Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 4. szám - Műhelyünkből
86 örömre. Ha a testről, az emberi munkáról, az egészségről van szó, akkor a biblia alapján világítsuk meg, hogy a test az Istentől belénk lehelt lélek temploma, a munka és egészség kegyelem és áldás; ne tékozoljuk Istentől kapott drága javainkat. Ahol arra az alkalom kínálkozik, vegyük elő a bibliát és olvassunk belőle vonatkozásokat. A biblia különben maga is nyújt történelmi, földrajzi, beszéd- és értelemgyakorlati tanítási egységhez anyagot A koncentrációra kínálkozó alkalmat használjuk ki. A káté anyagából majdnem minden értékestíhető sok esetben még a reális tárgyak tanításában is. Azt a célt, hogy a biblia hassa át a tanítási anyagot, jól szolgálják a Szeptembertől Júniusig cim alatt ismert evangélikus népiskolai olvasó- és tankönyvek s ezekben különösen is D. Kapi Béla püspök vallásos tárgyú, nevelői és pásztori lélekkel megírt kitűnő olvasmányai. Ha az olvasmányok tartalmát és megírásának módját tüzetesebben megismerjük, akkor látjuk csak meg igazi értéküket, amint a többi olvasmány között szétosztva mindegyre szembeállítanak az evangélium tanításával. Eddigi fejtegetésünkben az evangélikus iskola célját, eszközeit, fegyelmezési eljárását, az evangélikus tanító és gyermek egymáshoz való viszonyát és a tantervi anyag evangéliumi feldolgozását vizsgáltuk. Ezzel a kitűzött tétel végére is értem. Csak azt kérdezem még: Van-e hát tennivalónk? Vagy pedig tudtuk mindezt és cselekedtük mindezt eddig is? Azt hiszem mindnyájan ezt felelhetjük a kérdésre: Örök munka ez, amelyben befejezettség, megállás nincsen. Van-e szükség arra, hogy fokozzuk ezirányú tájékozódásunkat, tisztánlátásunkat és erősítsük tevékenységünket? Feleljünk erre az 1939. évi egyházkerületi közgyűlés elé terjesztett püspöki jelentés megállapí tásaival: Iskolapolitikánkat a nemzeti élet általános kultúrális síkjából át kell helyeznünk egyházunk lelki sikjába. Meg kell látnunk azt a tényleges helyzetet, hogy a külső egyház statisztikája nem egyezik meg a lelki egyház statisztikájával. Sokkal több a felírás szerinti evangélikus iskola, semmint a lélek szerinti. Az iskola homlokzati felírását át kell vinnünk lelkületének, tanító- és nevelőmunkájának homlokára. Átgondolt, tervszerű munkával növelnünk kell azoknak az iskoláknak a számát, melyekről a lelki evangélikus egyház is elmondhatja: ez az én iskolám! Ennek szolgálatára érvényesítenünk kell az evangélikus pedagógia célkitűzését, nevelési programmját, módszerét és eszközeit. Iskoláinkban teljes határozottsággal hivő egyéniségeket kell nevelnünk a külső és lelki gyülekezeti közösség erősítésére. Mindenfokú iskolában ezen szempontokat kell érvényesítenünk. Különösképpen gondoskodnunk kell tanítóképző-intézetünk egyházi szellemének érvényesítéséről. Ez egyszersmind részbeni gondoskodást jelent népiskoláink evangélikus szelleméről.“ Az Isten, az egyház és az iskola könyve tehát a biblia. Engedjük, hogy egyéniségünket formálja, mert csak így teljesíthetjük a családban, iskolában, gyülekezetben, közéletben és belső szobában