Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-01-15 / 3. szám
4 EVHfiQElill^ÜSO^ IkflPJÄ 1922 külföldi könyvek gyűjtése, szakkönyvekben szegény könyvtáraink részére. Szoros szellemi kapcsolat révén a kölcsönös anyagi támogatás is eredményesebbé fejlődik. Nagyfontos- ságu marad az alapítványok intézménye is, melyek segítségével ifjaink itthoni tanulmányaik elvégeztével a külföld fontosabb intézményeivel ismerkedhetnek meg és egyúttal az összekötő kapcsot képviselhetik a hazai központi szervezet és az illető külföldi intézmény között. Miután külföldi alapítványaink csekély számuak és szegények, e téren is fontos intézkedésre van szükség. Itt a magyar kormánynak is az ifjúság segítségére kell sietnie és a külfölddel diplomáciai utón is érintkezésbe lépnie a külföldi tartózkodások anyagi előfeltételeinek megteremtésére. Külföldi testvéreink már eddig is annyi megértést, támogatást mutattak, hogy hasonló akció bizonyára a legszebb reményekre jogosít! Nem vagyunk kellőképen tájékozódva aziránt, mi történt eddigelé a magyar kormány részéről a magyar prot. ifjúság külföldi tanulmányainak megkönnyítésére. De egy adat méltán megragadhatja figyelmünket. A „8 órai Újság“ tudósítója nemrégiben meg- interwiew-olta Pékár Gyula államtitkár urat, aki a lapnak szószerint ezt a kijelentést tette: „Tárgyalások folynak Hollandiával is. Remélhető, hogy a régi XVII. századbeli protestáns Hieronymus- és Bernhardus-féle 13 magyar stipendiumot gyarapithatni fogjuk újabb holland stipendiumokkal.“ Hiszük, hogy ügyeinket szivén viselő kormányunktól a közeljövőben konkrét eredményeket fogunk kapni. Az alapítványok csekélysége a mai valutáris viszonyok mellett azt a gondolatot veti fel, nem kellene-e összes alapítványainkat revideálni s az egy intézményhez tartozókat az illetékes tényezők bevonásával közösen adományozni, vagy a gazdagabb csoportokból egy-egy szegényebb alapítvány élvezőjét támogatni, ugyanegy jótevő több alapítványát bizonyos időre egyesíteni, hogy az üresen maradt helyek már most betölthetök legyenek. A külföldi helyek betöltése jogigény szempontjából is óriási fontosságú Kívánatos volna végül a múlt korok összes alapítványainak rendszeres felkutatása, hogy megállapítható legyen, hová tűnt el sók régi alapitvány és nem volnának-e azok újra megszerezhetők? Nincsenek-e lappangó alapítványok, melyekről megfeledkeztek? Vájjon a külföldi alapítványok betöltik-e rendeltetésüket és miként? A külföldi protestáns intézményekbe való belékap- csolódás, a vele való intenzivebb életközösség, a hazai prot. ifjúságnak életbevágó érdeke. Mindent meg kell tennünk ennek megszervezésére, ha azt akarjuk, hogy az ősi hagyományok méltó örökösei legyünk, ha kínai fallal nem akarjuk körülvenni magunkat a mi sok „nemes“ hibánkkal, ha el akarjuk kerülni az elkülönültség és el- silányulás szerencsétlenségét és ha a külföldi érdeklődés és közvetlen szellemi közösség állandósításával a hazai protestantizmus ügyét a jövő számára biztos alapokra akarjuk helyezni. Rajtunk áll, hogy ezt elérhessük. iiiiiiiiiiimmiiimiiiimimiiiiiiiiiimiiiiiimmiiimiimitiiimiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiii Adakozzunk az „Evangélikusok Lapja" fenntartására. Lapunk javára újabban a kővetkező adományok folytak be kiadóhivatalunkba: Bartakovics Sándor Budapest 20 K, Grosz Sándor Kistormás 25 K, Okolicsányi Gyula Budapest 40 K, Dr. Solymossy Sándorné Budapest 50, Karbiner Péter Szeged 200 K, Maurer Ferenc Budapest 40 K, Pethö György Budapest 40 K, Skrovina János Budapest 90 K, Thébusz Béla Budapest 140 K, Ruvald Jánosné Budapest 25 K, Lányi P. Pál Budapest 40 K, özv. Kvasz Pálné Békéscsaba 100 K, Neuhauser Vilmos Budapest 20 K, Stirling Ferencné Budapest 40 K, A. Petyus István Tiszaföldvár 20 K, Sztik Gusztáv Felsőpetény 40 K. Midőn az adakozóknak köszönetiinket fejezzük ki, reméljük, hogy a jó példa másokat is arra fog