Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 5. szám - Vozáry Miksa: A tanító önfegyelmezése és a tanulók fegyelmezése
167 keket. Szó sincs róla, van eset, amikor más megoldás nincs, ezek képeznék — szerintem — a ritka kivételeket. Folytatásos cikkeket (regény) találunk minden lapban, de azoknak ott kötött rovata van. Állítsuk be ezt mi is így és itt — de csakis itt — jelenjenek meg a 3—4 oldalnál hosszabb munkák, a beérkezés sorrendjében. A könyv- és egyéb ismertetések is a kelleténél talán bővebb terjedelműek. Ezeknek szűkítésével tágabb teret adhatnánk a rövid, tartalmas, mindenkit közelről érdeklő írásoknak. Érthető bár, hogy a kimerítő iskolai munka után a tanítói alkotó lélek — pihenésül — más mezőkre vágyik, azért mégis megemlítem, hogy a tanterem, az iskola életének köréből többet hozzunk! Bőséges tér nyílik itt a szépirodalomnak is. Eredeti, kis mesék, tankönyvekbe is beillő olvasmányok, leírások, erkölcsi példázatok közlése nemcsak színes, de hasznos tere is munkálkodásunknak, mert azokat mindig felhasználhatjuk tanításunkban, másrészt ezzel tankönyvszerkesztőinknek is kitűnő anyagot adhatunk. Nem folytatom tovább, egyelőre késztessenek gondolkozásra a közöltek. Felsorolt megfigyeléseimet írásom elején bárányfelhőknek neveztem. Nem ok nélkül, mert ha lelkünk napsugaras melege feléjük árad, azok egyszeriben eltűnnek a láthatárról. Ne sajnálja senki a fáradságot, a céltalan suttogások helyett férfias nyíltsággal közölje véleményét mindenki elnökünkkel, helyesebben főszerkesztőnkkel (hiszen elegendő ahhoz egy levelezőlap is), abból majd kialakul az egységes, mindenkit megnyugtató közvélemény. Lapunk minden tekintetben óriásit fejlődött, ebben azonban nincs megállás, azért tehát a saját érdekünkben újult erővel fel a küzdelemre, mindenkit vár a munka ! A tanító önfegyelmezése és a tanulók fegyelmezése. (Folytatás,) Felolvasta 1937 február 10-én Makón a csongrád-csanádi egyházmegye belmissziós gyűlésének tanítói körében Vozáry Miksa nyug. m. kir. áll. leánygimn. igazgató, Szeged. Egyébként már gyermekkorunkból viszünk magunkkal hajlamos valamilyen mellékfoglalkozáshoz. Bennünket, mint iskolás gyermekeket pl. a nagy vakációban könyvkötő-, asztalos-, lakatos-, sőt bognárműhelyekbe küldtek délelőttönként, másokat hegedűre, zongorára taníttattak, megint mások a saját kis gazdaságukban foglalatoskodtak kora reggeltől. Ezen foglalkoztatásoknál az volt a lényeg, hogy a fiúk figyelme, képzelő ereje le legyen kötve a munka által, éppen azért olyan munkát választottak számukra, amelyhez kedvük volt, amellyel szerettek foglalkozni. Ma az iskolás gyermekek a sport, a cserkészet révén vannak foglalkoztatva, a rajztanítás is megfelelőbb, mindamellett nem ártana sok ifjúnak valamilyen iparágban a kézügyesség megszerzése. Még főuraink is — még 80 évvel ezelőtt is — fiaikat nevelőkre bízták ugyan, akiket alaposan megválogattak, de gondjuk volt arra is, hogy valamilyen mesterséget elsajátítsanak. Mikes Kelemen leveleiből tudjuk, hogy 11. Rákóczi Ferenc kitűnő esztergályos volt,
