Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 10. szám - Sátory Vilmos: Ifjúságnevelésünk ügye
248 nak állandó jelleggel és állandó vezetővel. Ezzel el lehet érni a cserkészetben annyira bevált családszerűséget és vezető a vezetettél közelebb kerül egymáshoz. Mindenesetre ez kellő számú leventeoktatót tételez fel. Minden eszme és minden szervezet azonban az embereken keresztül kerül kivitelre és megvalósításra. A legszebb elgondolás balul üthet ki és eredménytelen maradhat, ha nem megfelelő ember akarja végrehajtani. A leventeintézmény is csak akkor fog nagy nemzetnevelő feladatának megfelelni, ha a leventeoktatók valóban hozzáértő ifjúságvezetők, azaz elhivatott nevelők. Ez utóbbin nem az okleveles nevelőt értem elsősorban, hanem a magával született tehetséget. Láttam — igaz, kevés számmal! — leventevezetőt, aki városi tisztviselő volt és nem tanult pedagógus, — mégis elsőrangú leventenevelő munkát végzett. Az általános tapasztalatom azonban az, hogy igatzi nevelői munka csak ott folyik, ahol a leventeoktató tanító, vagy tanár. Falun az iskola folytatása a leventekötelezettség, ha a tanító oktat, természetes, hogy ismeri az ifjak, a volt tanítványai adottságait, minélfogva biztos kézzel tud az egyéni problémákba belenyúlni és a tekintélye is mélyebb, belső tekintély, nemcsak a levente fölé-alárendeltségből folyó. Volt alkalmam megfigyelni sok nemtanító leventeoktató munkáját, nagyon sokszor sem az érdeklődést, sem a bizalmat nem tudták felkelteni maguk és a leventefoglalkozás iránt, nem tudtak szabatosan magyarázni és nem tudtak semmiféle kedvező és kellemes hangulatot, — még- kevésbbé lelkesedést teremteni. A foglalkozás együttléte kényszerű, kellemetlen kötelességgé vált. Ilyenformán természetes, hogy az ifjúságnevelés ezekben a keretekben semmivé foszlott. A leventeoktatás anyagát meg lehet néhány hetes tanfolyamokon tanítani a nem-pedagógusoknak is, azonban az ifjúság nevelő-vezetése oly kényes és nagy hozzáértést igénylő feladat, hogy ahhoz feltétlenül pedagógiai képzettség kell, — mert a fentebb említett, veleszületett nevelői adottság oly ritka, hogy azt reális számítás alapjául nem szabad az oktatókban feltételezni. Maradna tehát a leventevezetésre a tanítóság és városokban a tanárság. Ezen kívül a távolabbi jövőre számításba lehetne venni a mozgalomból magából kitermelt, kinevelt tehetséges vezetőket, ha ezek kiképzésére megfelelő módot lehet találni. A cserkészetben ez a vezető- képzés sok esetben bevált a nem diák, hanem iparos-, vagy keres- kedő-ifjaknál is, természetesen mindig feltételezve a hozzáértő felsőbb irányítást. Éppen e sorok írásának idejében van 450 cserkész őrsvezető a budapesti cserkészparkban, ahol leventeoktatói kiképzésben részesülnek a leghivatottabb ifjúságvezetők vezetése alatt. Ez a helyes irány, amin tovább kell haladni. Az oktatókat, nevelő tanfolyamokat állandósítani kell, idejüket egy egész évre kellene meghosszabbítani és az oktatás rendjét széleskörű közismereti, ifjúság-pedagógiai, egészségtani, honvédelmi, légvédelmi, sport és játék tantárgyakkal elméletileg és gyakorlatilag kiépíteni. Ilyenformán valami „levente-akadémia” alakulna ki, ahová minden falu felküldhetne egy-két kiváló, értelmes, jó leventét, akit ott ingyenesen kiképez