késztetni, hogy bevételeinket önkéntes adományaikkal is gyarapítsák Híveink áldozatkészségére annál is inkább reászorulunk, mert a lap előállítási költségeinél beállott drágulás legújabban 105Ql0-ra növekedett; mig az előfizetési dijat csak 60°/o-kal emeltük. Szemelvények Hackenberger László „Az újvilág erkölcsi része" cimü munkájából * I. A kér. vallás megújításának szüksége. Annak a mai vallásos világnézetnek, amelyet a kereszténység magáénak vall, de amely hatásában már annyira kimerült, hogy hatástalansága mellett előfordulhatott a mai legműveltebb kér. népek óriási karambolja: okvetlen változnia kell, még pedig minél előbb. Mert ha a vallásos létfelfogás az emberiség vezető szövétneke — aminthogy az is — és ha róla bebizonyul, hogy korszerűtlensége miatt kátyúba buktak követői: akkor az ilyen vallás megújulása ki nem maradhat, már csak azért sem, hogy a vallás továbbra is megtarthassa vezetőszerepét. Mert be van bizonyítva, hogy vallás nélkül nem állhat fenn a társadalom. A tudomány egymagában nem vezető, inkább csak építő erő. Tervező, az ember célját kutató s az embert a mindenség lelki részébe bekapcsolni akaró erő mindig a modern hit. Ezt pedig ma is csak egy vallásos látnok modernizálhatja az ő nagyméreteket átfogó szemlélődésével, amellyel a dolgok sokaságát egységben fogja fel s ezáltal uj lelki világosságot hoz. Ezt az óriási lelki megfeszítést igénylő legfőbb segítséget a kér. világ számára azonban hiába várnák a kér. papoktól. Ezek eddig is kivonták magukat a krisztusi példa követése alól, mint, ami szerintük emberfölötti munka s nem folytatták tovább a'megváltás munkáját. De vájjon folytathatják e ezt ezután ? Az emberiség vallásos vezetése mindig egy magasabb szellemi síkról, a messiási síkról kell hogy intéz- tessék. Hogy ez nem igy történik, illetőleg, hogy főleg a kér. papság nem nagyon keresi a „tövises utat“ és a „keskeny kaput“ : annak következményeit keservesen nyögi a társadalom, amely krisztusi vezetés mellett boldog lehetne. Az emiatti felelőség tehát csak a papságra hárul. Egy igazi papnak a szellemi tökély csúcspontja felé törekedve, lelkileg folyton tisztulnia kell. Nem szolgálhat két urat, annyival is inkább, mert az a magasabb szellemi sik, amelyről a vallásos vezetést intéznie kell, nem veszi be a testiségnek való hódolást; oda nem lehet följutni semmiféle megalkuvással a test javára. Hogy azután a hívek mennyire birják őt e tekintetben követni: az az ő dolguk. A pap dolga azonban meghatározott s abból lealkudni legfeljebb az alsópapság részére lehet valamit; az egyház vezetőitől azonban már meg kell követelni Krisztus követését. Főleg ha az egyház centralizálva van és a centrum magát Krisztus földi helytartójának nevezi. Egész komolyan kellene a felett határozni, hogy maradjon-e meg továbbra is a mai hatásképtelen vallásos vezetés, amely mellett kétségtelen a szocializmus győzelme, vagy pedig hozzálátnak a kér. * Illendőnek látszik, hogy ezt az érdemes hitsorsosun- kat, aki csendes magányban évek hosszú sora óta tiszta kontemplativ életet él, olvasóinknak néhány szóval bemutassuk. A züllött emberiség megjavításáról gondolkodik és ennek egyetlen módját a tisztább, szellemibb Krisztus- és Isten-ismeret és ennek nyomában járó szellemibb életben látja. E tisztább Isten-ismeret terjesztésére pedig szerinte a megújított protestantizmus van hivatva. Ebben az eszmekörben mozog Hackenberger, akinek kifejezései sokszor idegenszerüen érintenek, mert magános utón jár, itt-ott a teozófiától befolyásoltatva és akiben van valami Kierkegaardból, annak erős agresszivitása nélkül és egyesülve egy Arndt bensőséges, misztikus hitével. Hackenberger most dolgozik egy nagy egyházi reformtervezeten. Ha igaz (és hogyne volna igaz!), hogy a reformáció nem egyszer lepergett történet, hanem állandó folyamat, akkor szükséges, hogy az ilyen mélyengondol- kodó lelkek szavát is meghalgassuk!
