Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-05-14 / 20. szám
4 HVHflGÉUII^ÜSO^ Ii AP JR 1922 sága, amelynek gyakorlásánál legtöbb esetben, de távolról sem mindég törekszik arra, hogy azzal kapcsolatban neve neveztessék. Szívesen ad és sokat áldoz. Végtelen türelme, tűrő ereje. Sokszor kinevetik gyávasága miatt. Valóban gyáva-e? Nem. Nem az. De — ismeri az élet értékét sokszor jobban, mint mi és az a gondolat, hogy életét semmiért feláldozza — ellenszenves számára. Sokat, jót tud kicsalni az életből, azért szereti is és nem könnyen dobja oda. Viszont ha valódi veszély fenyegeti, bátor. Bámulatos vallás-erkölcsi bátorsága. Gondoljunk a vonatfülkében imádkozó, megmosolygott zsidóraj* A zsidó ideges. Idegességének azonban más a forrása, mint a miénknek. Mi idegesek vagyunk, mert túl szegény az életünk. A zsidó ideges, mert túl gazdag az élete. Gyakoriak a zsidóknál az ideges betegségek, amelyek igen gyakran az őrületig fokozódnak. 3. Milyen kísérleteket tett a zsidó maga, hogy természeti alkotottsága és sorsa felett úrrá legyen? Megemlítendő e pontnál a két hatalmas lelki erőfeszítés : a középkor talmudizmusa és a modern kor cionizmusa és nagy lelki energiája. A zsidó vér erős, vérkeveredéseknél is kitör késő ivadékoknál, akiknél legkevésbé várnók. Az asszimiláció soha sem sikerült teljesen és nem is fog sikerülni. A zsidó szív az egyetlen, amely Isten tanácsa ellen fellázadt. A zsidó nép az egyetlen a föld összes népei között, amely a Krisztusban adott üdvöt tudatosan visszautasította. * A tanulságos előadásokat kiegészít} majd Johnson egy másik előadása arról a kérdésről, hogyan lehet és kell a zsidó szivet befolyásolni, keresztyénné tenni, g iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimimiimiiiiiimiiiiiimmmiiimiiiimiiimmii Smith B. Fred Budapesten. A Nemzetközi Jóbarátság Egyházi Világszövetsége magyar osztályának fogadó&nnepélye. Folytatás. Dr. Raffay Sándornak nagy tetszéssel fogadott beszéde után a hölgyek teát szolgáltak fel, ami az összejövetelnek meleg, családi jelleget kölcsönzött. Majd Némethy Ferenc hegedűművész gyönyörködtette a közönséget s Anthony Károly zongorakisérete mellett előadott számaival, főleg pedig Hubay: „Csárdajelenetek“ c. művével s a ráadásul eljátszott tüzes magyar darabokkal nagy sikert aratott. Smith B. Fred hosszabb előadása — mely ifj. Viktor Jánosnak páratlan tolmácsolása mellett a közvetlenség erejével bilincselte le hallgatóságát — a háboruszülte bajokkal, újabb nemzetközi viszálykodásoknak háború nélkül való elintézésével foglalkozott s meggyőző erővel tárta fel azt az igazságot, hogy ha a népek egymást alaposan megismernék és közvetlenül, nem pedig diplomaták közvetítésével tárgyalnák meg egymással sérelmeiket, akkor a harcterekre küldött embereknek minden vérengzéstől iszonyodó jó érzése s a keresztyénség magasztos eszméinek átértése. a viszályok békés megoldásához is biztosan elvezetne. Ötleteiben, előadásában sok volt a tipikus — előttünk meglehetősen ismeretlen — amerikai zamat, mely azonban a hallgatóság tetszésére csak emelőleg hatott. Nagyon is fején találta azonban a szeget Dr. Ravasz László ref. püspök, ki záróbeszédében.amerikai barátunk beszédét a himlőoltáshoz hasonlította, ami vigasztalás a még egészségeseknek, de nem segít már azokon, kik a háborús szenvedések áldozatai lettek. Takaró Géza ref. lelkész záróimája után a közönség még az „Erős várunk“ korálunkat énekelte el. Smith B. Fred azután még ápril 30-án egy a Kálvin-téri templomban tartott vallásos estélyen beszélt, máj 1-én és 2-án pedig a nagyközönségnek, a tanulóifjúságnak, valamint a lelkészeknek és belmissziói munkásoknak tartott előadásokat. Ez utóbbiak, melyek a keresztyén egyházaknak a világbéke körüli feladatairól, „az uj világ“ építéséről, az evangélium toborzó munkájáról s a keresztyénség erőpróbájáról szólották — szintén nagy érdeklődés mellett tartattak meg. Megjegyzések Sztehlo K. „Keresztény kurzus“ c. cikkére. * Az „Evang. Lapja“ f. évi 12-ik számában egyetemes egyházunk ügyésze a fenti cim alatti cikkében a mai, fajvédelmi és a keresztény gondolat jegyében inaugurált politikát helytelennek, jogtalannak és keresztényellenesnek bélyegzi. Teljes tiszteletben tartva az illusztris cikkiró egyéni meggyőződését, bátorkodom egy pár reflexiót fűzni a kérdés ilyetén megvilágításához. Első sorban is a mai irányzat létrejöttében nem pusztán a technikai rész az, ami említésre és elismerésre, méltó. A kérdést nem ott kell megfognunk, hogy a népbiztosok ennyi és ennyi százaléka zsidó volt, tehát a közvélemény a zsidók nyakába akarta varrni az egész proletárdiktatúrát. A bolsevizmus maga a zsidó világuralmi elv és nem egyéb, ennek reprezentánsai tehát nem véletlenül voltak zsidók, s mindaz, ami a bolsevizmusban a „zsidók munkájának látszott“ a zsidó szellem, az Antikrisztus szellemének öntudatos érvényrejuttatása volt. Ennek következtében a keresztény kurzus létrejötte igenis nem egy téves véleménynek köszöni eredetét, nem a klerikálisok és keresztény szocialisták által felkapott jelszó szervezte be a protestantizmust ennek az irányzatnak a szolgálatába, hanem az a mindennél erősebb meggyőződés és belső megismerés, ami minden egyéni életet élő keresztény magyar lelkében fellángolt, hogy legsajátabb lelki javaink védelmére igenis a keresztény világmorál alapján kell egységes frontot teremtenünk. Hogy azután a keresztyén irányzat nem tudott továbbjutni a negativ antiszemitizmusnál, az már tényleg nagy hiba. Azonban miért keressük a hibát egy olyan gondolatban, mely egy ország társadalmát volt képes egyszerre talpraszökkenteni, ahelyett, hogy azt a társadalmat magát vennők bővebb vizsgálat alá? Hogy a magyarság nem az az elmélyülő és a dolgok végére járó faj, mint például a német, azt mindenki tudja; de hogy ennek folytán mi könnyen hajiunk a felületes, jelszavas .mozgalmak felé, abban is igaza van a cikk szerzőjének. Ámde vájjon nincs meg a mi keresztyén politikánknak a mása Németországban ? Ott is megvan, csakhogy német módra. Nem kiabáló antiszemitizmus ad tartalmat a német keresztyén politikának, hanem keresztyén szellemű alkotó munka! Az is igaz, hogy a németek már múltban is sokkal jobban kiépítették nemzeti és állami életükben a keresztyén eszme mentsvárait, semhogy a zsidóság oly mértékben el tudott volna náluk hatalmasodni, minimálunk. Mi felekezeti széttagoltságunkban, mi tagadás: szektáskodó, szabados protestantizmusunkban (aminek okairól, azt hiszem, egyetemes ügyészünk jobban meg van győződve, mint jómagam) nem tudtuk vértezni magunkat a belső ellenség ellen s a nemzeti szellem, a faji öntudat erejének egyidejű csökkenésével bizony előállott az a helyzet, hogy a politikai újjászületéskor kénytelen-kelletlen a „keresztény jelszó“ került a zászlóra. Istennek országa nem e földről való — teljes erejű igazság. Ámde hogyan igyekezhet a magyar kereszténység vagy akár a magyar protestantizmus, háborittatlanul Istennek országát munkálni e földön, hogyha lépten-nyomon az elzsidósodott közszellem szinte elháríthatatlan akadályai állják útját? Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ahol igenis mindenkinek be kell látnia, hogy a magyar keresztyénség egyelőre nem adhatja ki kezéből az aktiv antiszemitizmus fegyverét. Addig a határig, amely biztosítja a keresztyéni világfelfogás feltétlen érvényrejutását á nemzeti érzéstől áthatott közélet minden ágazatában, nemcsak hogy jogosult, hanem igenis szükséges antiszemitáknak lennünk. S nem tesz szolgálatot a nemzetnek az, aki ennek a folyamatnak természetességét, jogosságát elmúlt életlehetőségekre támaszkodva, tagadja; még akkor is, ha a Biblia tanítására hivatkozik is. Mi, akik a keresztyéni alapon egyesült minden magyarok szent egységében akarjuk látni Isten országát és ezt igyekszünk munkálni minden szavunkkal és tettünkkel, nem érzünk lelkifurdalást, ha egyoldalú megvilágításban a Biblia szavajt tárják elénk és utunk helytelenségéről igye
