Evangélikus Népiskola, 1942
1942 / 4. szám - Nagy Matild: Környezettanulmány
84 én — nem elégszünk meg a tömegmunkával. De mégis megtudtam valahogy, hogy egy erősen tüdővészes asszonnyal érintkezett a szomszédban, s a fertőzéstől volt a gyengeség, láz, majd betegség. Mindezt titkolta, s még jó, hogy idejében megtudtam. (Ugyanis a havi osztályzattáblázaton nem szaporodott az egyese úgy, mint azt tőle megszokta az osztály. Ez feltűnt a gyermekeknek s egy-két rosszaló megjegyzésem után kutatni kezdték az okot. Így hívta fel a figyelmemet az egyik leányka a beteg szomszédra.) Azonnal érint- •kezésbe léptem az édesanyjával. Orvoshoz mentek. — Még nagy eredmény nincs a gyógyulás terén, de a baj terjedésének gátat vetettünk. R. Ilona, VIII. o. t. .................................-u. 15. C sak a tanulásban változott; de ott se annyira ő, mint inkább a környezete. Apja, anyja többször segítésre fogja és ez testileg kifárasztja a leánykát; nem is szólva vöröskeresztes és leányegyletbeli tevékenységeiről. — Látogatáskor ilyen irányban folytattam megbeszélést a szülőkkel, máris látom eredményét. De még távolról sincs a tavalyi színvonalon. Egyébként most egy meggondolatlan csíny- tevése volt, ezt is meg akartam beszélni, azért mentem éppen most. A leányka romlatlan lelkét mutatja, hogy elég volt csak az édesanya arcán megjelenő felhőre utalnom, már könnyeket, megbánást váltott ki. Természetesen vigyázni kell vele is, mert serdülőkorban van. Cs. József, VII. o. t. .................................-u. 10. K ülönösen kézügyességével tűnik ki. Nagyon szegényes körülmények között élő özvegy gyermeke, ezért rajta leszek, hogy kézügyességének hasznát vegye (gépész szeretne lenni). Egyéb tantárgyban is megállja a helyét, de korántsem olyan jól. — Eleven, játékoskedvű gyermek, aki csak „véletlen” téved valamely rossz ösvényre, de csak ártatlanabb csintalanságig viszi. Látogatáskor: anyja gyárban van. Ilyenkor nagybátyja felügyelete alatt áll, akitől szintén csak jót tanul. Örömmel mutogatja a gyermek rajzait, s látszik rajta, hogy szeretné a gyermeket jobb körülmények közé juttatni, mint amilyenben ő is nyomorog.L. András, VII. o. t. .................................-u. 6. H ogy így* mondjam, két én-ű gyermek. A rosszabbik én-jét az iskolában, a jobbikat otthon érvényesíti. S a látogatás alkalmával sok mindent megtudva, azt kell mondanom hogy jól is van ez így. U. i. szülei már régen különváltan élnek. Az apa egyáltalán nem, az anya szegény anyagi körülmények között gondoskodik róla (s leánytestvéréről). Komoly, szigorú nagyszülők nevelik. Az öröklött diszpozíciók s a fojtott légkör bírókra keltek egymással, s csoda-e hát, ha a gyermek én-jében hasadás történt? Otthon szófogadó, hálás, előzékeny, dolgos, komoly gyermek; az iskolában csintalan, néha szeleburdi, sőt felesel, szófogadatlan. Amíg a fentieket nem tudtam — szerencsére csak pár hétig — helytelen úton járva akartam őt javítani. Nem is ment a dolog. Ma, öt hónappal később, a dicsekvés vádja nélkül nem jellemezhetem őt tovább.