Evangélikus Népiskola, 1937

1937 / 10. szám - Elefánty Sándor: Évzáró vizsgálatok

322

Évzáró vizsgálatok.

Irta : Elefánty Sándor igazgató-tanító, Debrecen,

A II. osztályban.

Újra a. templomban vagyunk. Templomi kép-impressziókkal indulunk el. Ének: „Ki dolgát csak Istenre hagyja.“ (373.i) Ima után (Gárdonyi : Atyám, számot tartasz . . .) a tanulók nézik az oltárképet. Haranghy : Jézus a Gecsemáne-kertben. A képpel az esztétikai cél mellett az erkölcsi érzelmek mélyítését is célozom. Nézik a képet, vizsgálják összefüggés nélkül, majd a szemlélődést irányítással célom felé irányítom. Hogy került Jézus ide ? Elmondják a felfeszítést megelőző dolgokat. Jézus szegény ember, a kertben akart pihenni, aludni. Előbb azonban imádkozik. A tanítványok már alusznak,. Ö meg búsan imádkozik, lehajtott fővel. A kép színhatásainak észrevétetése, csupa tompa, sötét színek a képen, este, a bal sarokban fehér fénysugár ; a mennyből ott a békesség angyala: Legyen meg a te akaratod ! Vagy ahogyan éneklitek : „Óh békesség olajága...“ (26. i.) Azután. Elfogják, felfeszítik, szenved, mégis bízik Istenben, ebben „a szomorú ínségben“. Isten próbára tette. Az ég és a föld gyásza: „Jézus Istennek báránya.“ (180.0 Csodát vártak a kereszt alatt a főpapok, a nép, az egyik rabló, talán Mária és János is. S nem következik be. Mária fájdalma anyánk fájdalmával összehasonlítva. Ida télen nehéz beteg volt,, az orvos is lemondott róla és „csodaképen megtartotta Isten. Úgy énekelhetett Ida anyja, mint Mária: „Szerelmes Jézus, vájjon mit vétettél?“ (182.0 Aztán meghalt, eltemették. Kő a síron. Zokogó asszonyok siralma hangzik : „Csendes a sír, Jézus alszik.. .“ (206.0 így kellett lenni: ez az Isten akarata. És csodaképpen teljesül a feltámadás, boldogtalanságra a boldogság : Jézus feltámadott, a szomorúság utáni öröm, Tamás hitetlensége után a hit: „Keresztyének, örvendjetek . . .“ (209,1.) Jézus Istenre bízta magát, Ott ül tanítványai körében, akik boldogan éneklik : „Előtted állok, drága Jézusom.“ (323.0

Isten más ügye-baját is jóra fordítja: Dávid esete Góliáttal. A magabízó óriás, az Istenre építő pásztor. Melyik épít homokra, melyik sziklára ? Góliátnál az erő, fegyver, páncél, bátorság, hatalom. Dávidnak nincs fegyvere, gyönge a karja, pelyhedző az ifjúsága, kócmadzag a parittyája, de Isten az erős vára. Győz, nem ő, hanem az Isten. Aztán Dávid alázatosan fejet hajt, s azt énekli: „Valamim van, mindenem tetőled van, Istenem !“ (459.1) Isten csodaképeni ereje boldogságot ad. És Mózes anyja? Boldogtalan. Fiát akarja megtartani csak egy éjtszakára : Ha te adtad. Istenem, ne vedd el. Kiteszem a veszedelembe, a vízbe, bátran, mintha sziklára tenném, ellenség kezébe, akiből te , csinálsz, Istenem, megmentő jóbarátot, — mondja az asszony hite. És Isten segít: a hullámzó folyamból ringó bölcső lesz, az ingó-bingó náderdő susogó nótát zizeg, a nádirigó altatót fütyül, a királykisasszony megmenti az apróka embert. Boldog anya. Hogy csattogott dala kunyhója rejtekében : „Óh, hogy adhassak hálákat...“ (411.1.) József meg a kúlban, ... mélyen, mintha sírban lenne 1 Újra halálba jut, rabszolgává lesz. Ott sír a teve há