Evangélikus Népiskola, 1942
1942 / 2. szám - Knábel Vilmos: Az új iskolatípusok kérdéséhez
31 anyagát csak részben, igen röviden, vagy egyáltalában nem találjuk meg. Addig is, míg megfelelő tankönyvünk lesz, a tanító munka- többlettel segít a bajon. Anyagot gyűjt, előad. Fokozott mértékben lesz itt helye az alapos előkészületnek és a vázlatkészítésnek. A jövő osztatlan iskolája most már nem képzelhető el segédkönyvek, példatárak (számtani, méréstani, helyesírási, nyelvi, sőt fogalmazási) nélkül. Bő alkalom nyílik most a tankönyvíróknak ilyenek szerkesztésére, mert a nagyobbrészt csendesfoglalkozásban lepergő iskolai élet a jövőben ezeket nem nélkülözheti. De nézzünk most bele az osztatlan nyolcosztályos elemi iskola belső életébe. Hogyan kezdje, hogyan végezze el a legszerencsétlenebb tanító, ennek az iskolának a tanítója a nyolc osztály tananyagát eredményesen. YOS. Az új iskolatípusok kérdéséhez Bonyhád, a Mecsekhez csatlakozó északi dombnyúlványok szélén fekvő, iparosodó és szépen fejlődő városka egészen a legutóbbi időkig nem ismerte a nemzetiségi kérdést; magyar és német anyanyelvű lakosai jól megértették egymást. Már hány magyar nyelvű és származású polgártárs folyékonyan beszéli a sváb dialektust, a németek közül is alig akad egy-két öregasszony, akit az itteni szóbeszéd szerint magyarul nem tudása miatt el lehetne adni a vásárban. Örültek annak, hogy az 1870-ben Sárszentlőrincről ide áthelyezett gimnázium megkönnyítette a magyar nyelv elsajátítását és azt, aki nem járt gimnáziumba, hát továbbra is cserébe küldték Sárszentlőrincre, vagy a Sárközbe. Magyar érzelmű volt minden egyes német anyanyelvű lakos, amit legjobban az a tény igazol, hogy nem a 67-es, hanem a 48-as eszméket hirdető politikai párthoz csatlakoztak még akkor is, mikor helyi, különben tisztelt és szeretett jelölt ellen mentek a választási küzdelmekbe. Nagyatyáik érzelmi örökségét, kik ott harcoltak Perczel Mór seregében Ozorá- nál, Borbély József lelkészük, — a svábság Wimmerje — hazaszeretetre intő buzdításait nem felejtették el, megőrizték és követték, megszerették ezt a földet, mely őseiknek 200 évvel azelőtt új hazát adott, nekik meg ráadásul vagyont és megbecsülést is szerzett. Fiaikat ott találjuk az összes hivatalokban és intézményekben, hol mint altisztek, hol pedig vezető tiszti állásokban. Két nyelvtudásukkal úgy a közös-, mint a honvédhadseregben igen kevés kivétellel mind elérték az altiszti rendfokozatot. Egyszóval: nem volt panaszra okuk és nem is panaszkodtak. Mindezek után az a kérdés merül fel, miként lett Bonyhád mégis a német nemzetiségű kérdés egyik gócpontja? Hozzá kell rögtön tennem, hogy nem józan gondolkodású népünk, hanem az idegenből itt megforduló egyének hintették el az új eszméket. Nincs az a hely, ahol valami új elgondolásnak ne lehetne híveket szerezni, ahol nem akadna szerepelni vágyó, vezetőszerepre törtető, magát háttérbe szorítottnak képzelt akarnok. Nem a meggyőződés, hanem
