Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-06-11 / 24. szám
1922 5 Az ó-s$övetségí történetekről. Irta: Bereczky Sándor. 1. Mióta Paulik János: „A hitoktatás reformja" cimú iratát közzétette és az ö reform terveivel az egyetemes tanügyi bizottság, valamint az egyetemes közgyűlés is foglalkozott, azóta napirenden van nálunk a vallástanitás megreformálásának a kérdése. A kérdéssel való foglalkozás mindenesetre dicsérendő, mert azt mutatja, hogy a vallás- tanítással foglalkozók az eddigi eredménnyel megelégedve nincsenek és hogy megvan bennök az igyekezet, hogy a gyermekek, az ifjak vallásos nevelésében az eddiginél nagyobb eredményt érjenek el. Most is, mint akik húsz évvel ezelőtt kívánták a reformokat, e reformálok a tanitás nem elég sikeres voltának okát három dologban keresik és látják, úgymint a vallástanitás tervében, módszerében és kézikönyveiben. Ha majd, az uj tervek, uj módszeri utasítások és kézikönyvek megjelennek, akkor a panaszok és kifogások természetesen újból kezdődnek, mert nevelő és növendék véges és gyarló ember és nem angyal lévén, az eredmény sohasem fog az ideálnak, az óhajtott célnak megfelelni. Jelenleg a tanitás tervének a kérdése van előtérben, ügy tudom, hogy oly vallástanitási terv készül, mely a bibliai történetek közül az ó-szövetségieket, ha nem is teljesen, de mégis lényeges részükben kizárja a tanításból; mivel én a vallástanitás eddigi tervének és anyagának ilynemű megváltoztatását pedagógiai hibának tartom, nem szeretném, ha ez a reform anélkül menne végbe, hogy el lehetne mondani róla: egy hang sem szólott ellene. A hitoktatás reformjának írója az ó-szövetségi történeteket nagyon is kedvezőtlen színben mutatja be, midőn az azokban előforduló gyilkosságokat, csalást és az álomlátás babonaságát és egyéb hibákat és bűnöket sorolja fel, de nem emliti meg, ami e bibliai történetek tanításánál és értékelésénél a fődolog, hogy a Biblia az e bűnökre mindig bekövetkező büntetések feltüntetésével az embereket hasonló bűnök elkövetésétől el akarja riasztani. A reform írója ugyan akkép nyilatkozik, hogy szivesen enged helyet az Ó-testamentum egyes vonzó és erkölcsileg épitő történeteinek, de nagyon megszorítja ezt az engedményt az a kijelentése, hogy nem szereti, ha a gondjainkra bízott gyermekeket először zsidóknak neveljük és csak azután igyekszünk őket keresztyenné tenni s a mellőzendő ó-szövetségi történetek helyett inkább a profán történetek által való tanítást ajánlja. A hatás nem maradt el. Az egyik egyházi lapban egy cikkező már világosan szólva azt kívánja: mellőzzük teljesen az ószövetséget és tanitsuk tisztán az Uj-szövetséget az evangéliumot. Jézus életét és tanítását. Úgy tudom, hogy újabban a vallástanárok is többségükben az ó-szövetségi történetek tanítása ellen nyilatkoztak. 2. A következőkben szeretném röviden felsorolni azokat az okokat, melyeknél fogva az ó szövetségi történeteket vallástanitásunkban soha nem mellőzhetjük. A főkifogás, amit az ó-szöveiségi történetek tanítása ellen fel lehet említeni az, hogy e történetekben gyakran bűnökről van szó, melyeknek ismerete a gyermekek kedélyvilágára károsan hathat, már pedig sokkal helyesebb, ha mi a gyermekek előtt csak a szépről, jóról és igazról beszélünk és nem a rosszról, a rútról és a bűnről is. A jelenleg érvényben levő vallástanitási terv is tekintettel volt erre a követelményre, mikor az elemi I. és II. osztály számára kifejezetten csak olyan történeteket jelölt ki, melyek által a gyermekben szeretetet ébreszthettünk Isten, Krisztus, szülők, testvérek és minden ember iránt. De hogy a többi osztály tervében már oly történetek is előfordulnak, fnelyek nemcsak az erény jutalmát, de a bűn büntetését is szemléltetik, az csak a helyes pedagógiai érzék bizonyítéka. Nem arról van itt szó, hogy a gyermeket először zsidóvá tesszük s csak azután keresztyénné, hisz az a gyermek már a keresztyén családból keresztyén lélekkel ment az iskolába. Az ó-szövetségi történetekben mi legmagasztosabb keresztyén igazságokat, hittani és erkölcsi tételeket szemléltetünk és e szemléltetésnél nem mellőzhetjük az emberi természet bűnös voltának megemlitését sem. Az Ó-szövetség és Újszövetség között sokkal szorosabb az összefüggés, mint azt sokan gondolják. Az Ó-szövetségben van a törvény, ez vezet a bűntudathoz, az Uj-szövetségben van az evangélium, ez vezet a bünbocsánathoz. Ha