Evangélikus Népiskola, 1940
1940 / 2. szám - Sátory Vilmos: A csekélyebbértékűség érzetéről
56 mellőzés mártírjaiként tűnnek fel saját fantáziájukban. Az egyetlen ok: a megsértett, a háttérbe szorított önérzet védekező, beteges túltengése. Ezen — végeredményben szubjektív hatású tulajdonságok mellé azonban csakhamar olyanok szegődnek, melyek már morális elbírálás tárgyát képezik és a környezetre is hatnak, mint az irigység, fösvénység, mohóság, konokság, hazugság, bizalmatlanság. A gyermek nehezen nevelhető, hirtelen haragú és erőszakos—, egyszóval olyan lesz, amilyenre általában kimondják, hogy rossz, utálatos természetű. Ez a továbbiak folyamán könnyen vezethet bűnözéshez. — Ha pedig a fentieket erélyes neveléssel próbáljuk letörni, passzív módon hatnak és alattomos daccal, titkos ellentmondással lázadnak fel az őket elnyomó erő ellen. Kétséges-e hogy ilyen esetben milyen szerepe lehet a jó, lélektani tudással rendelkező nevelőnek és mennyit ronthat ennek ellenkezője? Hányszor találunk tanulóink között olyanokat, kiknek a félénk, riadt tekintete, a visszavonuló zárkózottsága, a közös játékból való kimaradása elárulja, hogy valami nagy lelki tehertételük van, ami oly annyira gátolja őket, hogy különcökké válnak, félszegül viselkednek és talán osztálytársaik gúnyjának céltáblái lesznek. Ezt észrevenni nem nagy dolog, különös paedagógiai érzék sem kell hozzá. A nehézség ott kezdődik, amikor a nevelő pártját fogja az ilyen gyermeknek s jószándéka csődöt mond annak makacsságán, alattomosságán, vagy egyéb nehezen nevelhető rossz tulajdonságán. Ilyenkor van szükség a nevelői tapintatra, a lélektani tudásra, mert ebben az esetben kell számolnunk a cs. é.-vel s annak következményeivel. Érintkezésbe kell lépni a szülői házzal, hogy a gyermek minden életkörülménye tisztán álljon előttünk, orvossal meg kell vizsgáltatni a gyermek minden szervét, a testi fogyatékosságok felderítése céljából, aztán lehetőleg idegorvos tanácsát kérni. A gyógyítás elsősorban a fogyatékosság eltüntetésére irányuljon, ami orvosi feladat, — ha ez megtörtént, lehet a lelki ráhatást megkezdeni. A gyermeket vissza kell vezetni a normális közösségbe, vissza kell adni az önérzetét, mindennemű üldözést, büntetést, háttérbe szorítást be kell szűntetni még abban az esetben is, ha visszaesés áll be, mert hiszen természetes, hogy egy csapásra nem érhető el teljes sikerl Amilyen módon sikerül a gyermeket ismét visszavezetnünk a normális életbe és korának megfelelő érvényesülési területre, olyan mértékben fog a lelki egyensúlya is helyreállni és a cs. é. a rossz következményeivel együtt megszűnni. Kérdés már most, hogy ez az iskolának a dolga-e? Nemmel kell felelnünk, mert hiszen az iskolai munka mellett ennyire egyénileg nem lehet egyes tanulókkal foglalkozni. Viszont a tanítónak fel kell ismernie az ilyen eseteket, az esetleg tanulatlan szülőknek tanáccsal, segítséggel kell szolgálnia, a gyógyításnak pedig részben az iskolában kell folynia, ahol a tanítóra, annak a tudására és tapintatára van szüksége. A cs. é.-nek másik faja az, mely a fajfenntartási ösztön sérel
