Evangélikus Népiskola, 1943

1943 / 2. szám - Tállyai István: A filozófia problémáinak története.

31

úgy fogalmazta, mit lehet tudnom, mit kell cselekednem, mit szabad remélnem. Kant kérdését csak az érti meg, aki Thales kérdését látja meg benne s a filozófiatörténet jelentősége a probléma azonosságának, a fejlődés folyamatosságának kimutatása.

Az európai filozófia az élet- és gondolatrendszernek egy fajtája, mely legsajátosabban Európa földrajzi határain belül jelentkezett. Sem az indiai, sem a kínai szellem nem tartott ki a probléma általánossága mellett. A görög lélek születése pillanatától rendelkezett azokkal a belső lehetőségekkel, ahol a valóságismerést nem korlátozták az ismerésen kívül álló érdekek.

Minden kultúrlélektani vizsgálatnak a vallás alkotja kiindulópontját. A görög világkép immanens, mert az érték és valóság ellentéte, a transcendencia (természetfelettiség) lehetősége nem volt adva számára, nem szakadt el a valóságtól, az isteni kozmosztól. A görög istenvilágának képzése esztétikai feladat volt. Nem hitt az istenekben, a vallásos hit értelmében, súlypontja a láthatatlanul érvényesülő hatalomba — a sorsba — vetett hit. A művészi képesség alapja a görögnél az egyetemes valóságnak individuális jelképezése. Az egység és egyetemesség szembeállításával már adva volt a filozófia lehetősége: a probléma.

A görög bölcselet a miletosi . Thalessal veszi kezdetét, aki szerint minden vízből lett. Jelentősége, hogy az érzéki tapasztalati vonások alatt vagy mögött keres egy mélyebb elvet. Tételében benne van az a feltevés is, hogy minden egy és evvel átlépi az empirizmus határát. A változás világával áll tehát szemben, mint maradandó, biztos momentum, a végső elv, amit később szubsztánciának fognak nevezni. Valaki először foglalja tehát az egység és maradandóság szintézisébe a jelenségek változó világát. A második jón gondolkodó, Anaximandros már látja, hogy az egységes valóságnak egyetemesnek kell lenni, de a térszemlélet végtelenségig még nem jutott el, a görög a teret mindig csak határoknak tudta gondolni. A dolgok lényegének kimeríthetetlennek kell lennie; meghatározhatatlan, apeiron. A valóságmagyarázat előfeltételére mutat csak rá; csak azt mondja, ami szemléleti kép nélkül közölhető. Anaximandrosznál látjuk egymásnak szembeállítva a végtelen, az ellentéteket magábanfoglaló egyetemes valóságot és a múlandóságot, az ellentétek világát, mint értékmomentumokat. Az igazi lét, ami örök; ami múlandó, az nem tarthat igényt a létre A puszta lét elbizakodottság, bűn. Az egyéni elbizakodottság adott létet a határolt dolgoknak. A harmadik jón gondolkodó: Anaximenes. Nála a szubsztáncia újra érzékelhető formát vesz (levegő). Nála tapasztaljuk egyúttal, mint válik ki a filozófiából, a tudományok őstalajából, a fizika és miután a lehellet azonos a lélekkel s a világ ősoka is levegő, ezzel megadatott a mikrokozmosz és makrokozmosz párhuzamossága.

A jón gondolkodók után kell megemlékeznünk a pythagoreu- sokról. E kort jellemzi, hogy a görög közösség élete már nem nyugszik biztos alapon. így fordul a magányos lélek a misztika felé. A későbbi hellenizmus is érezte a pythagoreizmussal való rokonságot. A misztika mindig narkotikum, de a görög lélek nem tud benne végkép felolvadni már eredeti hajlamainál, erős logikai és