Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-11-26 / 48. szám
4 HVAfiGÖLilKÜSOK LkÄPtJH 1922 vidékiek közt kiterjedt tábora ujjongva köszönti a teológia^ legújabb klasszikusát. Meg kell adni, egészen józan és* komoly törekvés az induktiv teológia alaphangja, helyt is álló, — szerintünk minden kifejtett vonatkozásában — csak azt találjuk különösnek, hogy a különben nagytudásu szerző nem ismeri a már elég régi, úgynevezett „erlan- géni iskolát“, amelynek a módszere nemcsak hogy teljesen magában tartalmazza szerzőnk kívánt eljárásait, de egyenesen „tapasztalati teológiának“ is meri nevezni magát. — Végül Jézus regénye sem végződhetik mással, mint a regényirók közismert fogásával. A hősnek meg kell halnia —Jézus is ilyen sorsra jut. — És... punktum., vége. „Jézus élete a történet számára halálával véget ér. Ami azontúl van, az a hatása lapjaira tartozik “ (198. o.) Ez pedig nem más, mint „részben naiv, részben nagyon is mesterkélt mesesorozat“, mondja tudósunk is. (198 o.) Ami a feltámadásra vonatkozik, az nem egyéb vizionál, amit legelőször a „hisztérikus“ (biztos diagnózis!) Magdolna él át. Itt figyelmeztetni kell Írónkat arra, hogy a Renan- féle víziói elmélettel az egész vizióselméletet már psycho- lógiai alapon is letárgyalták, úgy a szubjektív, mint az objektiv variációjában. — Éppen a Szimonideszt a módszerben is megelőző erlangeni iskola — élén Ihmelsszel, hasonlókép Luthardt, Jeremias, nálunk Daxer, Tildy foglalkozott igen behatóan és becsületesebben a kérdéssel — de hát ezt nem „kell éppen“ tudomásul venni. Azonban, e helyen, úgy hisszük, hogy a vallástörténetiekkel állunk szembe, nos — hát legyen szabad a nagy Harnack szavait idéznünk : „Bármint történt is a simái és az egyes megjelenések alkalmával, egy megdönthetetlenül áll: e sírból indult ki a halál legyőzésébe és az örök életbe vetett hit kezdete ... A föltámadás és örök élet bizonyossága, amely a József kertjében levő sirhoz fűződik, hogy Jézus él, szolgál ma’ is alapjául amaz örök városban leendő polgárjogunk reménykedéséhez, amely ezt a földi életet az élésre érdeméssé és elviselhetővé teszi.“ — (A kér. lényege. Ford. Rácz Lajos. 113 o.) — íme egy „becsületesebb könyvelés“ konklúziója, amely pedig nagyjában ugyanoly rovatokkal dolgozik, mint Szimonidesz. — Bár még ezenfelül is megállapítást nyert, hogy a feltámadásról szóló híradások minden különbözősége ellenére is a feltámadás tényének „quid“-je megdönthetetlenül áll, ha mindjárt a „quomodou még ma is homályban marad előttünk. — Ezt a quidet letagadni, s arrogánsán a mesék világába utalni, ma már nem komoly, tudományos eljárás. — Nagyon csábitó volna itt az ennek a „quid“-nek a rögzítésére vonatkozó történetkutatások részletes ismertetése, de a jelen keret e komoly témát nem engedi meg. — Ézért a „sapienti sat“ elvére támaszkodva, csak utalunk arra, hogy a feltámadásra, mint történeti tényre vonatkozólag igenis, rendelkezünk minden olyan karakterisztikummal és akciden- ciával, amely bármely histórikumot „történeti ténnyé“ avat. — Ilyen mozzanatok az evangéliumi hiradások mellett elsősorban Pál apostol tudósításai, a Jézus családjának hirtelen álláspontváltoztatása Jézussal szemben, amelynek nagy jelentőségét az első keresztyén gyülekezet is honorálta, magának a zsidóságnak a kérdéssel szemben való igen jellemző állásfoglalása, akiknek csak több módúk és okuk lett volna a tényt „végérvényesen* is megcáfolni, mint a XX-ik század liberálisainak, — nemkülönben a zsidó provinciában tartózkodó rómaiak állásfoglalása, akiknek szintén rendelkezésére állott volna minden cáfoló adat, de tudomásunk szerint a Rómát is ostromló szellemi áramlattal szemben nemcsak hogy nem érvényesítették, de meg sem kisérlették a cáfolat terén semmit, márpedig feltételezhetnék, hogy amikor hamarosan előkelő családokon keresztül egész a császári udvarig tért hódit a „feltámadás evangéliuma“, akkor nemcsak az apostolok szép szeméért fogadták el az evangéliumot. .. s nem is szólva a vasárnap tényé- ről és hasonlókról, el kell ismernünk, hogy a feltámadás „quid“-ie: nem mese. És modern evangélistánk még a honoráriumot is megszabja, amivel neki mindenki tartozik, aki könyvét elolvassa vagy végig bosszankodja. Amikor az összefoglalásban kitanit arról is, hogy „nemcsak a tudomány, hanem a keresztyén világ is elismeréssel tartozik minden tudósnak, aha Jézus élet» külső körülményeit... vizsgálódása tárgyává tette.