Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)

1921-11-27 / 48. szám

VII. évfolyam. Budapest, 1921 november 27. 48. szám Előfizetési ár évi 100 korona. Egyes szám éra 3 korona. Hirdetési Árak megegyezés szerint. Megjelenik minden vasárnap. Félre vert harangok. A Magyar Kultúra című havilap, melyről tár ismételten említést tettünk, novemberi számé an Dr. Czékus Géza tollából egy „tanulmányt“ özöl, melynek cime: „Protestáns" kurzus? Idéző­nél és kérdőjellel. írója abból indul ki, hogy a „keresztény »mzeti irányzat diadalában a bolsevizmus után )ltaképen a régente lenézett s elgáncsolt katolikus Dlitika győzedelmeskedett.“ A történelem tehát azolta az egykori néppártot; csak az a sajnálatos, 3gy a jelenlegi katolikus politikusok a protestánsok ánti engedékenységükben „nagyon is messze“ entek s „bizonyos körök és emberek javíthatatlan lekezeti mohóságával nem számoltak. A cikkíró :után megkülönböztetést állít fel a keresztény [yüttműködtsnek „protestáns részen is önzetlen, eggyőződéscs becsületes harcosai“ és azok között, k a kurzust a katolicizmus gyengítésére s újabb lekezeti előnyök kicsikarására használják fel. Hogy azelső csoportba tartozó, barátságos váll- :regetéssel megtisztelt „gutgesinnt“ protestánsok csodák, micsodák s voltaképen mi az érdemük, ról a cikkíró hallgat. Annál hevesebben bélyegzi eg a másik osztályba sorozott protestánsokat, knek politikai reprezentánsa a „jórészt kálvinista“ persze „demagógiára“ hajlamos kisgazdapárt, akiknek „a római antikrisztus gyűlöletében“, mint ; evangéliumi kereszténység lényegében meg- úlatkozó szellemét a maradi, vaskalapos, öblös páju falusi papok és iskolamesterek tartják ébren, veknek köszönheti az ország a sok protestáns minisztert, a MOVE protestáns vezetőségét, a Kapisztrán Szent János-féle akció meghiúsulását, a Kálvinista Politikai Szövetséget, az ezeréves katolikus istentisztelet helyébe lépett „tűrhetetlen istentiszteleti vegyes felvágottat*, a protestáns tábori „püspökséget“, a Pécsett felállítandó lute- ránus teológiai fakultást, no meg azután annak a „bizonyos nagy közjogi kérdésnek“ nem egészen a Rakovszkyak és Beniczkyek ízlése szerint történt megoldását. A sajnálatosan éles és indokolatlan felháboro­dással megírt cikknek politikai vonatkozásaival nem foglalkozhatunk; mert lapunk nem politikai lap. De azzal a „konfesszionális hatalmi vággyal“, melynek indítékait a cikkíró siet magáról eleve elhárítani, de amelynek kielégítése valójában kizárólagos oka a harangok félreverésének — szembe kell szállanunk, ha a keresztény nemzeti szellem értékeit meg akarjuk menteni. A cikk első sora diadalról szól. Nagyon jellemző ez a kifejezés arra az irányzatra, mely csak a kereszténységnek külső hatalmi érvényesí­tésével törődik s feledi azt, hogy ennek a tiszavirág- életű mai dicsőségnek könnyen vége szakadhat, ha nem aratunk önmagunkon „belső“ diadalt. Ha nem'hat át minket az a meggyőződés, hogy a katolikus és protestáns kereszténységre egyaránt szükségünk van, a keresztény nemzeti irányzat soha meg nem szilárdulhat; mert hiszen azt csak a két vallási felfogásnak egymást ellensúlyozó belső ereje és kölcsönösen szabad érvényesülése tart­hatja fenn. Az az „egyetemes keresztény szempont“ tehát, EVANGÉLIKUSOK IAPJA >zerk«szt6ség : Budapest, Vili. kar, lllől-út 24. iiln, HovA a kéziratok ; ((adóhivatal: vili., szentkiraiyi-u I. az., hová az előfizetési dijak küldendők. apraklamáclök írj. Miner Ernő Uayv­romdájáka Budapest, V., CUky utca 10 küldendők. ÍZ ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS SZÖVETSÉG. Alapította Or. Rafffay Sándor. rcicioB izcncszio: Kirchner RezsA nnanAki titkár Táraszerkeaztő éa felelős kiadót Dr. Scholtz Oszkár az O. E. Sz. igazgatója.

Next

/
Thumbnails
Contents