Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 12. szám - Egyesületi élet – hivatalos rész
446 koronáját: Ruhmann Andor, a nyíregyházai ev. iskolák nyug. igazgatója, Mesterházy János, csikóstöttösi igazgató, Wichmann Ede, nyug. budai igazgató, Sümeghy Sándor, nyug. tárnokréti, Bőké Ernő, bakonyszentlászlói, Spissák Henrik, lullapusztai, Fuchs Pál barcsi testvérünk. Közgyűlési termünkben egy szék üres lett, várja, hívogatja hűséges gazdáját, a tanítóbarátot, Mikolik Kálmánt, a budapesti evangélikus leánygimnázium, illetve polgári iskola nyug. igazgatóját. Elment már ő is. Legyen csendes pihenésük, álmodjanak egy szebb tanítói sorsról, egy csonkaságából feltámadott, boldog, nagy Magyarországról ! Mélyen tisztelt közgyűlés! A rendelkezésemre álló adatokat hűségesen feldolgoztam. Magam is érzem, hogy sok idekívánkozó anyag hiányzik innen. Ennek összegyűjtése azonban csak úgy volna lehetséges, ha valaki bejárná e csonka Haza minden zúgát, és kartársainkat őrhelyeiken keresné fel, s ott venné filmre mindazt, ami a tanítói léleknek derűs napsugár, ami a tanítói léleknek olyannyira fáj. Letagadhatatlan, hogy a fáradság jelei mutatkoznak rajtunk. Rideg, túl szigorú a ránk borult, véget nem érő nagy magyar tél. Szent várakozás, benne törhetetlen önfeláldozás az éltünk, ám hiába lessük a derengő hajnalt, sátáni kezek újra és újra komor felhőket vonnak elé. Nehéz a vállainkra rakott iga, feltöri a testünket, kérgessé teszi a tenyerünket, megőrli a lelkünket. Ámde Testvéreim, mi azért húzzuk csak azt fennséges büszkeséggel, dacos akarattal és kitartással, hiszen éppen ebben van rejtve az Ígéret csírája, a Diadal, a dicsőséges feltámadás ! E gondolatok jegyében kérem jelentésem elfogadását! Gyógyházunk ügye írta : Grieszhaber Endre Henrik. Hogy mire képes a megértés és önzetlen áldozatkészség, fényesen bizonyítja gyógyházunk ügye. Néhány, minden nemes és jó ügyért lelkesedni kész „vasi“ testvérünk hévízi gyógykuráját arra használja, hogy lehetőséget keres egy közjóléti intézmény megteremtéséhez. Saját bőrükön tapasztalják, milyen nehéz egy szegény tanítóembernek elmenni egy gyógyfürdőbe a mai súlyos anyagi viszonyok között, hogy legalább részben enyhülést, de ha lehet, teljes gyógyulást is szerezzen egy olyan általános bajból, melyben az emberiség 99 százaléka szenved és amely olyan biztosan elér minden embert, akár a bűnöst a nemezis. Ez a néhány lelkes tanítótestvér felveti a gyógyház gondolatát, mely egy-kettőre szárnyra kap, rövid egy esztendő alatt bejárja Dunántúl összes evangélikus tanítói alakulatait és mire az őszi kerületi közgyűlés elé ér, mér szilárd bázisa van a tanítói lelkekben. Dunántúl evang. tanítósága nemes megértéssel és igaz áldozatkészséggel tette a magáévá a szent ügyet és egyhangú lelkesedéssel elhatározta a gyógyház létesítését. Tette ezt azzal a sziklaszilárd hittel, hogy ugyanez a megértés és megsegítő készség fog megnyilatkozni az Országos Tanítóegyesület őszi közgyűlésén is. Dunántúl nem is csalódott. A most lezajlott országos gyűlés ugyancsak egyhangú lelkesedéssel fogadta el az eszmét és elhatározta, hogy