nincs törvény, nincs bűn és nincs bűntudat, akkor hiába hirdetjük a bünbocsá- natot, a kegyelmet, a megváltást. Ez a mély értelme Krisztus ama tanításának: nem jöttem, hogy a törvényt eltöröljem és Pál mondásának: a törvény a Krisztusra vezérlő mester. Tanítjuk az eddigi tanítási tervben kijelölt történeteket, mert nem üvegházi növényt akarunk nevelni, hanem életerős embereket, kik a bűnös világba kilépve, az élet számos kísértéseit és veszélyeit ismerve s azok ellen eléggé felvértezve, meg nem botolnak s el nem esnek. Akkor lehetne jogos panasz vallástanitásunk ellen, ha nem figyelmeztetnénk tanítványainkat az életben reájok várakozó kísértésekre, erkölcsüket fenyegető veszélyekre, ami pedig máskép nem történhetik, minthogy egyes emberek történetével kapcsolatban megemlítjük az általuk elkövetett bűnt, de nyomban megemlítjük annak káros hatását, a soha el nem maradó bünhödést is. Mi a világot a bűntől megszabadítani nem tudjuk, azért sokkal jobb a mi növendékeinkre nézve, ha a világ bűneit a mi előadásunk mellett isméiik meg, mintha ez az iskolán kívül történik, mert ami ismertetésünk úgy hat a gyermekre, mint a védő himlőoltás a himlő veszélye ellen. Mi a bűnt megutáltatjuk a gyermekkel, mig a külső világ nem ritkán a bűn dicséretével megmérgezi a védtelen ifjút. Semmi uj sincs a nap alatt. Ez a harc a bűnről szóló bibliai történetek ellen nem uj keletű. Hisz nincs is olyan része a mi vallástanitásunknak, nincs olyan vallástani anyagunk és tárgyunk, a mit már meg nem támadtak volna, amit már egyik vagy másik vallási irány vagy éppen vallástalan irány hatása alatt az iskolából kiküszöbölni ne akartak volna. Megtámadták s az iskolából kizárandónak mondották a bibliai történeteket, az egyháztörténetet, a kátét s megtámadták már a vallástanitási magát is mindenféle tárgyával és alakjával együtt. A bibliai történeteket megtámadták és közülök kihagyták mindazokat a tanításnál, melyekben csalásról, gyilkolásról van szó és a meghagyott történeteket költött erkölcsi történetekkel vegyesen tanították a XVIII. század philanthropusai vagy gyermekbarátai. E gyermekbarátok Rousseau és a rationálizmus hatása alatt álltak. Rousseau maga tisztelte Jézust, de a gyermekek vallástanitását természetellenesnek tartotta és azt akarta, hogy a gyermek ifjúvá serdülése előtt semmit se halljon Istenről. A philanthropusok a hittel és a bűntudattal nem sokat törődtek, a rationálizmus hatása alatt minden gondjukat a moralizálásra fordították, céljuknak megfelelőleg a bűnökről szóló s bűntudatot ébresztő történeteket elhagyták és ugy- nevezetterkölcsös történetkékkel pótolták. Ekkor jöttek divatba az olyan könyvek, mint a Rák könyvecske, Hangya könyvecske, Robinson története, melyek a bibliai történetek tanításának sokat ártottak,azt majdnem teljesen kiszorították. Aki az ó-szövetségi történeteket elveti, mivel azokban gyakran bűnökről van szó, az ha egy lépéssel tovább megy, könnyen kifogást talál az uj-szövetségi történetek ellen is, mert azokban is sok esetben bűn fordul elő. Ilyen a bethlehemi gyermekek meggyilkolása, keresztelő János lefejezése, a farizeusok és sadduceusok támadásai Jézus ellen Judás árulása, Péter gyengesége, Jézus kinzása, elítélése, megfeszítése. Ha valaki e történeíeket is nem a bennök foglalt vallási és erkölcsi igazság szerint fogja fel, hanem a rideg ész boncoló kése alá véve és vallási nimbusuktól megfosztva tekinti őket, akkor éppúgy kifogást tehetne elle- nök is, mint az ó-szövetségi történetek ellen. De ha valaki annyira kuiat a bűnök után, talál azokat Jézus példázataiban és hasonlataiban is. Az irgalmatlan szolga, a rablók, a pap, a levita, a hamis sáfár, akiknél az ige az útfélre, a köves földre, a tövisek közé esett, akik a konkolyhoz hasonlítanak, tékozló fiú, a talentumot elrejtő szolga stb. mind olyan alakok akik a vallástanitásnál csak negative értékesíthetők, amennyiben vagy egész történetük szerint arra tanítanak minket, hogy nékünk milyen bűnbe nem szabad esnünk, vagy pedig alakjukban jó és rossz vegyesen tűnik fel előttünk. De nem e történeteket kell kifogásolnunk, mert mind e történetek, a legjobb szemléltető képek a valláserkölcsi tanításnál, hanem kifogásolható az a helytelen profán szempont, melyből e történeteket azok tekintik, kik tanításukon megbotránkoznak. A világosságról csak annak lehet tiszta fogalma, aki BVANGÓIIIKUSOK UflPJfl
