Evangélikus Népiskola, 1939

1939 / 1. szám - Pilisi Pál: Család és az iskola

16 az ember, individuálitásának etizálása mutatandó be. A kínai a család jelentőségét emeli ki. A nemzetek egyéniségét külsőleg, jogilag megbecsülte a hódító Róma. A kultúrmunkát társadalmi tagoltságával elismerte s ápolta Egyiptom. Lemondva a világ­hódító gondolatról s mégis szellemileg a világ felett uralkodva terjesztő elé az emberbe letett értékest a politika, a tudomány és művészet terén a görög géniusz. A világ ismerte a szeretet emberi oldalát, de nem az istenit. Ez a szeretet, mint elv, Krisztus sze­mélyiségének központi mozgatója, ki minden egyes emberben isten gyermekét látja. Ezen elv nem engedi meg, hogy bármely törté­neti hatalom bármely tagjával csak mint eszközzel bánjon. Ennyit e fenséges gondolatokból, amelyek Schneller István nagyszerű pedagógiai rendszerének alapvonalait képezik. Még csak néhány életrajzi adat, megemlítve, hogy kiváló pedagógusunk szellemi fejlődését a pozsonyi ev. teol. akadémián tartott búcsú­beszédében tárgyalja behatóan. Életére kitér dr. Szelényi Ödön kitűnő munkája is: »Evangelische Pedagogen und Philosophen in Ungarn.« Schneller Kőszegen született 1847-ben, ahol atyja, Schneller Vilmos ev. lelkész volt. Tanulmányait itt végezte a kitűnő Bayer János alatt, majd Sopronban és német egyetemeken, különösen Halléban. Itt Thlouck volt reá nagy hatással, majd jénai tar­tózkodása alatt Pfleider. Nagy hatást gyakorolt rá Lotze is, a kiváló filozófus. Eperjesi teol. tanársága után működött mint ilyen Pozsonyban, ahonnan 1895-ben Kolozsvárra került a pedagógia egyetemi professzorának. Jelenleg nyugalomban van és Kőszegen él. (Folytatjuk.) Család és az iskola. Irta és felolvasta a Közép-Pesti-Egyházmegye Ev. Tanító Egyesületének 1938. évi junius 15-én Maglódon tartott közgyűlésén : Pilisi Pál irsai ev. tanító. A nemzet alapja a család. Amilyenek a családok, olyan maga a nemzet. Ha sok boldog, egészséges és megelégedett család van egy nemzetben, ott a nemzet is boldog és erős. Aki a család erköl­csét emeli, a nemzetet emeli. Az olyan gyermek, aki vallásos, erkölcsös és hazaszerető családból származik, az maga is legtöbbször olyanná válik. Nagyon fontos a gyermek és a nemzet szempontjából, hogy milyen családi életet, lát maga körül,, mert az nagy hatással van az ő későbbi életére is. A családi nevelés feltétele, hogy ne legyen egyoldalú, sem mesterkélt, hanem a gyermek hajlamaira legyen tekintettel, azokat minden irányban foglalkoztassa és gyakorolja. A kis, zsenge lélek a családban kapja az első, termékeny és gazdag benyomá­sokat, melyek az egész életére kihatnak. Éppen ezért a családi nevelésnek az egész életre előkészítő jellege van. A szülők csak akkor tudják elérni azt, hogy a gyermekük kiegyensúlyozott lelkületű polgára legyen nemzetének, ha tudatosak nevelési fel­adataikról. Ez azonban csak úgy lehet, ha az apa és az anya

Next

/
Thumbnails
Contents