Evangélikus Népiskola, 1940

1940 / 5. szám - Lényi Mária: 1939 nyarán tett utazásomról

131

. olyan volt-e ma életed, hogy jutalmát remélheted? Fakadt-e áldás a nyomodban, hogy áldjanak haló porodban . . . a Kőröspart, majd 1928., komoly küzdelmeinek egyik állomása egy kis diáklánynyal kapcsolatosan; s a vonat megrázkódik, továbbindul, én is felébredek és könnyes mosollyal tekintek a sima messzeségbe.

Orosháza, te gazdag, bensőségesen meghitt, tiszta városka. Ugye nemcsak utcáid nyílegyenesek, hanem embereid is? És mindenütt szorgalmas, józan munka. Az orosházi nemzetes parasztasszony így köszönt: „Isten éltesse”, mondják, hogy ez a köszönés a különleges vendégfogadás kifejezője Milyen jó itt, mindenki magyarul beszél — mondom. ,,Há hiszen magyarok vagyunk, még csak az kéne, hogy ne így beszéljünk. Ki is tennék én mindenkit, aki nem így beszél” hangzik az öntudatos nemzetesasszonyi válasz.

A csodálatos orosházi kenyér, hol terem még hasonmásod?

A városi természetes forrású meleg s a gyopárosi nagy szabad tavifürdő erővel tölti meg a lelket is s bátorítja, ne búsulj, nincs még minden veszve.

De nem feledhetlek téged sem orosházi takaros, sötétbordóval bevont, csillagokkal tarkított mozgóképszínház. Megjelenik a vásznon Selmecbánya, első állomáshelyem. 1919-ben láttalak utoljára s most 1939! Imádságos mosoly és sírás viaskodik bennem.

Egy fogatúval jártam be a városkát, hogy megélvezhessem a magyar fiakkeros-típust is. Csendes szelídséggel hurcolt egyik utcából ki, a másikba be, mutogatván ostorával s ismertette a városka jelességeit. Megálltunk és betértünk a nyitott ev. Nagytemplomba is

Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, képzősidőm tartózkodási és átutazó állomásai. Egyetlen pillantás telkembe idézte emlékeim sorát Félegyháza, egy évi zárdái életem! Toldy Jenő kát. papigazgató élsz-e még?! Tudod-e, hogy levélhalmazod ereklye és téged oltárként őrizlek. De életrajzom keretében van helyed. Állomásodra nem ismertem. 1916-ban láttalak utoljára, pompásan megszépültél.

Cegléd, Kecskemét, a magyar tájak öntudatos, művelt, gazdag helyei, ö, ha ilyenekkel volna teleszórva egész Hazánk!

S a fülöpszállási állomás. Kiszállok a kis motorosból, egyenesen az itteni óvónő karjaiba — egykori gyerekpajtásom —, akit vagy egy évtizede nem láttam. Csak \így szórakozásból hozta ki sorsa. Karonfogott s vitt a faluba, az óvodába. Átlátszatlan portengeren hatoltunk keresztül egy darabig végre is egy kis kerthelyiségbe tértünk. Ilyen tengerben nem volt kívánatos a további úszás. Megkondult az esti harangszó, ostorpattogtatás mellett ballagott hazafelé a kolompos gulya, én pedig vissza a kis állomásra . . .

Aki az Eötvös-Alap Önsegélyző és Családjóléti Osztályába belép, nemcsak önmagáról és családjáról gondoskodott, hanem sok tanító-özvegy és árva könnyeit is letörli!