Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 1. szám - Lehoczky Egyed: Az egyházismertetés tárgya a népiskolában
5 gyülekezeteket, a missziói egyházközségeket stb., szükségesnek tartjuk egy-két órában a helyi egyházközség történetét megismertetni a tanulókkal. Közel áll u. i. a gyermek leikéhez a kérdés: Mikor alapították őseink a mi egyházközségünket? Milyen fontos események történtek egyházközségünk életében? stb. Ebben az esetben a vallástanító tanmenetében első helyre tehetné „A helyi egyházközség története“ című fejezetet. Azután következhetne ,,A jelenlegi evangélikus egyház épülete“ c. fejezet tárgyalása. Felmerülhet itt a kérdés: Feltétlenül van-e szükség a népiskolában — a helyi egyházközség történetén kívül — az egyházi szervezet történeti kialakulásának a képletes rajzára? Nem volna-e elegendő az egyház szervezetének mai állapotából kiindulni — pl. az egyház- kerület tárgyalásánál —, azt alaposabban ismertetni és csak a tárgyalás végén fűzni hozzá pár történeti jellegű megjegyzést? 2. Másik megjegyzésünk, hogy a tanmenet készítő vallástanító részére, aki gyakran nem lelkészi képesítésű egyén, nagyon általánosak és ezért elég homályosak lehetnek a következő tanítási egységek: Az egyház lelki arcának megrajzolása. — Külföldi buzdító egyházi képek. — Az egyházi szolgálatra való nevelés stb. — A tanterv természetéből következik, hogy sokszor nem elég csak az egyes tárgykörök címét megjelölni, hanem — különösen terjedelmesebb tárgyköröknél — azok tartalmára is utalni kell konkrét, határozott alcímekkel. A nevezett tárgykörök számára tehát a következő kiegészítést tartjuk szükségesnek: ,,Az egyház lelki arcának megrajzolásánál“ tárgyalni lehetne a hitvalló egyházat (vasárnap, ünnepek, istentisztelet, úrvacsora stb.), a tanító egyházat (vallástanítás, evangélikus egyházi iskolák) és a szeretetben szolgáló egyházak (belső és külföldi missziók). — ,,A külföldi buzdító egyházi képeknél“ főleg a közelmúlt vagy a jelen evangélikus keresztvénségének az egyházi képeire gondolunk, tehát ennek keretébe sorolnók Francke hallei árvaházát, bétheli szeretetintézményt (Bodelschwing), a britt és külföldi bibliaterjesztő társulatot, a vasárnapi iskola történetét, a finn ébredési mozgalmat, a dán népfőiskolát (Grundvig), az orosz keresztyénség vértanúságát, az indus és a kínai missziót, Sundar Sing történetét stb.*) — ,,Az egyházi szolgálatra való nevelés“ tárgykörénél ezt a hármas tagolást lehetne felhasználni: az egyháztagok, a presbiterek és az egyházi tisztviselők szolgálata, természetesen mindig a helyi viszonyoknak alapos értékesítésével. c) Az egyházismertetés tárgyalásának módjára vonatkozó tanácsadás és útbaigazítás teljesen hiányzik a tantervi utasításból. Benne csak az egyháztörténelem tanításának a módjáról van szó, azt is mindössze ebben a mondatban foglalja össze: „Az egyháztörténet tanításának menetében megjelöljük a tárgyat, elbeszélő alakban közöljük az anyagot, megmagyarázzuk az ismeretlen fogalmakat és körülményeket, végül megállanítjuk, hogy az elbeszélt eseménynek vagy a jellemzett személynek mi a jelentősége az egyház életében“. Pedig az egyházismertetés anyagának legnagyobb *) Természetesen a vallástanító egyéni belátásától és mérlegelésétől függ, hogy a felsorolt módszeres egységek közül melyeket fogja tárgyalni, esetleg elhagyni vagy másokkal helyettesíteni.
