Evangélikus Népiskola, 1936
1936 / 7-8. szám - Kuszák István: Bevezető szavak a győri ev. énekkarok soproni hangversenyén
268 Bárcsak a megnyerő, jó példaadó vezetőnek és a megbízható, szolgálatkész munkatársnak a képét látnok meg benne. * De bármit mutasson is a magunk elé tartott tükör, akármelyik embertípushoz is tartozzunk, egy szempontból egyformák vagyunk s nincs különbség ember és ember, vezetők és vezetettek között. Mindannyian ennek a változó, múlandó földi világnak az útjait járjuk. Akarva-akaratlanul előre megyünk, megállás nélkül. ,S ebben a menésben életünknek csak egyetlen Örök vezetője van. Öreá kell hálaadással tekintenünk a most letűnt tanév végén is. Reá, a Fiúra, aki egy az Atyával, azzal, aki a nagy idők folyamait számunkra is kiméri, aki tegnap és ma és örökké ugyanaz. Az eddigiekért való mély hálaadás és a jövőnket kormányzó Szentháromság iránti bizodalom töltse meg a tanévtől búcsúzó lelkünket. Ha pedig keserűség is volna bennünk azért, mert a legjobb igyekezettel végzett munkánk gyümölcsével nem tudunk megelégedettek lenni, akkor is vessük minden gondunkat Őreá, mert megmondotta nékünk : más a vető, más az arató. Bevezető szavak a győri ev. énekkarok soproni hangversenyén, 1936 pünkösd hétfőjén. A Városi Színházban elmondta : Kuszák István. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Az ének a legelterjedtebb, a legegyetemesebb világnyelv. Azóta, hogy a büszke bábeli torony rombadőlt és ezerfelé szakadt az emberek egymást megértő nyelve, az ének kapcsolja legátfogóbban egybe a Föld hátán élő különböző népeket. Az ének az a tökéletes eszperantó, melyet a világ legtávolabbi sarkain élők is megértenek s amellyel ők is el tudják mondani mindazt, ami bennük ég, fáj, gyászol és örül. Az ének — m. t. H. és U. — maga a beszélő lélek. Benne van az egyén, a nemzetek, az emberiség minden bűne, vergődése, minden erénye és küzdelme. Benne van ennek a városnak az élete, a sorsa is. Hisz két évtizeddel ezelőtt (hogy csak arról szóljak, amire még élénken emlékezünk) a piros dalba robbant lelkesedés lobogtatta itt is azokat a zászlókat, melyek alatt virágos csákókban, döngő- léptű századokkal indultak Sopron fiai is a dicsőség mezejére ! Hiszen itt is a dal szárnyán, vérvirágos dal szárnyán szálltak a szívekből a sóhajok, amikor Kárpátokban meg a Doberdón vér csurgott a földön s vér csurgott a fáról. Mélységes fájdalmát is komor gyászénekbe sírta bele ez a város, amikor nehéz hantok hullottak fölkelő fiainak drága koporsójára. És a nem-nem-soha-ritmusú, viharzó ének csattogta bele diadalmas szárnyakkal a világ lelkiismeretébe azokat a hűségfogalmakat is, amellyel Sopron népe megmutatta a világnak, hogy még van becsület s van még magyar akarat.
