Evangélikus Népiskola, 1938

1938 / 2. szám - Egyesületi élet – hivatalos rész

63 sokat tartottak : Gyulai István „Tudás, szociális érzés, műveltség“ címen. Lenkei István pedig ezen címen : „A tanulók öntevékenysége a mai nép­iskolában.“ Mindkettő élvezetes élmény volt a hallgatóság számára. A Szövetség Elnöki Tanácsa 28-án tartotta népes értekezletét. A meg­jelentek arcén verőfényes mosoly ült. Megnyugvás és erős bizakodás min­denkin. Mintha a sokévi küzdelem után a tanítóság végre elérkezett volna egy szebb jövendő kapujához. Itt is, ott is érett gyümölcs jelei mutatkoz­nak. Mintha lassacskán megvalósulnának a magyar tanítóság évtizedes álmai. íme, a modern tanítói szakfelügyelet fokozatos kiépítése után itt a tanítóság régi álma és vágya : itt a főiskolai tanítóképzés ! Igaz, hogy ez sem teljesen a mi elgondolásunk szerint látott napvilágot, de ez most mellékes. Az élet majd megmutatja, hogyan kell formálni, alakítani, fej­leszteni, hogy ideális célját minél hívebben elérhesse. A magyar tanítóság érettségire épített főiskolai képzésről ábrándo­zott. Megvan az érettségi és megvan a főiskolai képzés. Lássuk, milyen formában. Magyarországon ma 55 tanító és tanítónőképző van. Ezekből össze­sen megmarad negyven. Tizenöt tehát megszűnik. A megmaradt tanító és tanítónőképzők átszerveztetnek líceumokká és tanítóképző akadémiákká. A líceum négy osztálya lesz a tanítóképző-intézet tulajdonképpeni alsó tagozata, melyre a kétéves tanítóképzői akadémia felépül. A líceumba olyan tanulókat vesznek fel, akik a középiskola, vagy polgári iskola alsó négy osztályát jó, avagy jeles eredménnyel elvégezték. Tehát már itt bizo­nyos szelektálás érezhető. Aki a líceumot elvégezte, rendes érettségi bizo­nyítványt kap, mely egyenlő értékű a középiskola érettségijével, és az egyetemen felvételre jogosít olyan pályákra, ahol a latin és görög nyelv nem szükséges. Jogra sem mehetnek ezzel az érettségivel. (Ez ugyan ért- hetetetlen, és a törvényjavaslat tárgyalása során, hisszük, meg is fogják ezt változtatni!) A tanítóképző akadémiát is egy felvételi vizsga előzi meg és csak az vehető fel erre, aki a felvételit megállja és ezzel bizonyos mértékben beigazolja a tanítói pályára való elhivatásót. Amint előbb is említettem, lehetnek a tervezetnek hiányosságai, fogyatékosságai. Ez. most mind mellékes. Ezeket majd az élet kiküszöböli. Magát az intézményt majd a gyakorlat fogja teljesen tökéletessé simítani. Hiszen így van ez minden új intézménnyel. így van ez a tantervvel, szak- felügyelettel, különféle új módszerekkel stb. Annyi tény, hogy az új tanító- képzés új tanítógenerációt jelent. Az új tanítógeneráció új magyar nemze­déket és ezzel új magyar jövendőt, új magyar honfoglalást! Hála és elismerés illeti ezért nagynevű kultuszminiszterünket. Hóman Bálint Őexellenciáját és az ő megértő, minden nemes és jó ügy iránt fogékony hűséges munkatársait. Ezzel tanúbizonyságát adták, hogy a magyar népoktatésügy a mai kultuszkormányzatnak igazán szívügye. És ha van valaki e hazában, aki ennek végtelen nagy horderejét értékelni és méltányolni tudja, úgy elsősorban mi magyar tanítók vagyunk azok, akik immáron évtizedek óta ilyen irányban döngettük az illetékes kapukat. De őszinte hálával és elismeréssel kell meghajtanunk zászlónkat a Magyar Tanítóegyesületek Egyetemes Szövetségének kiváló Vezérkara előtt. A volt elnök : Rákos István királyi tanácsos előtt, aki ezért megkezdte az ' alapvető munkát. És Berkényi János mostani elnök előtt, aki e nemes ügyet szivén hordozta és sok nehézségen át a megvalósulás stádiumába

Next

/
Thumbnails
Contents