Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)

1921-11-27 / 48. szám

2

BVflflGÉIilKÜSOH; IiäPJA

1921

melynek figyelmen kívül hagyását a katolicizmus egyes hangadói szemünkre vetik, igenis megköveteli azt, hogy egymás belső megerősödését nyugalommal szemléljük s bízzuk teljesen a belső erőkre azt, hogy melyik kereszténység fog végeredményben külső erötöbblethez jutni. Ámde azt feledik a jó urak, hogy az a kevés vívmány, aminek igéretszerü biztosítását a mai irányzat 70 évi türelmes várakozás után számunkra meghozta, egyrészt alap- feltétele annak, hogy mi a mi vallásunkban rejlő erőket kifejtsük, másrészt semmi tekintetben nem gyengíti a katolicizmus belső erejét. Legfeljebb külső, hatalmi előretörését lassítja. Ez azonban természetszerű folyománya annak a ténynek, hogy az 1848.: XX, t.-c. a bevett vallásfelekezetek közötti egyenlőséget és viszonosságot proklamálta s ezzel a katolikus vallás uralkodó jellegét — saját híveinek tudományos megállapítása szerint — megszüntette.

Végzetes rövidlátásra vall az a megállapítás, mely a protestantizmus beiső megújulását megalapozó törvényes jogaink érvényesítéséről úgy vélekedik, hogy az „gyermekes csak-azért is- virtus, összeveszősdit játszás, vastagnyakuság, amelyben nincs már egyetlen szem eleven keresz- tyénség sem, talán már az egyisten hite sem, csak katolikus ellenesség“. Merőben ferde beállítása a tényeknek az a további állítás, hogy a mi lapjaink csak „panaszkodnak a protestáns hitélet lezüllésén, de a gyakorlatban még sem az ellen küzdenek... szinte csak egy témájuk van: a katolikusokkal való ujjhuzás.“ Ha „az egyetemes keresztény érdekeknek" általunk magasabb értelemben eszközölt védelme nem parancsolná reánk a végletekig menő türelmet, úgy joggal hivhatnók fel a királyi ügyészség figyelmét arra, hogy itt már a felekezeti izgatásnak tényálladéka forog fenn.

Csak még egyet. Az utolsó s hihetetlen elfogultságról tanúskodó vád velünk szemben az, hogy mi protestánsok már egyszer tönkretettük az országot azzal, hogy a katolikus „azaz keresztény“ politikát zsidó segítséggel hengereltük le. Nos — erre csak azt jegyezzük meg, hogy a keresztény politikát nem mi, hanem a tisztelt cikkíró elődei hengerelték le 400 éven át s azt, hogy a nemzeti energiákat termelő protestantizmusnak folytonos gyengítése mennyiben idézte elő a nemzet ellenállóképességének megcsökkenését — a történelem fogja feltárni. Nem tehetünk róla, de a mi szemünkben a fekete internacionále csaknem olyan veszedelmes, mint a vörös. Nekünk fehér nemzetköziség az ideálunk, a Krisztus országa s ennek eljövetelén fáradozunk.

Próbáltunk a feketeseregnek fehérbe öltözött lovagjaival együtt dolgozni. Ők azonban most levetik ezt a köntöst. Ám vessék le. Mi maradunk, akik voltunk s megyünk a magunk utján. Sch.

iiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiimmiiiiimiiimimiiiiiimmiiuiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiuiiiiiiiiimiiii

Azev. tanárok és tanítók közgyűlése.

Az Ev. Tanárok és Tanítók Országos Egyesülete november 9-én tartotta a világháború óta első nyilvános közgyűlését a tagok élénk érdeklődése mellett és számos vendég jelenlétében.

Dr. Szigethy Lajos szellemes megnyitójában, ismert vonzó előadásában kiindult Sopron, az utolsó hires lutheránus végvár válságos helyzetéből, rámutatott a pedagógusok nemzeti missziójára, majd vázolta az ev. tanítóság kötelességeit, melyeket mindig híven teljesitett, mig jogait az egyházban nem érvényesítheti azon mértékben, mely műveltségénél fogva megilletné. Végül szívesen üdvözölte az országos ref. és róm. kath. tanár- egyesületek képviselőit és vallásos-nemzeti alapon kooperációra hiyta fel őket.

Majd Dr. Böhm Dezső ev. lie. igazgató: „Uj irány a leánynevelésben“ címen olvasott fel. Jellemezte a leánynevelés eddigi irányait és ezekbe beillesztette mint uj, hézagpótló típust a pesti ev. egyház leánynevelő intézetét, mely a legideálisabb pedagógiai követeléseknek felel meg, amennyiben menten minden „banausiá“-tól és utilizmustól a tiszta, önzetlen műveltség szolgálatában áll. Részletesen ismertette az intézet szervezetét és tanulmányi rendjét, jelenlegi tanárkarát és felhívta a vidéki tagok figyelmét egyházunk ez uj alkotására. Utána Dr. Szelényi Ödön titkár a „Német vándormadár mozgalom“ eredetét, célját, szervezetét és munkakörét és különösen aztja mozzanatát emelte ki, hogy a nép mivelését is felvette a programmjába és azt szép sikerrel gyakorolja is. Összehasonlította továbbá a magyar ifjúsági szervezetekkel és az „Ébredő“ magyarok egyesületére mutatott rá, mint olyanra, mely ezt a szép és fontos munkát elvállalhatná. — Úgy a megnyitót, mint az előadást, a közönség tetszéssel fogadta. Következett a titkár évi jelentése, melynek során javasolta a tagdíjnak 10 koronára való fölemelését, egy külön leányoktatási szakosztály felállítását, vidéki körök szervezését, a középiskolai ev. főiskolai ifjúsággal, valamint a tanügyi bizottsággal való szorosabb kontaktus megteremtését stb., mely javaslatokhoz a közgyűlés elvileg hozzájárult. Dr. Losonczi Zoltán pénztáros jelentése után a szakosztályi elnökök tették meg előterjesztéseiket, különösen időszerű kérdésekkel foglalkozott a vallásoktatási szakosztály. Ellenben sajnálattal vette tudomásul a közgyűlés, hogy a tanítói szakosztályban egyelőre teljes közöny és kedvtelenség