Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-09-17 / 36-38. szám
1922 HVA5GáUll{US0i{ IlAPWA 5 Tehát kultúrharc? Nem térhetünk napirendre a múlt héten lejátszódott szegedi események felett. - Annál kevésbé, mert a pusztaszeri ünnepségek után lefolyó katolikus nagygyűlés az egész eseménynek olyan jelleget adott, hogy a megmozduló katolikusság ime egy mozdulattal elsöpri utjából — ha akarja - a protestantizmust. És akarta. Akkor, amikor nem is nemzeti, hanem ezeréves nemzeti jellegünket kidomborító. nem katolikus, hanem magyar ünnepség áhítatáról volt szó. Talán úgy érezték, hogy akkor, amikor a kommün utáni időkben, Horthy Miklós fővezér bevonulásakor, a nemzetgyűlések megnyitásakor, stb. együtt kellett mindnyájunknak, egy táborban keresnünk az Istent, akkor is csak kényszernek, a még meg nem erösödöttség kényszerének hatása alatt s akkor sem megértésből imádkoztak minden magyarral együtt. — És most mintha úgy érezték volna Szegeden, hogy a hercegprímásuktól kiinduló megértésre nincs többé szükség. Hogy a katolikus nagygyűlés által megmozgatott tömegeket tudva a hátuk megett, visszalökhetik a testvér magyar kinyújtott jobbkezét. S vissza is lökték — bizonyos, hogy a tettükkel járó felelősség teljes tudatában. És a tettel járó következmények teljes tudatában lévén a magyar protestantizmus is, számára nem maradhat más. mint az eldobott keztyüt felvenni... és szemébe nézni a történendőknek ... Nemcsak annak a .tudatában, hogy mögötte is vannak tömegek és egy kissé más fajsúlyú emberekből állók, hanem annak is tudatában, hogy a kezében levő örökigazságnak éle is van, amit csak megfelelő helyen forgatni kell, hogy a szemekről hályogok hulljanak ... Ámde a magyar protestantizmust nem dirigálják külföldről. Az a magyar lelkének és nem Róma érdekének képviselője ebben a rombadölt hazában. S mivel tudja, hogy a magyar katolicizmus nem egy a szegedi ultramonta- nizmussal, azért azokra appellálva, akikből még nem veszett ki a testvériség érzése — nem hajlandó a szeget-szeggel elvét alkalmazni általánosságban. De értse meg mindenki — a szegediek isi — a kötekedés, a legénykedés nem nemzetépitő tevékenység. S ha ilyesmit Róma meg is enged, vagy meg is követel — a magyarság nem tűrhet ezekben az időkben. Mert ha könnyebb a lelkűknek, ha a gyengébben szúrhatnak egyet — annak a gyengébbnek (?) is van módja rá, hogy könnyítsen a lelkén... Dr Cs L tmuiintiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiMiiiifiiiiiiiiiiiiiiiimimiimiiiiiii Árpád és Zadravecz. „Az Újság* keddi számában jelenti, hogy a pusztaszeri Árpád-ünnepen programm szerint mise után református istentiszteletnek kellett volna következni és erre fel is kérték Bakó László szegedi rét. lelkészt. Azonban a magyar egység hangos szavú prédikátora, Zadravecz István, akit épen Szegedről kapott fel a véletlen szele a semmiségből, kijelentette, hogy ha református istentisztelet lesz, akkor ő nem misézik. Ä reformátusok erre lemondtak az istentiszteletről és híveiket is távoltartották az ünneptől. Zadravecz pedig az Árpád-szobor alatt a békéről és a szeretetről prédikált. Zadravecz tehát egy nagy lépéssel tovább siklott azon a lejtőn, mely a felekezeti gyűlölködés sötét posványái felé halad. Ezt a nagyon is korlátolt műveltségű embert jó parasztos humora tette népszerűvé Szegeden és a csendesvérü magyarság közül robbanékony horvát temperamentumával tűnt ki. A Szegedről kiinduló nemzeti mozgalom vitte magával, mint a szél a pelyhet, mindig magasabbra, egészen a rkat. tábori püspökség méltóságáig. De a kis szegedi szerzetes feje ebben a magasságban megszédült és bukni kezd lefelé. Mert akik őt most cselszövéseiknek eszközéül felhasználják, nyugodtan félredobják majd, ha agyonkompromittálta magát. A legjobb utón van, hogy mielőbb beteljen a mértéke. Kár érte, mint minden emberért, aki