Evangélikus Népiskola, 1936
1936 / 2. szám - Benedek Vince: Egy beérkezett költőtanító
62 kész pártfogójának, D. Kapi Béla püspöknek segítségével élvégezte a polgári iskola alsó négy osztályát, azután pedig a soproni evangélikus tanítóképző-intézetet. Bakó Józsefből így lett tanító nehéz, megfeszített munka után. Különösen a zene megtanulása került nagy erőfeszítésébe. Mint tanító, előbb a somogymegyei Tabon működött helyettesként, ma pedig Orosházán, a monori tanyai iskolában neveli és oktatja a gyermekeket. Most már könnyebb sorshelyzetben veti papírra ötvözött sorait, bár még ma sem él éppen gondmente- sen. Az osztatlan iskola munkája jelentékeny szellemi erőt emészt fel. Ami marad, az a költészeté. Volt idő, amikor kora reggeltől késő estig végezte a falusi szegényember munkáját, később pedig mesterségét, mely időben csak úgy mellékesen, íróasztal nélkül, nyugalom hijján és gondok között rótta gyöngyöket érő sorait. Bakó Józsefnek eddig három kötet költeménye jelent meg. Első kötetét „Árva kalászok“ címen a Vasvármegyei Kultúregyesület adta ki. Második kötete, „Földem“ címmel a soproni Frankenburg Irodalmi Kör és a harmadik „Kié ez a lélek“ címen, a szombathelyi Faludi Ferenc Irodalmi Kör kiadásában látott napvilágot. Bakó József költészetének értéke mellett bizonyít, hogy ilyen tekintélyes dunántúli kultúregyesületek ítélték azokat érdemesnek arra, hogy a magyar irodalom számára nyomtatásban megőriztessenek. „Földem“ címet viselő kötetét „neveltetőjének“, Kapi Béla püspöknek ajánlotta annak idején, nem mindennapi karácsonyi meglepetésül. Bakó József vargamesterséget űzött. Fittyet hányt amaz ismeretes közmondásra : „ Varga, ne tovább a kaptánál.“ Sutba dobta a kaptafát és felcsapott költőnek, mert érezte, hogy őt születése a Múzsával jegyezte el. Eddigi sikerei bizonyítják, hogy: poéta non sit, séd nascitur. Csodálatos ez a szüntelenül működő nemzeti őserő, mely a magyarságban egyre újabb és újabb tehetségeket szül. Szinte naponként bukkannak fel kész, öntudatos és kiforrt írói egyéniségek, akik a legalacsonyabb sorsban születtek, növekedtek, iskolát alig végeztek s csak a maguk lelkében bányászva hozzák fel a meglepő szellemi kincseket. Gondoljunk a legutóbb feltűnt paraszt regényíróra: Szabó Pálra a híressé vált paraszt festőre : Benedek Péterre stb. Munkácsy Mihály és Fadrusz János önmaguktól lettek világhíres művészek ! Bakó József költői tehetségét sokan méltatták, így Hegedűs Lóránt, a Pesti Hírlap hasábjain. Igazi robusztus tehetségnek vallja Bakót,. aki — úgymond — elandalító magyar nyelven írja le gondolatait. Üdül rajtuk, aki elolvassa azokat. Egyik-másik költeménye Adyra, Mécs Lászlóra emlékeztet anélkül, hogy azokat utánozná. Verseiben az ős magyar népi lélek szólal meg. Az ihlet szerencsés pillanatában remekbe készült sorokat is ró tollával. Ő már is „beérkezett“ költő. Van olvan verse, amelyiket a legnagyobb alkotások mellé állíthatunk. Különösen híres a „Parasztszekér a kőrúton“ című. Dicséret illeti, hogy nem szédítette meg tehetsége és sikereinek sorozata. Szerényen, szinte félénken visszahúzódva éli a maga költői világát. Talán az tenne jót a költőnek, ha kevesebb elfoglaltsággal járó tanítói állást tölthetne be. Verseit nehéz volna osztályozni, azok mind értékesek. Mégis van egy verse, amelyet ki kell emelni s amely magával ragad: „Viaskodás“ a címe, Hege-
