Evangélikus Népiskola, 1942
1942 / 4. szám - Halmai Olivér: A népiskolai tanterv célkitűzéseinek vizsgálata
82 uralja többek közt életünket, könnyen s a gyermek és tanító részéről bizonyosan a legnagyobb aktivitás s odaadás, valamint tárgyszeretet közepette valósítható meg az, hogy a gyermek a hazai rögöt megszeresse s vele a termelő munkát meg is becsülje, meg is kedvelje, valamint szemlátomást erősítse vallásos érzületét és adja annak tanújelét, hogy lassacskán kibontakozzanak szülők és tanítók, sőt társadalmunk nagy örömére az erkölcsös jellem kialakulásához szükséges nemes magyar s általában az emberi szép tulajdonságok. Helyesnek mondhatjuk azt, hogy a rajz és kézimunka célja együttesen állapíttatott meg. Csupán annyi hozzátenni valónk van, hogy a felső tagozatban akár karöltve haladhatnának ezek az órák anyag és megvalósítás tekintetében. Bizonyosan mindannyiunk felfogása találkozik utóbbi gondolatközleményemben. Jó lenne, ha e tárgyak tanítása érdekében svéd és finn tanmenetek, illetve szakmunkák állnának rendelkezésünkre, persze hiteles fordításban. Különösen a fiúkézimunka hathatósabb célhoz juttatása érdekében! A magyar kéziipar, valamint a népművészeti és képzőművészeti termékek iránt ne csak érdeklődést keltsünk s ne csak megbecsülést érjünk el, hanem a tanítványok különböző készségeihez képest az életben szükséges munkálkodások jó alapját vessük meg 7—még a tehetségekre is gondolok. Hiszen az csak előny, ha valamelyik tanítványunk korán, idejében ébred arra, hogy van benne különleges tehetség, fogékonyság a rajz, vagy kéizmunka iránt, vagy megérzi azt, hogy ez lesz majd a legjobb kenyérkereset. Így azután kialakul majd egészen simán a képességek különböző árnyalata s a célszerűségre, takarékosságra, rendre és ízlésre való törekvés. Hogy az 1905-ös tanterv megvalósítói jórészt nem igen valósíthatták meg az énektanítást akár tárgyi, akár pedagógiai célkitűzéseit, azt 1914—18 magyarázza meg. Viszont örömmel állapítható meg az, hogy azóta (1920-tól mai napig) nagyot fejlődött falvaink, városaink énekkultúrája. Ezt fokozottan követeli a jelenlegi tanterv a maga énektanítási céljaival. Először is mennyiségi követelményei vannak, de már a minőségiekhez kell számítanunk a „népi” dalokat s a népi zenét. Nos, tehát megfelelő zenei eszközről is'kell gondoskodnia vagy a tanítónak, vagy a fenntartónak (hegedű, zongora vagy harmonium stb.). Ehhez kapcsolódik a lehetőség keretein belül az a követelmény, hogy tudatos éneklést alapozzunk meg (a múlt e tekintetben mulasztott legtöbbet). Énekhang, zenei érdeklődés, s a kapcsolatos értékek és érzelmek fejlődése önként mutatkozik majd akár az órák, akár a tanév végén. A jól vezetett éneklés azután a társas szellem erősödésénél talán fokozatosabban tünteti fel a készséges fegyelmet a gyermekek karában, együttesében. A sorok közt kiolvasható cél tehát a mulatozások helyett a régi jó erkölcsöknek, felfogásoknak megfelelően az otthoni nemes szórakozás. E pontnál nemcsak a gyermek magános kedvteléseire kell gondolnunk, hanem társas összejöveteleire is. Követeli a tanterv, hogy a szuny- nyadó ének- és zenetehetségeknek parányi mécseseit olykor-olykor lángra lobbantsuk, illetve ha lehetőséget találunk rá, hát egyengessük a talentumok útját a művészi kiképzés felé. Azok a tanerők, kiknek tanítványainak kedvenc nótái közt a legutóbbi kívánsághangversenyen ezt is hallottuk: „Nem kell nékem e világon semmi,
