Evangélikus Népiskola, 1938

1938 / 2. szám - Egyesületi élet – hivatalos rész

62 sok-sok áldását. Nagyon nehezemre esett a három korona, talán nem is maradt a zsebemben, csak néhány krajcár. Mit tehettem ? Odaadtam és azóta fizetem. Azóta már tagsági jegyet is váltottam. Mégis fizetem az évi díjat is. Mert fáj a szívem, mikor hallom, mennyien kérnek és mennyit kell elutasítani, mert nincsen miből. Mint örvendetes jelenséget kell megemlítenünk, hogy a tagok száma az elmúlt évben 206-tai szaporodott. Ez is valami, de nem elég. Nem elég akkor, amikor közel húszezer tanítóból csak a harmada tagja az Eötvös- alapnak. Pedig a kiváló vezetőség mindent megtesz a taggyűjtés ered­ményessége érdekében. Ez azonban rendesen költséges és nem hozza meg a megkívánt eredményt. így pl. az elmúlt évben kibocsájtott taggyűj­tési propaganda több mint hatszáz pengőbe került. Az elért eredmény pedig csak 160 pengő. Tehát tulajdonképpen ráfizetéssel járt. Minden tanítónak erkölcsi kötelességévé kell hát tennünk, hogy az Eötvös-alappal szemben a taggyűjtés által is megtegye a magáét. Magya­rázzuk meg a fiatalabb generációnak az Eötvös-alap nemes célkitűzését és has­sunk oda, hogy minél többen a rendes fizetők sorába lépjenek. Az Eötvös-alapnak legbiztosabb bevételi forrása a Kalász Rt. Szép néhány ezer pengővel támogatja évenként az alapot, ezenkívül közvetlenül is segítséget nyújt szerencsétlen helyzetbe jutott tanítóknak. Osztie Zoltán vezérigazgató kimerítő jelentéséből megtudjuk, hogy a Kalász Rt. vagyona ezidén is megszaporodott, amennyiben sikerült a nyomda utolsó részletét is kifizetni és így a Kalász Rt. egy teljesen felszerelt, kitűnő nyomda fe­lett rendelkezik. Ez ma óriási tétel egy vállalat életében, mert hiszen ez is hozzásegít ahhoz, hogy kiadványait megfelelelően olcsóbban tudja előállítani. Tudomásul vette a választmány az igazgatóság ama bejelentését, hogy a három legnagyobb tankönyvkiadó vállalat: az Egyetemi Nyomda, a Franklin Társulat és a Kalász Rt. megállapodást kötött a népiskola hetedik és nyolcadik osztályainak tankönyvkiadására vonatkozólag. Ezen tankönyveket közösen adják ki, a terheket és a tiszta hasznot arányosan viselik. Tankönyvpiaci arány gyanánt az 1935. évi a mérvadó, melyet a magyar kultuszminisztérium állapít meg a rendelkezésre álló statisztikai adatokból. A Kalász Rt. azonban nemcsak tankönyvek kiadásával foglalkozik, ha­nem mindent rendelkezésre bocsát megfelelő árban és jobb minőségben, amire az iskolában csak szükségünk van. És ha mi felekezeti tanítók a tankönyveket illetőleg meg is vagyunk kötve, mert csak az E. E. által engedélyezett tankönyvek és ezek között is az idei E. E. határozata értel­mében csak a Kapi-Somogyi féle tankönyvek használhatók. (A határozat „ajánlja“, nem kötelezőieg mondja ki használatukat. Szerk.) Megsegíthetjük a Kalászt úgy, hogy az általa kiadott füzeteket, írószereket, nyomtatványokat stb. használjuk. Ahol pedig kereskedő árusítja ezeket, ott a kereskedőtől megkívánhatjuk, hogy a Kalásztól hozassa és így támogassa a tanítóság jóléti intézményeit. Amint látható, nem is kell az üres tanítói erszényekbe nyúlni, mégis van rá mód, hogy a tanítóság jóléti intézményeit megsegítsük, ha ehhez megvan a jóindulatú megértés és tanítótestvéri összetartozás érzése. Dicséretére legyen mondva a Kalász Rt.-nak még külön az, hogy az ilyen választmányi üléseken, de a tanítógyűléseken is mindig gondos­kodik megfelelő gyakorlati előadókról, akik szakavatott előadásaikkal és gyakorlati érzékkel így is képezik a tanítóságot. Most is élvezetes előadá­

Next

/
Thumbnails
Contents