Evangélikus Népiskola, 1939

1939 / 7. szám - Tállyai István: Wimmer Gottlieb. Ágoston

251

delem is többször kereste fel levelével. Nagy híve volt Széchenyinek és Kossuthnak.**)

Hogy hívei pedig mennyire szerették, erre jellemző az az eset, amidőn egy asszony, kit Wimmer arcul ütött, e kérdésre: miért inem perelte be, azt felelte: »Jutott is eszembe, hiszen jobban esik papunktól egy pofon, mint mástól egy csók.«

Wimmer szerepéről a szabadságharcban többen írtak tanulmányt. így Ebenspanger »Kossuth és Wimmer« cím alatt, dr. Magyar Győző pedig a felsőlövői tanintézetek 1908 1909. évi értesítőjében. Természetesen úgy ő, mint Kurz, könyvükben is tárgyalják Wimmer életének ezen nevezetes időszakát. E tanulmányok alapján tárgyaljuk mi a következő eseményeket.

iWimmer fordította le németre Kossuthnak 1848. szeptember 28-án kelt felhívását a nemzethez és lelkesedéssel agitált a haza ügyében. Szeptember 4-én Pesten Kossuthtal tanácskozott. Wimmer népfelkelői biztos lett, fegyverforgatásra gyakorolja híveit és állítólag Angliából bibliák címen fegyvereket is hozatott Kossuthnak. Vagy 75.000 puska került így az országba, 40.000-et, állítólag, Triestben foglaltak le.

Wimmernek a horvátok elleni kivonulását különösen a lövői Értesítő tanulmányában dr. Magyar részletesen meséli el. Theodo- rovich tábornok vezette azt a 10.000 főnyi horvát népfelkelő hadat, amely hazánk nyugati részét pusztította. Midőn Sopronmegvének nagy részét tönkretették, Kőszeg felé vették útjukat, majd Léka felé mentek.

E hírre Wimmer nyomban parancsokat küldött szét és megszervezte a felkelő csapatokat. Mielőtt ő maga Lövőről eltávozott, híveit az Igten házába gyűjtötte, kardot rántott az oltár előtt s így kiáltott fel: »Előre Istenért és a hazáért« Léka felé tartott embereivel Városszalonakon át. Miután a horvátok Lékát már elhagyták, a határszélre ment — Sinnersdorf mellett ütve tábort —, hogy őrizzék a magyar határt. A közeli Pinggauban tanyáztak a horvátok. Némi golyóváltáson kívül azonban harcra nem került sor. Ágyújuk sem volt. Egy pinkafői ácsmester fából készített ilyet, de első lövésre szétesett. Egy-két horvát mégis került fogságba. Nehéz volt a felkelők élelmezése. Midőn a pinkafői uradalom nem akarta teljesíteni az ebbeli kirótt kötelezettséget, ridegen izente Wimmer özvegy Batthyány Miklósnénak: már fonva van a kötél számára, ha azonnal nem küldi a kívánt élelmet.

Időközben csapaterősítések érkeztek és a horvátok elhagyták a határt. Büszkén mondta Wimmer: »Megmentettem Vasmegyét Sopronmegye sorsától.«

A szomorú emlékű Világos Wimmert is bujdosásra kényszerítette. Családjának és híveinek kérésére házaló paraszt címén útlevelet szerzett magának és már december 27-én távoznia kellett övéitől. A gyimótfalvi Batthyányak hazafias érzésű horvát róm. kath. káplánja: Blazovich Jeremiás ferenerendi szerzetes figyelmeztette a veszedelemre. Wimmert, házalóparasztnak öltözve, egyik híve kocsin vitte Kukmérra, ahol Huber András ev. lelkésznél nyert menedéket és ápolást. De itt sem volt maradása,