Evangélikus Népiskola, 1938

1938 / 2. szám - Megjegyzések

55 gondolkodni, tanulni, hogy megtudjam Isten akaratát. Isten adta az öt érzékszerveimet is. Melyek azok? Ezekkel veszek tudomást a világról. Azért kaptam mindezeket a jó Istentől, hogy amint az Ür Jézus mondotta : „Legyünk tökéletesek, miként a mi mennyei Atyánk is tökéletes.“ (Mt. 5:48.) Igyekezzünk tökéletesedni! Összefoglalás. Énekeljük el a 459. énekünket! MEGJEGYZÉSEK Színfoltok. Irta : Páter Jenő. Minden kornak megvan a maga jellemző sajátsága s miután a kor jelleme az emberi gyarlóságban gyökeredzik, annak formái is emberiek. De ha voltak is a Földnek történetében igen gyarló kor­szakok, tagadhatatlan, hogy a mai kor a leggyarlóbb. Az igazság kimondásában nem terhelhet a lelkiismeret, hogy én is e kornak az embere vagyok, ki ha a porszemnek láthatatlan részével is, de mégis hozzájárulok annak formálásához. Mi a mai kor ? Az énnek a kora ! Talán soha jobban nem erősíti a nyelvtani szabályt, hogy az első személy és mindig az első személy én, más, mint a mai élet. Világokat mozgató eszmék éppúgy, mint a legszürkébb esemé­nyek szülőanyja az én érvényesülése, előrejutása. Ezt minden idők­ben megtalálhatjuk. Hiszen ha az én nem kapja meg a maga fényét, kiapad lassanként minden energia forrása. Csakhogy a mai életet formásító én telve van önzéssel, telve van kapzsisággal. Ma az élet lüktetésében mindenki csak kapni szeretne, adni senkisem. A szeretet letört darabja a mai életnek. Embersírások, a nyomor kiáltásai el­vésznek a végtelen világűrben; ma csak a fizika ismer felvevő készülékeket, de a szíveknek nincsen rádiójuk. Voltak az emberiség történetében korszakok, amikor az én dölyfös úr volt. Például Néró Alexszandriából hozatta a fövényt a futtatási pályákra, de az éhező népeknek egy szem gabonát nem hozatott. A mai kor még önzőbb, mert a különbség ott van, hogy meghozatja a gabonát, de magának tartja meg . . . Hogy a kor megváltozzék, meg kell változni az énnek! Tanítótestvér, mit szándékozol tenni a Gyógyház érdekében ? Mindent lehet csak akarni kell! Harmóniumot CEGLÉD, Kossuth Ferenc-utca 42. sz. Garantált jó és olcsó egy vagy többjátékos raktáron. Kérjen árjegyzéket.

Next

/
Thumbnails
Contents