Evangélikus Népiskola, 1940

1940 / 4. szám - Egyesületi élet - hivatalos rész

115

Ezzel az egyházi énektanítás módját el is mondtam. Szólnom kell azonban még a himnologiáról, mint amely nem nélkülözhető az énektanításnál, bár eddig nagyrészt elhanyagolt része volt annak. A himnológia az ének keletkezésének körülményeit, továbbá az énekköltő rövid személyi adatait tartalmazza. Igazán tartozunk egyházi énekköltőinknek azzal, hogy nevüket, rövid életkörülményeiket pár szóval megemlítsük. De nem kívánható a gyermekektől, hogy azokat meg is tanulják. Fontosabb tehát ennél, hogy a himno- lógiai adatokat az énekeskönyv tartalmazza, s azok ott olvashatók legyenek. Mert maga a tanító sem jegyezheti meg a 60 énekköltőnek még csak a nevét sem. Elegendő követelménynek tartom, ha a kiválóbbakat ismeri és tudja. Gerhard Pál, Luther Márton, a magyarok közül Szenczi Molnár Albert, Sántha Károly, Gyurátz Ferenc. Ugyanígy a dallamköltők közül is a kiemelkedőbbeket.

Mi idősebb korosztálybeliek még himnológiát a képzőben nem tanultunk, az idevonatkozó adatokat három évvel ezelőtt közölte a Népiskola, abban az évfolyamban megtalálhatók. A fiatal generáció azonban már tanul himnologiát, az a kántori képesítésnek anyagát képezi.

Mint minden tanítási egységnek és tárgynak főkelléke a jó módszeren kívül a lelkes tanítói egyéniség, úgy az egyházi énektanításnál is fontos a szent lelkesedés, a rátermettség, az énekkészség és szép énekhang, mert a jó példa hatása alól ez a tárgy sem vonható ki.

Az elmondottakat minden kartársamnak szíves figyelmébe ajánlom az egyházi énektanítás munkájánál és kívánom, hogy az itt hangoztatott elveket kartársaim jó eredménnyel fel is használhassák

Isten országának közöttünk való terjedésére és Isten dicsőségére.

* * *

Fenti cikkel kapcsolatban felhívjuk a kartársak szíves figyelmét az Fv. Népiskola 1934. évi júniusi számának Kántori Rovatában dr. Gárdonyi Zoltán tanár: »Az egyházi ének tanításának módja a népiskolában« c. értekezésére. (Rv.)

EGYESÜLETI ELET — HIVATALOS RÉSZ

Szalay Miklós halálára.

Egy régi latin közmondás így mondja: Quem dii odere, paedagogum fecere (Akit az istenek gyűlölnek, azt tanítóvá tették).

Mindaddig, amíg nem állottam tanító nyitott sírjánál, talán osztotta hitem e pogány igazságot, de a tanítókoporsók, miket láttam, elkísértem, fokozatosan gyengítették bennem e tévhitet s ha még egy gondolatfoszlány hozzákötött volna, Miklósunk koporsójával az is sírbaszáll és helyébe élő valósággá csontosodik új, rendíthetetlen hitem, mit fennhangon kiáltok most világgá: akit Isten igazán gazdag szeretettel akar körülvenni, akit nagy szeretet közepébe akar helyezni, azt tanítóvá teszi.

Ha Miklósunk történetesen nem tanító lett volna, koporsója