Evangélikus Népiskola, 1939
1939 / 9. szám - Ponicsán Gyula: Olasz-magyar gazdaifjúsági csereintézmény
330 Olasz-magyar gazdaifjúsági csereintézmény. Irta : Ponicsán Gyula evangélikus tanító. Minden évben megrendezi a Faluszövetség az olasz-magyar gazdaifjúsági csereakciót. Az idén én is kértem a felvételemet, hogy a fascista Olaszországot, a földművelésüket, ifjúsági szervezetüket, az olaszok életmódját, gondolkozásukat s valamennyire beszédjüket megismerjem. Dr. Szekeres László — az akció igazgatója — e tanulmányútra felvett, s jún. 14-én 17 társammal együtt örömmel indultunk el a Déli-pályaudvarról a nagyvilágba idegen emberek közé, hogy azok kultúráját megismerjük s itthon értékesítsük. A vonat szebbnél-szebb tájakon robogott keresztül. Egymásután maradtak el az állomások. A szerb és olasz határvizsgálaton hamar túlestünk. Postumiát, az olasz határállomást elhagyva, a Karszt- hegységen keresztül rohant a gyorsvonatunk a tenger felé. Izgatottan lestük, mikor tűnik elő a nehezen várt tenger. Gyönyörű látványt nyújtott a meredek tengerparton futó vonatból a végtelen azúrkék tenger s a rajta méltóságteljesen úszkáló vitorlások. — Hamarosan feltűnt előttünk a gyönyörű fekvésű Miramare kastély, mely a szerencsétlen sorsú Miksa főherceg, később mexikói császár tulajdona volt. Bármennyire is élvezzük a táj szépségeit, lehangol bennünket vezetőnk szava, amikor ismerteti az előttünk elvonuló tájat. Doberdo sziklás, véresemlékű helyein robogott keresztül vonatunk. Most is jól láthatók a lövészárkok, futóárkok, kavernák. Nebresina, Montfalcone szomorú emlékű helyek. A magyar vitézség örök emlékét őrzik e kopár sziklák. Ezektől az emlékektől nem tudunk elszakadni. Nemsokára az Isonzón robogott végig vonatunk. A Tagliamento széles medrét elhagyva egy órai utazás után a Piave folyóhoz értünk. Kegyeletünk jeléül a vonat ablakából Magyarországból hozott virágot dobunk le a folyó vizébe, mely szörnyű csaták emlékét őrzi és hirdeti a magyar honvédek hazaszeretetét és vitézségét. Velencébe a 3 és fél km hosszú 222 ívelésű, majdnem 100 évvel ezelőtt készült hídon juthatunk be. A pályaudvarra beérve a várost nem nézhettük meg, mert az elosztás itt történt meg. Kettesével helyeztek el bennünket, hogy az idegenben a kezdet nehézségeit jobban bírjuk elviselni. A nehézségek jelentkeztek mindjárt, amikor elbúcsúztunk igazgatónktól és társainktól. Magunkra maradva érdeklődéssel néztük az utasokat, az előttünk elvonuló ismeretlen tájat. Cesenába beérve (ahová elszállásoltak), várt bennünket egy tanár. Tájékozatlanságunkról hamar megtudhatta, hogy mi vagyunk a magyar vendégek. A bemutatkozás hamar megtörtént. A beszélgetés is hamar kezdetét vette, de csak egy részről. Első olasz ismerősünk gyorsan hadarta a mondatokat, amiből nem értettünk meg semmit sem. Amikor ezt látta, megváltoztatva módszerét, mutogatással iparkodott megértetni magát. Kituszkolt bennünket az állomás épületéből és beültetett egy autóba. A városon keresztül haladva egy km-re a várostól szép újonnan épült gazdasági szakiskolában helyeztek el. Az ismerkedés itt is
