Evangélikus Népiskola, 1938
1938 / 7. szám - Emlékezés
244 szívvel és lélekkel betöltendő hivatásteljesítésre, eszményi kötelességvállalásra és nemes elhatározásokra. Szelleme int, élete világít, példája tanít. Hadd álljon itt e megemlékezés teljességéért az országos egyesületi elnök búcsúbeszéde: Gyászoló Közönség! Az enyészet kapujában megállítom egy röpke pillanatra Kiszely János földi porsátorát. Ne kezdje meg addig e virágerdővel borított koporsóban síri álmát, míg feje alá nem helyezek egy pihentető puha párnát! Az Országos Evangélikus Tanítóegyesület utolsó üdvözletét szántam csendes álmot nyújtó vánkosul felejthetetlen tanítótestvérünk megfáradt feje alá. Nem hullanak már erre a párnára a szenvedő beteg verejtékcseppjei, mégis harmatos az, mert köny- nyektől ázik: közel 800 evangélikus tanító testvéri búcsújának s az én baráti lelkem fájó zokogásának forró könnyeitől. Milyen végtelen nagy szeretet, mérhetetlen nagy jóság lakozott abban a sok gyötrelmet kiállt, nemes szívben, amelyet Kiszely János ravatala rejt magában 1 Az imádott család, a tanítványok rajongásig szeretett serege, az egyház hűséggel gondozott tágas munkamezeje, a társadalom szolgálatának körén kivül mily sokoldalúan hatott és alkotott Kiszely János munkás élete országos egyesületünk életében is! Mennyi szeretet jutott a mi számunkra is! A búcsú pillanatai rövidek, azért csak érinteni tudom, jellemezni nem : e nemes lélek egyesületünk életében előttünk tündöklő példáját. Tanítói közéleti működésébe belevitte sokoldalú lelke minden tudását, munkában eltelt élete tapasztalatainak minden gazdagságát, de ugyanakkor odaadta szivének minden nemes érzését és ezzel például állította elénk közbecsülésben álló egyéniségét, tiszta jellemét ! Kiszely János nem szorul ércből, márványból, kőből emelt emlékre, mert maga állított emléket magának a szivekben. Ott él ez a drága emlék egyesületünk történetének lapjain, ahol tizenöt esztendő beszél arról az irányításról, arról a fejlődésről, ami az ő pénztárosi működése nyomán hatott és ért el mindig emelkedő vonalat. Alkotó lelkű, haladó szellemű férfiú volt, aki mindig épített, mindig dolgozott és tökéletesített. Utolsó munkája jóléti intézményünk: révfülöpi üdülőházunk nagyarányú átalakítása volt. Mennyi féltő gonddal és támogató segítségadással siettette ennek a munkának befejezését. Mintha csak érezte volna a vég közeledését. Oh, de rettenetes nekem erről emlékezni, akivel együtt tervezgetett s akivel először közölte ez utolsó építő munkáját. De fájdalmas az a tudat, hogy amikor az ő koporsóját lebocsátjuk a sír ölébe, talán akkor költözik be az első üdülő vendég átalakított házunk egyik uj, gyönyörű lakószobájába, ahova a tervező, az áldozatkész, fáradhatatlan intézőbizottsági tag, Kiszely János már nem juthatott el nyári pihenésre! Milyen nagy kedvvel vállalta lapunk nagy munkát adó kiadói tiszte mellett az új, negyedik munka ágazatát is egyesületünk intézményeinek anyagi irányításában, amit pedig már nem is kívántunk reáruházni! Hogy lelkesített és áldozott személyesen és iskolája útján is példát mutató összeget erre a célra: Gyógyházunk ja