jót tehetett volna és rosszat cselekedett. Üzenet a Felvidékre. Léván „Evangélikus Lap" jelenik meg. Igen jő, hogy megjelenik. Élénk, derék színvonalon álló újság. Ha elolvassa az ember, az a meggyőződése, hogy súlya is van ennek a lapnak Főszerkesztője Endreffy János, felelős szerkesztője Fizély Ödön, főmunkatársa Egyed Aladár. Ennek a lapnak junius 1-én megjelent száma érkezett most hozzánk és ebben van „Hová jutunk ?" címmel egy cikk, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Persze magában az illető lapban kellene felelni rá, de hogy ez mért nem lehetséges, kitűnik a következőkből. A cikk arról szól, hogy Dr. Raffay Sándor püspök 1921 nyarán Karlsbadban keresett gyógyulást. Ugyancsak ott volt akkor Zoch Sámuel felvidéki püspöki adminisztrátor is. Zoch az utcán szembekerült Raffayval, köszönt neki, közeledett feléje, de Raffay elfordult tőle. Hová jutunk ? panaszkodik a cikk, ha papok, akik egymás testvérei az Urban, ilyen szeretetlenül bánnak egymással? Ez a kérdés az egész ügy kiindulóporilja. Igazán pap-e Zoch Sámuel ? Aki felavatásakor megesküdött a magyar törvényekre és aztán aknamunkát folytatott ellenük. Aki a nemzeti szerencsétlenség idején kapzsi kézzel ragadott magához hatalmat és vagyont. Aki meggyalázta az evangélikus egyházat azzal, hogy a bitorlók szolgálatába kényszeritette és amig mindenki elismeréssel szól a többi felekezet hazafias munkájáról, az evangélikus egyház vezetői fölött a magyarság kimondta megvető ítéletét. Pap-e az olyan ember, aki lelkésztársait börtönbe hurcoltatja és fegyveres csendőrökkel kisérteti ki a templomból ? Aki zsupán korában maga mondta, hogy nem ismer krisztusi irgalmat, mert ő közigazgatási tisztviselő. És még zsupánt pályáját is azzal fejezte be, hogy a pozsonyi gázművek számára kiutalt szenet jó pénzért eladta Prágában és ezért csapták el állásából. Bukását nagy furfangosan azzal szépítette, hogy az evangélikus tanítók érdekében támadó cikket irt a cseh kormányhatalom ellen és a közvéleményt azzal vezette félre, hogy bukásának ez az állásfoglalás az oka. Evangélikus pap-e az olyan ember, aki egyházának évszázados intézményeit lerombolta, egyházának becsületét beszennyezte és még egyéni becsületére sem tudott vigyázni ? Ezzel az emberrel nem fogott kezet Dr. Raffay püspök. Hová jutunk? mondja a cikk. Igen. Hová jutnánk, ha a tisztességes és a tisztességtelen emberek között nem tennénk különbséget ? Kopenhágában találkozott Dr. Raffay püspök a másik püspöki adminisztrátorral, Jánoskával. Beszélgettek egymással, fontos kérdéseket letárgyaltak. Aligha különbségnek kell lenni a két ember között. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii'iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiii Mi — és a biblia. Márk. 7., 31-37. A siketnémaság egyike a legszomorubb emberi fogyatékosságoknak. Aki gondolatait, érzelmeit szavakkal kifejezni s másokét felfogni képtelen, nélkülözi mindazt, ami az emberi életet magasabbrendüvé s lelkünket valóban emberivé teszi. Aki tehát siketnémákat gyógyít s e szerencsétlenek belvilágát a külvilágba bekapcsolni igyekszik, valóban Istennek tetsző szolgálatot teljesít, ifiért lelket lehel a testbe s mint Isten munkatársa a csaknem állati életre kárhoztatott teremtményeket emberekké alakítja át. A lelkek gondozóinak szintén siketnémákkal van dolguk. Olyanokkal, kik az evangélium szózatát nem hallják s az evangélium nyelvét nem beszélik. A mai forrongó társadalomban pedig többnyire ezek a vezetők, a hangadók. Siketnémák a győzök, kik a legyőzöttek könyörgéseit, türelmet, elnézést kérő szavát nem hallják s az evangéliumnak bensőjükből fel-feltörő intelmeit lelkűk gőgjével, kegyetlen önzésével némitják el. És siketnémák a legyőzöttek, mert az életnek mindig biztos útjáról, az evangéliumi puritánságról hallani sem akarnak s miközben kép-
