Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)
1921-05-01 / 18. szám
1921 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 3 véleményével. S voltak már régente is bölcs prédikátorok, akik homokórával mérték a beszédük hosszúságát. Régi sekrestyékben még találni ilyen homokórákat. De a régiek után hallgassuk meg a mai kritikusokat is. Dr. Kristóf György a Prot. Szemle 1916. évfolyamában Szabolcska költészetét birálva, amelyet egyesek szintén paposnak s e miatt egyhangúnak és unalmasnak mondanak, felveti a kérdést: „Mert mit is jelent papos? Papos az, ha ugyanazt a témát sokszor és hosszadalmasan ismételjük. Papos pedig különösképen az, amit egy pap sokszor és hosszadalmasan ismétel. Papos különösen az, amit a hitélet köréből újra meg újra és hosszadalmasan hallgatnunk kell*. S alább még többet is tesz hozzá: „Papos mindaz a kifejezés, amelyben az érzelem közvetlenségét a inesterkéllség, a lélek egyéni kapcsolódását száraz bölcselkedés iparkodik helyettesíteni*. (Pr. Szemle 1916. 351.) Hát hiszen könnyű azokat a szegény papokat leszólni. És kérdem, nem hallunk-e világi szónokok ajkáról is két-három órás hosszú .papos* beszédeket, telve unalmas ismétlésekkel, agyoncsépelt közhelyekkel? Nem a hallgatókban van-e a hiba, mikor a papos beszédet szapulják? Nem keresnek-e a templomi beszédben mást, mint amit azokban találni lehet és kell. Karlsbadban néhány év előtt falragaszokon olvastuk, hogy a vízparton épült szép evang. templomban Könyves Tóih Kálmán f<>g magyarul prédikálni. Tartalmas,"biblikus, alkalomszerű, szép beszéd volt. Jól válogatott textus alapján szellemesen tért át a testi gyógyulásról a lelki gyógyulásra és kiváló szónoki tehetséggel, választékos szép nyelven tömören, velősen szólott tárgyáról. Kijövet egy művelt kálvinista mérnök mégis szinte restelkedve szólott a papjukról. Micsoda ósdi, maradi beszéd! Hallanák csak az ő papjukat Szalmádon! De hát mit is várt az egyházi beszédtől, kérdezém. Valamely természettudományi felfedezést, művészeti vagy históriai értekezést, vagy hazafias politikai beszédet bombasztikus frázisokkal. szónoki erőmutatványokkal ? Az egyházi beszéd célját jelezve, megmondtam neki azt is, hogy a templomba járónak egy kis hitet, a lelkiek és égiek után való vágyódást s az épülésre való hajlandóságot is kell magával hoznia. Ismeretes Sturm Gyula „Die Kirchgänger“ cimü sikerült verse. A templomból kijövet miként ered meg az emberek nyelve s miként bírálják a prédikációt a filozófus, a politikus, az orthodox hivő, a racionalista, a pietista, a professzor, a kolléga, a prózai lelkű emberek, az elbizakodottak, a nők s végül az igazi templomjárók, kik nem kritizálnak, hanem szivükben megindulva, a hallott igét cselekedetté formálják át életükben. A hallgatókban bizonyára sok hiba van. De mivel oly rossz hirü az a „papos beszéd“, vizsgáljuk meg, nincs-e hiba mibennünk is. Legtöbben, mint látjuk, a hosszú beszédet mondják paposnak. És be kell vallanunk, hogy kevesen tudnak közülünk röviden, velősen, tömören beszélni, ami Csáky szerint „nagy embereknek természetek“. Messziről kezdik, bő lében eresztik fel, amit mondanak. A nagy szóáradathoz képest a tartalom, a beszéd igazi magja vajmi kevés. Egy jó, találó hasonlat helyett mondanak három-négy gyengét. A színtelen, semmitmondó jelzőket egymásra halmozzák. Rövid, velős exegezis helyett a textus szavait elismétlik, jobbra-balra forgatják huszonötször. Iráshelyeket citálnak derüre-borura, ha odavalók, ha nem; ha értik a hallgatók, ha nem, csak éppen töltelékül, amint éppen a szónok szájára jönnek. És ha még mindezt lassú tempóban, vontatva mondják el, szép papi tónusban, kiki a saját dallamára, vagy pedig minden szót külön hangsúllyal nyomnak meg, ha kell, ha nem, szép pauzát tartva minden szó után: akkor a nyájas hallgató bizony várhatja, mig az ilyen beszédnek vége lesz. Pedig mily nehéz azt a figyelmet fenntartani, vagy csak fel is kelteni. Kenéssey Béla ref. püspök mondta: ha a szónok vagy felolvasó a hallgatók figyelmét az első öt perc alatt üstökön nem ragadja, akkor elveszett a beszéd. (Folytatása következik.) Uttiuuaiutuii[ti!iniumnmmiiii<ULHtmm»imiiimiminimiinimmuimiLiii»im Levél a szerkesztőséghez. Igen tisztelt Szerkesztőség! Lázas türelmetlenséggel vártuk az időt, amikor végre valamelyik egyházi lapunk napvilágot lát s igy nemcsak hogy nem leszünk többé tájékozatlanok a minket, evangélikusokat érdeklő dolgok felöl, hanem mi is elmondhatjuk majd benne azt, ami szivünkön fekszik. Nagy volt az örömünk, mikor az „Evangélikusok Lapja* megjelent azzal a kimondott célzattal, hogy a magyarországi összes evangélikusok tájékoztató, irányitó orgánuma akar lenni. Az eddig megjelent számokból örömmel látjuk, hogy várakozásunkban nem csalatkoztunk, hogy az Evangélikusok Lapja ügyesen van szerkesztve s reményünk lehet rá, hogy hova-tovább minden igényt ki fog elégíteni, amit közönségünk vele szemben táplál és táplálhat. Bizonyára nem veszi azonban tőlem a szerkesztőség zokon, ha egy körülményre felhívom a figyelmét. Az Evangélikusok Lapja egyházi és társadalmi hetilap, amelyben igy politikai kérdések nem tárgyalhatók. Ez pedig nagy baj. A mi — mondhatnám — összes ténykedésünk állandóan érinti a politikát, nemcsak azért, mert „a magyar embernek politika kell“, hanem mert alig tudunk valamit tenni, mondani s talán gondolni sem, hogy a politika mezejére ne lépnénk. Hogy milyen nehéz egy lapot szerkeszteni, mely nem foglalkozhat — még csak a sorok között sem — politikával, alkalmam volt saját magamnak is tapasztalni s bizonyára ezt érzi az Ev. Lapja t. szerkesztősége is. Lépten-nyomon szordinót kell tennünk a hangunkra s elhallgatnunk olyan dolgokat, melyekkel pedig határozottan foglalkoznunk kellene. Az evang. autonómia, az evang. jogok megvédése, kidomboritása. a különböző sérelmeink föltárása; az újból szőnyegre kerülő királykérdés, melyben a protestantizmusnak ts egységesen állást kell foglalnia valamelyes irányban, mind-mind többé-kevésbé politikai kérdések, amelyekről most az Evangélikusok Lapjának vagy teljesen hallgatnia kell, vagy pedig óvatosan kerülgetni a határozott oda- vágást és a megmondását annak, amit érzünk, gondolunk és akarunk, nehogy az ügyészséggel gyűljék meg a bajunk. Azért arra bátorkodom kérni a t. szerkesztőséget s általa azokat, akik a lapot kiadják, maga a lap s vele a protestantizmus ügye érdekében tegyék a lapot egyben
