Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 11. szám - Egyesületi élet – hivatalos rész
285 hogy ide ismét visszajöhettek, ahonnan annyi kincset vittek ki az életbe. Megemlékezett az országnagyobbodásról, a hős honvédekről, kik között ott keleten, az orosz síkságon, tanítók is menetelnek. Megemlékezett még gróf Teleki Pál haláláról, továbbá Széchenyi István születési évfordulójáról. Majd hangsúlyozta az új nyolc- osztályos népiskola tantervének magyar és gyakorlati jellegét. Majd bejelentette, hogy katonai szolgálatban állván, nem volt módjában a közgyűlést részletesen előkészíteni, azért annak előkészítését Kertai János titkár végezte. Neki az elnöklést átadta. Vitéz Nagy István üdvözlő szavaira D. Kapi Béla püspök felelt a kerületi elnökség részéről s megköszönte a huszonötéves működéséről történt megemlékezését; hangsúlyozta, hogy elsősorban a Mindenhatónak keU köszönetét mondania. Örömmel állapítja meg, hogy huszonötéves püspöki munkálkodása idején mindig egynek érezhette magát a Dunántúl tanítóságával. Öröm idejönnie, hogy háláját, köszönetét nyilváníthassa az egyházkerület tanítóságának hűséges munkájáért. Kéri, hogy a megpróbáltatásos időben álljanak meg hűséggel és teljesítsék kötelességüket az eddiginél is nagyobb buz- gósággal. Attól függ életünk, mikép álljuk meg helyünket. Ki kell alakítani a hívő ember típusát. Más értéket nem ismer, minthogy evangéliomi alapon állva Krisztusnak szolgáljunk s hívő emberként munkálkodjunk egyházunkért. Végül D. Kapi Béla püspök kegyelettel szól még az egyesület elhúnyt volt elnökéről: Grieszhaber E. Henrikről, hogy ezzel is egy babérágat tegyen az ő sírjára s elismeréssel és hálával emlékezzék meg élete hűséges munkájáról. Ráhull a szemünk egy könnycseppje frissen hantolt sírjára s a jó Istent kérjük, hogy áldással kísérje az ő munkáját. Később a közgyűlés az elesett tanítótestvérek megemlékezése után a Grieszhaber E. Henrik emléke iránt érzett kegyeletét néma felállással is kifejezésre juttatta s hosszú elnöki szolgálatát jegyzőkönyvben örökítette meg. A tovább elnöklő Kertai János az egyházkerületi elnökség távozása után üdvözölte a közgyűlés többi vendégeit. Megjelentek ott: D. Jung Miklós sopronvármegyei kir. tanfelügyelő, koltai Vidos Dániel gazd. főtanácsos, kemenesaljai egyhm. felügyelő, Ziermann Lajos kormányfőtanácsos, esperes-lelkész, Hanzmann Károly lelkész,, ehker, népisk. biz. elnök, Budaker Oszkár soproni lelkész s a lelkészi kar több tagja, Arató István, Hamar Gyula, Strasser Sándor tanügyi főtanácsos, Rozsondai Károly tanítóképzőintézeti igazgató, dr. Ruhmann Jenő gimn. igazgató, dr. Garai József, vitéz Lenky Jenő, Sass László tanítóképzőintézeti tanárok, s a soproni tanítóképző IV. és V. éves növendékei, Gráf Samu, Kiss József, Kiss Lajos, Neubauer János ny. igazgatók, Sátory Vilmos polgári- iskolai igazgató, Somogyi Béla, Kuszák István gyak. isk. tanítók, több teológus, oki. tanítónő s mások. Táviratban üdvözölte a közgyűlést dr. Simon László kir. főigazgató, levélben pedig Benedek Vince. A közgyűlés folyamán dr. Garai József tanár ,,A gyermektanulmány, a tanító és a tanítás címen tartott kimerítő, értékes előadást.