Evangélikus Népiskola, 1939

1939 / 7. szám - Műhelyünkből

252

az osztrák katonák nyomában voltak s ő tovább menekült. Pinkafőre vette útját, miután előbb otthon övéit meglátogatta. Pinkafőn Hatvan Ferenc tekintélyes polgár — Hatvan későbbi soproni ke- resk. isk. tanár, édesapja — rejtette el egy ideig a fürdőszobában, ahol a kád a padló alatti üregben volt elhelyezve.*) Később állítólag trágyáskocsi fenekén levő ládában elhelyezve, vitte ki Wimmert Hatvan Pinkafőről, majd Hartbergből parasztnak öltözve Wenigzell nevű községbe, ahonnan a falu derék plébánosa, ki Hatvannak ismerőse volt, vitte Krieglach felé. Most már vasúton folytatta Wimmer útját. Hatvan később börtönbe került azért, mert M inimért rejtette és menekülését elősegítette.

Tovább vette útját Wimmer: Stájerországon át Salzburgba, Tirolba, majd Svájcba, Németországba megy. Münchenben hat hétig betegség kínozta, Berlinben Kossuth nevében IV. Frigyes Vihnost akarta felkeresni. Nem tudjuk, fogadta-e a király. Volt Párizsban, Londonban is, majd 1850-ben, január havában, Adel leányával érkezik meg New Yorkba. Itt gyakran nagy hatással plrédikált. Miután Amerika más helyén is megfordult s az ottani világba beleélni magát nem tudta, elhatározta, hogy visszatér Európába. Bremenben talált megélhetést s itt élt mint fogházi pap még tizenkét évet. A leikéhez nőtt Felsőlövőt már nem látta viszont. 1862. november 16-án köszöntötte legutolján levélben híveit, kiket mégegyszer látni óhajtott, amire az engedélyt meg is kapta. Már betegen érkezett Bécsbe, ahol 1863. május 12-én halt meg. Bécsben a matzleinsdorfi temetőben nyugosznak hamvai. Felsőlövő gyászistentisztelettel áldozott nemes emlékének.

(Folyt, köv.)

MŰHCLYUNKBŐL

Rovatvezető : Kuszák István soproni gyakorlóiskolai tanító.

Virágok és tövisek.

Irta : Kuszák István.

Szívderítő, kedves látvány, amikor kimosdatott, ünneplőbe öltöztetett gyermekek virágcsokorral mennek az iskola felé, az évzáró vizsgára. Piroslik az arcukon — a tíz hosszú hónap kötelességteljesítéséről való — számadás izgalma és tekintetükben ott lobog már a szabadság öröme, mint valami kibontott nagy zászló. Ügy el tudok gyönyörködni bennük, amikor az utcán szembetalálkozom velük. Valahogyan egészen más az, ha a magam tanítványai hozzák a vizsgái rózsa- és szekfűcsokrokat. Valami egészen különös, nyugtalan érzés lesz úrrá mindig rajtam, amikor kis tanítványaim fontoskodva leteszik virágjaikat a vizsgái asztalra. Mi lehet a magyarázata ennek? Az, hogy a tanítói lélek egészen különös, csodálatos alkotása az Istennek. Egy hosszú év izom- és idegtépő erőfeszítéseinek fáradsága nehezedik ólomsúllyal reá, s úgy érzi, ha még tovább feszíti a húrt, nem juthatott volna eddig, mert már útközben