Evangélikus Népiskola, 1936
1936 / 2. szám - Pozsonyi Károly dr.: Az úttörőkhöz
42 pillanatban máris beleesnek abba a végtelenül könnyen elkövethető, szinte csábító hibába, hogy egyforma követelményeket támasztanak a falusi, vagy tanyai és városi iskolákkal szemben. Rengeteg példát hozhatnék fel erre vonatkozólag. Fokozza az ellentétet az is, hogy a városi gyermekek intelligenciáját — legtöbbször tévesen — a tanító érdemének tudják be, míg ezzel szemben a tanyai iskolák óriási nehézségeivel küzködő tanítóját egyszerűen gyenge, vagy rossz tanítónak minősítik és észre sem veszik, hogy az a szegény tanyai tanító milyen sziszifuszi munkát végez, talán hiába ! Egy csongrádi nyomortanya lakóinak jelenlegi szenvedései, küzködései az élettel még az unokákon is nyomot hagynak. Kérve-kérünk benneteket, ne essetek — talán csak túlbuzgóságból sem — abba a hibába, amelybe néhány évvel ezelőtt egy fiatal ambiciózus iskolalátogató esett, aki beállított egy tanyai iskolába és rárivallt az egyik megszeppent legénykére : „Mondj nekem egy olyan alárendelt viszonylattal bővült körmondalot, amelyben a mellékmondat hátul van!“ Ilyenhez hasonló eseteknek egyszers- mindenkorra vége legyen ! Egy szóval sem mondom, hogy pártoljátok a restet, érdemtelent, de szívetek teljes melegével karoljátok föl a messze távolban, tanyákon, kis falvakan működő, zsúfolt tantermekben, egy-egy elismerő szóra, megértő kézfogásra áhítozó, vergődő tanítókat. Gárdonyinak szállóigévé lett mondását idézem: .........ragyogjon a rcotokon Jézus nyájassága 1“ Ez a nyájasság vonatkozzék ne csak az iskola növendékeire, hanem az elismerést, méltánylást váró tanítóra is. Ha erre képteleneknek érzitek magatokat, akkor adjátok vissza megbízóleveleteket, mert nagy bűnt követtek el, ha mégis vállalkoztok erre a nehéz feladatra. Szerény tanácsom, tanuljátok meg alaposan az útasítást, elejétől végéig, de azután zárjátok el íróasztalotok legrejtettebb fiókjába, nehogy a paragrafusoktól gúzsbakötött elmével lépjétek át az iskola küszöbét, mert a betű, a paragrafus öl, elnyomja józan itélőképes- ségteket, elveszi éleslátástokat, ha nem tudtok föléje emelkedni. Minden iskolának külön lelke, egyéni sajátsága van, azt felismerni semmiféle paragrafus nyomán nem lehet, ha csak a puszta betűk alapján akarunk eljárni, de megértő, érző lelketek biztos fordulattal elétek tárja a jól megtanult útasítás szinte tudat alá süllyesztett s a helyzetnek megfelelő paragrafusát; mert például, a már említett csongrádi stb. nyomortanyákon azt kutatni, vájjon találunk-e a gyermekek mindenes füzetében — kérdés van-e nekik egyáltalában — tollbamondást, számolást stb.-t — esztelenség lenne ! (Lásd : Utasítás 57. lapját.) Ismételten szeretettel üdvözölünk benneteket. Isten vezéreljen mindnyájatokat súlyos, felelősségteljes munkátokban.