Evangélikus Népiskola, 1940
1940 / 1. szám - Istenes József: A gyermek megítélése
12 ság szerint mondottam jónak, értékesnek gyermekeimet. Megváltozott ez a véleményem, amikor tapasztalatilag is rájöttem arra, hogy ezek az »okos«-ak nem mindig jók, hogy tehát az észtehetség nagysága és az erkölcsi életre-törés nem vág mindig egybe. Sok nagyon okos gazember szalad a világban! A tudás alsóbb életszín- táj, mint az erkölcs!! Ez vonatkozik különösen a mai gyakorlati nevelési rendszerre!! Fájdalmasan csalódtam igen okos tanulóimban, akik bizony nem voltak mindig jók! Van nevelő, aki a gyermek erkölcsi cselekvéseiből ítéli meg a gyermeket. Ez már helyesebb. Ezeket az erkölcsi cselekedeteket azonban mindig meg kell előbb vizsgálnunk. Egyes cselekedetek könnyen rossznak látszanak, hacsak felületesen ítélkezünk, de esetleg megváltozik ítéletünk, ha megtudjuk a cselekvés indító okát. Egyik tanuló, aki igen szerette a hittant, azt hazudta szüleinek, hogy neki is ott kell lennie a délutáni III. osztály hittanóráján, csakhogy ott lehessen. Nem mondom, hogy követendő példa volna, de nem lett volna helyes olyan elítélés, amint első pillanatra megérdemelt volna, mivel szüleinek hazudott. Egyik leánytanulómról megvolt a véleményem: lusta, han}mg stb. Mindaddig vallottam ezt, amíg meg nem tudtam, hogy ez a leány otthon nagyon szorgalmas, szereti édesanyját, mindent megtesz neki, aki nagyon kihasználja gyermekeit, mert férje elhagyta. Körülbelül ugyanezt tartom meg egyik fogalmazványából, amely alátámasztotta a hallottakat és a későbbi saját tapasztalataimat és megfigyeléseimet. Megtudtam tehát, hogy a gyermek azért látszott lustának és hanyagnak, mert otthon teljesen igénybe veszik.. Az iskolában fáradt. Neki már az élet gondjaival kell törődnie, így az iskola már távol áll tőle! — Jóságát azért nem vettem észre, mert amolyan hátraültetett, elhanyagolt tanulóm volt, akit felületesen eddig rossznak bélyegeztem meg. Nem kell külön kiemelnem, hogy mennyit árt az ilyen elhamarkodott ítélet. Észrevettem, hogy ez az elítélt leány másokkal szemben kedves, előzékeny, de tőlem félve húzódik vissza. Ha egyszer a gyermeket jónak vagy rossznak ítéltük, akkor ebből az általános ítéletből eredő következtetéseket is reáalkalmazzuk. Tetteinek megítélése is eszerint történik. A jó gyermek nem tehet rosszat, a rossz nem tehet jót. Én is a jó gyermekben mindig a jót kerestem, a rosszról állandóan rosszat tételeztem fel. Sokáig nem tudtam szabadulni ettől. Ez is általános tévedése sok nevelőnek! — Most, midőn ezeket hallottuk, talán elítéljük, de sajnos, amikor gyermekeinket kell megítélnünk, akkor mégis sokszor nem tudunk szabadulni ezektől! Az igazi ítélet nem a jelszavak szerinti ítélet, hanem részekre bont, mélyreszáll, nagy és kicsi kiválóságokat, káros elváltozásokat keres, függetleníti magát a külsőségektől, a belső értékek után kutat, így sokat tapasztal és megismer, azután ítél. A gyermek helyes megítélésétől függ sok minden a nevelésben. Ezzel emelhetjük fel avagy taszíthatjuk le a mélységbe a gyermeket. Itt mutathatjuk meg művészetünket. Ránk is vonatkozik, amennyiben nem helyesen ítélünk: Ne ítélj, hogy meg ne ítéltessél! Jézus »nyájasságá«-val tegyük túl magunkat a tanítói pálya leg
