Evangélikus Népiskola, 1936
1936 / 2. szám - Horusitzkyné Bartel H.: Az egyéni cselekvés lemondásáról
59 zetben meg merné kockáztatni, azon veszélynek volna kitéve, hogy nemcsak anyagilag, de erkölcsileg is tönkrejutna. így magam is szemlélője voltam nem egy esetnek, amikor derék embereknek le kellett modaniok a világra nézve értéket jelentő személyes cselekvésről, mert lehetetlenné tették ezt egyéni kedvezőtlen életkörülményeik. Azoknak, akiknek megadatott, hogy szabad egyéni szolgálatukat megvalósíthatják, oly szerencsének kell ezt értékelniök a maguk számára, mely bennük alázatosságot vált ki. Mindig is azokra kell gon- dolniok, akik hasonló cselekvésre készek és képesek volnának, a nélkül, hogy módjukban van annak megvalósítása. Általában kell, hogy erős akarásukat az alázatosság pörölye keményítse. Többnyire az a rendeltetésük, hogy keresni, kutatni és várniok kelljen, amíg nyilt pályát találnak szándékaik megvalósítására. Boldogok azok, akiknek bővebben jutott a cselekvési évek kegyelméből, mint a tapogatódzás és várakozás kételyeiből. Szerencsések azok, akiknek megadatott, hogy csakugyan teljesen kiadhatják önmagukat! Alázatosságot kell tanusítaniok ezen kiváltságosaknak abban is, hogy a tapasztalt ellenállás ne ingerelje őket, hanem inkább olybá vegyék, mint amiről rendeltetett, hogy így kell történnie. Akiben meg van az eltökéltség a jócselekedetekre, ne várja azért, hoy az emberek ennek fejében eltávolítják útjából a köveket, hanem inkább el lehet készülve arra, hogy egész köveket gördítenek arra. Csak az az erő, amely ezen ellenállások átélésében belsőleg tisztul és erősbö- dik, képes azokat legyőzni. Az, amelyik egyszerűen ellenszegül, emészti magát benne. Az emberiségben rejlő ideális akarásösztön mindig csak kis- részben válhat nyilvános jellegű cselekvésre. A többinek csak az lehet a rendeltetése, hogy sok látszólag jelentéktelen dolgot megvalósítson, ami azonban összeségében értéket képvisel, a cselekvésértéket, amely,százszorosán felülmúlja a tulajdonképeni cselekvés jelentőségét. Úgy viszonylik ahhoz, mint a mély tenger a felületét mozgásban tartó hullámokhoz. A tónak felszín alatt működő erői azokban kristályosodnak ki, akik a személyes közvetlen szolgálatot — amelyet nem tehetnek hétköznapjaik hivatásává — mint másodlagos tisztet töltenek be. A legtöbb ember sorsa, saját egzisztenciájuk érdekében a társadalomban való érvényesülés lehetősége szempontjából egy többé- kevésbbé léleknélküli munka vállalása, amely hivatáson belül semmit, vagy csak keveset adhatnak bele egyéni emberi voltukból, mivel kénytelenek majdnem gépszerűen beilleszkedni abba. Azért mégsem olyan a helyzet, hogy akármily irányban ne volna alkalma legalább esetről-esetre önmagát is adni napi robotjában. Csak részben áll a szervezett, specializált és mechanizált munka által létrejött problémának megoldása abban, hogy a társadalom az adott körülményeket nem veszi egyszerűen tudomásul, hanem amennyire csak teheti, óvja az ember egyéniségjogait. A fontos az, hogy az illetők ne en- gadjék át magukat vakon a sorsuknak, hanem teljes energiájukkal iparkodjanak helyt állani kedvezőtlen körülmények dacára is, lelki éberségük révén.
