Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 10. szám - Elefánty Sándor: Évzáró vizsgálatok
323 tán : „Édes, teremtő, jó Uram!“ (380.2.) Fogoly. Majd tisztul az élete: Istenre épít. Értelme megvilágosodik, észreveszik,, ellenségből újra jóbarátot teremt Isten csodaképpen, úgy is dalolta : „Boldog az, ki életében.“ (427.0 Majd apjuk és bátyjai megmentője lesz. Nemes szív. Akkor boldog, ha másokon segíthet. A bántalmat homokba írta, a büntetést Istenre bízta. A továbbiak során az eddigi tárgyalásokból kidomborodó csodaképpen való megtartást, a jéZusi megváltó szeretetet, mint emberi közösségeket nevelő és fenntartó erőt példázzák a gyermekek tovább szülőföldjük (Debrecen) életében azzal, hogy Isten „csodaképpen“ ható ereje, s emberek szeretete adja az igazi boldogságot. Olvasókönyvük egyik örökéletű primitiv alakjával, Töröcsik Palkóval indulnak el (Móra Ferenc), aki lemond télvíz idején az ajándék csizmáról, csakhogy öccse járhasson a gyárba, meztelen lába nem fázik téli fagyban, hófúvásban, betegséget se kap, Isten „csodaképpen megtartja“. A szeretet boldogít, mindent elfedez. Van-e köztetek Töröcsik Palkó ? bár itt nem testvérek ülnek sorban, mégis egy család vagyunk, közösség. Átterelődik beszélgetésünk a községre, városunkra. Palkót az imádság és a munka tartotta meg a szeretetben. Aki ezt teszi, hidat épít az égbe. Töröcsik Palkó is, a község lakói is egymásért élnek. Laci apja tisztiorvos, eljön az iskolába, beoltja a gyermekeket, máshol gyógyítja a betegeket. Mi hozta ide az embereket, hogy itt éljenek? A,víz, a Tócó, meg a legelők. Később jó földje ; innét a város neve. Ütfordulóban volt. Mit csinálhattak a régi Debrecen lakói, hogy ilyen lett városunk ? Amit Töröcsik Palkó, imádkoztak és dolgoztak. Istennel jártak. Volt próbájuk is, Ínségük, mint Jézusnak. De csodaképpen pusztulások után mindig felépült a város, gyarapodott, gazdagodott. Pusztítja tatár, török, német, labanc. Hányszor dalolták keservesen, ott a Tisza nádasaiba menekülve : „Ki a mezők liliomát ruházza, Reménységem vetem az ég Urába, Aki a sok égi mádért eteti, A jó Isten majd gondomat viseli.“ (Arany J., Bartók B.j Az orosz is pusztítja a várost, pedig a város fiai szerte vitézkedtek a hazában, ahogy a honvédek dalolták : „Magyar honvédkatona a nevem, Becsülettel e nevet viselem. Fizetésem nyolc krajcár ezüstpénz, úri módon él ebből a vitéz. Magam álltam önként a sor alá. Hazám baja, keserve vitt reá. Piros vérem, hogyha köll, úgy esik, Elhullajtom minden csöpp véremig.“ (Kodály Zoltán.) Rajtunk ült az osztrák is, oláh is. S még se féltek eleink. „A mindenható Isten nevében“ gyűléseztek a kistemplomban, mikor az osztrák generális megtiltotta azt, mert szívok kívánta az Istent. És célt értek. Nagy emberük sok volt : főbírók, papok, tanárok. A város falai gyöngék — vályog, sövény, vizes árok, kapuk —, de a hitük erős volt, „csodaképpen“ bíztak az Istenben. A régi Debrecen. A Szent András-templom a nagytemplom helyén, a kollégium, a város hat főutcája. Hidak a főutcán. Éjjeli sötétség az utcákon, az éjjeli őrök dala a holdvilágos éjtszakában :
