Evangélikus Népiskola, 1938
1938 / 3. szám - Hajas Béla: Petőfi: Szüleim halálára
83 zunk szükséglete állapította meg. Amidőn örömmel üdvözöljük annak megvalósítását, támogatnunk kell azt, s arra törekednünk, hogy annak áldott gyümölcsei mielőbb mutatkozzanak. Petőfi: Szüleim halálára. Irta : Hajas Béla gimn. igazgató. Petőfi a legnagyobb szellemek egyike. 26 éves pályafutása alatt helyet vívott ki magának a világirodalomban. Tüneményes élete, rejtélyes halála legendákat szőtt alakja köré. Költői munkásságát legkiválóbb tudósaink méltatják, élettörténetének minden részletét aprólékos pontossággal kutatják és ismertetik, mert benne a magyar nép s a magyar ifjúság önmagára ismer. Dalai a nép ajkán tovább élnek, eszméit szomjas lélekkel szívjuk most is magunkba, merész hite csodálatra ragad, nagy szeretete utánzásra ösztönöz. Szeretetében a legnagyobb. Kit szeret ? Szereii szüleit. Szereti azt a kérges kezű, a napi munkában kimerülő egyszerű korcsmárost, aki embert szeretne belőle nevelni, de nem úgy sikerül neki, ahogyan ő szeretné. Szereti azt az édes jó anyát, aki szíve vérén nevelte, aki lelke aggodalmával kísérte bolyongása közben, aki mindennap imádkozott érte — könyv nélkül — hisz neki való imádságok nincsenek még a könyvben ! Atyja józanul gondolkodó, takarékos ember, de a Duna áradása s a hitetlen emberek csalása koldusbotra juttatja. Meglett korában éjjeli-nappali munkával tud csak annyit keresni, hogy tengetni tudja életét. Anyja csupa szeretet, csupa munka, csupa türelem ; de megtöri a küzdelem, mint az apát. S a fiú ? Dacos lélekkel hányódik az életben. Lemond a szülői támogatásról, gyermekésszel nyakába veszi a világot, mosolyog a szűk látókörű apán, ki nem becsüli a költészetet, s nem becsüli a — színészetet (pedig ez minden művészetek művészete), hanem élni akar, mert élni akkor is kellett. A költő bolygó lába azonban száz tövisre hágott, mikor az élet tömkelegébe lépett. Észrevette ugyan gyászos tévedését, de újra nem kezdhette már az életét, különben is ő költőnek született, neki költői pályát kellett megfutnia. Pedig a csalódásból bőven kijutott neki is. Ez a csalódás közelebb vitte atyjához. Hisz az is csalódott ember 1 Az ifjú költő felismerte, hogy jellemének acéla apjától való, hogy boldogulni akarása apjáé, hogy csalódásai csak apja csalódásainak ismétlődései, hogy dacosságában apja dacos önérzete éledt újra; hogy harcolnunk, küzdenünk kell az életben, ha nem akarunk elmerülni. Az a józan apa szerette a gyermekét. Hogy gondját viselte, mikor még jó módban volt, hogy szeretne most is segíteni rajta, de nem tud ! Színészi s költői pályáját nem tudja ugyan megérteni, mert nem tanult ember. De a maga mesterségét érti. Annál jobban megérti, kezdettől fogva, édesanyja. Hiszen ez a nő szeretetre született s e szeretet a maga gyöngédségével a legerősebb védőszelleme a viszontagságok között hánykolódó gyermekre! Ez a szeretet a távolból is ügyel a költőre, hogy le ne térjen a becsület útjáról. Ezt a szeretetet a távolban is érzi a gyermek s új életre kél
