megvádolni az egész végtelen értékeket őrző s végtelen fontosságú nemzet- és egyház- épitő munkát végző testületet — gonoszság volna. Nem. Hiszen voltak raegtévelyedett lelkészek is, kiknek zuhanása még súlyosabb elbírálás alá esik. Hagyjuk ezt. Hogy röviden szóljak, állítom: vannak a vallásoktatásra alkalmatlan lelkészek és nagyon alkalmas tanítók. Itt nem az oklevél kvalifikál, hanem a — szív.- Egy nagy gyermekszeretetü, mélyérzésü és eleven kedélyű taniló az Isten angyalaként áll őrt a fejlődő kis lélekvirágok mellett, kiknek finomkezü kertésze; egész nem­zedék tömörül — a feledhetlen gyermekkori hatások által összetartva — az őszhaju tanító köré, kiről érzi mindenki, hogy tengelye az egész egyházi életnek, sokszor talán a másik tengely­nél — a lelkésznél — erősebb. Áldás, nagy áldás ilyen tanító. Adjon a mi erős várunk, az élő Isten, mennél többet ilyenből. Most nagyobb, iskolás városok területén élő egyházainkban vallásoktató állások szerveztetnek. Hatalmas munka indulhat meg. Csodás eredmé­nyek nőhetnek ki ez uj szervek működéséből. Egy más, öntudatosabb, buzgóságában bensőbb, hűségében tántoríthatlan, tudásában gazdagabb s egyházához halálos szerelemmel magát odakötöző nemzedék — a mi uj nemzedékünk — kerülhet ki lelkűk keze alól. Áraszthatnak áldást, amerre csak szólnak s járnak, rózsaözönbe boríthatják a tövises bozótokat, ha... Ha van, lesz lelkűkben misszionáló kharizma. Ha csak egyet látnak, azt, amit Pál apostol, a verejtékes futással, küzködéssel, de mindig reá­szegezett szemmel megközelíteni szándékolt szent, fehér célt: minél több lelket foglyul vinni a Krisztushoz. Ha nem a „kenyeret és jogot!“ kiál­tással robbannak rá egyházunk pódiumára, mint zilált, csapzott lelkű proletárok, hanem beleviszik a talán nyomorgó, Ínséges életükbe is az ideális céllátások, a mindent megaranyozó, a kenyérhiányt lélekgazdagsággal pótló hivatástudat előkelőségét. Ami mellett azonban egyetemes egyházunknak fennmaradt az a kötelessége, hogy jó kenyerük­ről és a munka értékével arányos jogukról is gondoskodjék. Ez uj feladat, uj teendő. De ezt anélkül kell megtennünk, hogy ők erre felhívjanak, mindenki teljesítse kötelességét, mindenki I... E kijelentésnél még valamit! Nem gondol­juk-e meg: mennyi lelki elnyomorodás, mennyi

Next

/
Thumbnails
Contents