“ — Misem áll tőlünk távolabb, minthogy megtagadnék ezt a „becsületes tudóstól“, aki „nem felelős az eredményért, ha az a forrásokból rezultálódik“. — Ámde a honorárium kiutalásánál meg kell állapítanunk, hogy a „tudósbecsületesség“ (ez természetesen egész ismertetésünkön át nem vonatkozhat az egyénre, személyre), csak formai határozmányaiban lelhető fel egész művén keresztül, sőt nemis csekély mértékben, de tartalmi szempontból már — kimutattuk — nem mondható el ugyanez. A honorárium kiadható, ha a liberális teol. irodalom önálló feldolgozásának tekintjük e könyvet. De ez nem a Jézus-kérdés összanyagának becsületes könyvelése, csak egy szegmentumának. Ez az oka annak, hogy tényleg „a legnagyobb elégedetlenség érzésével“ tesszük ki kezünkből ezt a Jézus életrajzot is. Amely — el kell ismernünk — összehasonlíthatatlanul nagyobb tudományos tájékozottsággal van megírva, mint bármely magyar Jézus-életrajz, ezt akkor is elhinnők, ha szerzőnk kissé több tudósszerénységgel reklamirozná is a nagy bálványt: önmagát jegyzeteiben, akkor is elhinnők, ha nem érezné magát nagy „tudománya“ által feljogosítva az elég gyakori piszkolódó hang használatára Jézus életével kapcsolatban — csak azt találjuk sajnálatosnak, hogy egy elavult álláspontnak a vázára épiti fel egész „tudományosságát“. S igy könyve abba a kategóriába kerül, amelyben Naumann, Kautsky, Losynsky Winsch, Frensen, Lonner és Rasmussen nevei díszelegnek Straussal együtt. Azonban Jézus Krisztus, aki „tegnap is, ma is mindörökké ugyanaz“, elbírja még ennek a „tudományosságnak“ a támadásait is. Nem az első ez s nem is a legnagyobb. Jézus bizony nem válna szégyenére a készülő magyar vallás theocentricizmusának sem. Befejezésül még csak annyit, hogy a fentiek, ha sokban túllépik az objektiv tudományos kritika hangját, annak az az egyetlen oka, hogy szerzőnk — tudomásunk szerint — ehhez a hanghoz van szokva s felfogásunk szerint a szemétdomb-tanítványok hereélete, svihák stb. teóriák haifgjára még igy se megfelelő a visszhang. iiiiimiiiiiiiiimiimmiiniiiiiiiimniiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiniiiiiiiiimmiiiiiiiiiiiimiMiiii Előfizetőink szives figyelmét felhívjuk a papír és nyomdai költségek körül az ősz folyamán beállott és legutóbb ismét csák fokozódott drágulásra, melynek következtében — a többi egyházi lap nyomán — kénytelenek vagyunk az előfizetési dijat mi is félévi 240 koronára emelni s e címen előfizetőinket erre az évre még egy 60 koronás pót- befizetéssel megterhelni. Hogy ez a csekély emelés az árdrágulással távolról sem tart lépést, annak igazolására megemlíthetjük azt, hogy mig két év előtt egy lapszám előállítása csak mintegy 3000 koronába került, ma már ezért 27000 koronái kell fizetnünk. A hiányt tehát továbbra is csak olvasóink önkéntes adományaiból fedezhetjük; s ha az adakozók példája szélesebb körben találna követésre, nem volnánk kénytelenek lapunk terjedelmét időnként csökkenteni, vagy összevont számokat adni. Lapunk következő számához tehát újból befizetési lapokat fogunk csatoltatni s előfizetőinket előre is arra kérjük, hogy a 60 koronás összegeket a kezelési teendők egyszerűsítése érdekében' — lehetőleg a jövő 1923. év első felére járó 240 koronával együtt mielőbb beküldeni szíveskedjenek. A hátralékosokat pedig ismételten figyelmeztetjük, hogy nemfizetés esetén a lap küldését beszüntetjük.