Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)
1921-09-11 / 37. szám
VIL évfolyam. Budapest, 1921 szeptember 11. 37. szám E1HUKUS0K UB» Szerkesztőség i BnUptii, vili. kar, I I Előfizetési ér évi 100 korona. Szerkesztőség i Bndapest. vili. kar., Ollől-st 24. (iám, hov* • kéziratok; Kiadóhivatalt VUI„ Szentklrályl-n 51. IL, hová az előfizetési dijak kfltdeadők. Lapreklamédék írj. Ukr tn* w nyomdájába Badapoat, V., CMky utca 10 kAMMtffc. Alapította Dr. Raffay Sándor. Előfizetési ér évi 100 korona. Egyes szám éra 3 korona. Hirdetési árak megegyezés szerint. Kiadja Megjelenik minden vasárnap. AZ ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS SZÖVETSÉG. Felelős szerkesztő: Kirchner Rezső püspöki titkár TAraszerkasztő és felelős kiadói Dr. Scholtz Oszkár az 0. E. Sz. igazgatója. Lelkészeink. Duszik Lajos miskolci lelkész lapunk 34-ik számában helyesen jegyezte meg azt, hogy testileg* lelkileg legyengült egyházunknak „uj, igaz, nagy értékekre, súlyos nagyvonalú, nagy mozdulatu egyéniségekre" van szüksége. Ha tudunk ilyeneket nevelni, teremteni „frontra állítani* — felemelkedhetünk, sőt kormányképessé válhatunk; ellenkező esetben hanyatlásunk tartós lesz. Uj értékekre azonban csak az tehet szert, aki szemlét tart meglevő készletei felett, megrostálja vagyona roncsait s az értéktelen lim-lomok árán uj, gyümölcsöző jószágot szerez. Igaz, nagy értékeket csak a szerezhet, aki gazdálkodásában, munkaprogrammjában az életviszonyok változásához igazodik s nem ragaszkodik mereven olyan gazdasági rendszerekhez, melyek mellett régen tán lehetett termelni, de amelyeknek változatlan fenntartása csak erőkészletünknek teljes felemésztődésére vezet. Egyéniségeket csak úgy nevelhetünk, ha egy * házunk egyéni szellemét folyton szem előtt tartva nem restelünk tanulni egyéb oly intézményektől és szervezetektől, melyek a saját egyéni céljaikra, de nem egyszer versenytársuk javainak kisajátításával és átdolgozásával, szintén — egyéniségeket nevelnek. Ilyen szervezet a katolicizmus, mely egyéniségét féltve őrzi, de kezét — a maga okulása és sikeres hódítása szempontjából állandóan a protestantizmus ütőerén tartja. Midőn tehát a mai nehéz idők azt a feladatot állítják elénk, hogy egyházunkat s legelső sorban a lelkészi kart, egyházunk szivét, legértékesebb testrészét, „uj, nagyvonalú egyéniségekkel" gazdagítsuk, lüktetését egyenletesebbé, vérét tisztábbá, egészségesebbé tegyük, egyáltalán nem vétünk egyházunk egyénisége ellen, ha a lelkészképzés reformját a keresztyénség korosabb tagjában leszürődött élettapasztalatok felhasználásával készítjük elő. A mi egyházunk az egyetemes papság elvét képviseli. De csak elméletben. Mert gondolkodásunkban, rendszerünkben, még annyi az oda nem való katholikus elem, hogy az egyetemes papság elve gyakorlatilag majd csak egy későbbi, szebb jövőben fejtheti ki értékes gyümölcseit. Egyelőre az evangélikus lelkész nemcsak szakképzett vezetője, lelki tanácsadója, hanem keze-lába, szeme- szája a gyülekezetnek. A lelkész egyéni kvalitásai, jellembeli kiválóságai vagy fogyatkozásai önsúllyal nehezednek reá a gyülekezetre, összefonódnak annak sorsával, felemelik vagy alásülyesztik annak életét; híveink sok ezernyi tömegének valláserkölcsi értéke, keresztyénségének tartalmassága vagy semmisége függ attól, hogy kicsoda, micsoda ember tartja kezében itt vagy amott a pásztorbotot. Nyilvánvaló tehát az, hogy ha már a katho- likumoktól mentesített eszményi keresztyén gyülekezeti élet csupán a jövő zenéje — akkor legalább és elsősorban a lelkészképzés terén értékesítsük magunk javára a logikának azt az erejét, mely a katolicizmust „kőszikla“ keménységűvé teszi 8 amely — mint hitelveinket miben sem érintő szellemi fegyver — reánk nézve is abszolút értéket alkot. A katholikus pap Isten földi képviselője, kit egyháza éppen azért gondos kiválasztással s már
