Evangélikus Népiskola, 1936
1936 / 1. szám - Dex Ferenc: Egység pedagógiai munkánkban
3 Emiatt éppen ott nem vágnak az elevenbe, ahol pedig szükség volna rá. S ez még a jobbik eset. Mert ha valamely konkrét anomáliát nyilvános pedagógiai előadás útján akarna a tanító az iskolában eltüntetni, a legtöbb esetben baj lesz belőle. A szülő, aki „találva“ érzi magát, vagy lehetetlen helyzetbe hozhatja a tanítót éppen az előtt a közösség előtt, melynek legjobban kell becsülnie őt, vagy — ha jólnevelt — a következő tanévben más iskolába viszi gyermekét, ahol „nem cégérezik ki“. A szülői összejövetelek legalkalmasabb formája tapasztalatom szerint az iskolai ünnepély. A készülés maga már felcsigázza a szülő érdeklődését. Az előadásra ünnepi hangulatban lépi át az iskola küszöbét s az a derű és melegség, amely az ilyen együttlét alkalmával a jelenlevőkre szétárad, igen közelhozza egymáshoz a lelkeket. E réven kialakulhat aztán az az etikai közösség, amit a német „Schulgemeinde“-nek, iskolaközösségnek nevez. Nem is szükséges, hogy ez a közösség konkrét formába foglaltassák. A közösség lelke kézzelfogható alakzat nélkül is munkálkodik. Elvégzi minden unszolás, erkölcsi kényszer nélkül azt, ami egy ilyen Schulgemeindenek feladata lehet: adományaival, egyéb szolgálataival segítségére siet azoknak a szülőtársaknak vagy gyermekeknek, akik erre rászorulnak, támogatja az iskolát oktatói, nevelői céljainak megvalósításában stb. Amidőn a tanító így körülbástyázza magát erkölcsi erőkkel, nem szabad megfelejtkeznie a vele együtt vagy mellette dolgozó munkatársairól, ha — magát még olyan tökéletesnek érezné is. Csak az az iskola állhat hivatása és munkateljesítése gáncsnélküli magaslatán, amelyben szellemi és érzelmi egység honol. Osztály osztály mellett, évfolyam évfolyam után csak oly mértékben gyarapodhatik a szellemi és erkölcsi javakban, amily mértékben zavartalan a munkaerők közti megértés. Egy iskolának a tanítói csak kéz a kézben egységes irányelvek szerint haladhatnak eredménnyel a közös cél felé. Egységes irányelvek alkalmazása megvédi a gyermeket minden zavaró behatástól. De mi lesz a növendék sorsa, ha más iskola más légkörébe jut? Gondoskodásunk — amennyire tőlünk telik — oda is kövesse neveltünket. Tegyük számára járhatóbbá az új utat. Mert hogy más a talaja, atmoszférája a középfokú iskolának, mint amilyen az elemié, az tagadhatatlan. Bizonyság erre az a szomorú tény, hogy olyan tanuló is, aki az elemi iskolában maradék nélkül megfelelt kötelességének, a középiskolában csak nehezen, sokan meg egyáltalán nem boldogulnak. Mi ennek az oka? Csak nem lehet az a sok elemi iskolai tanító mind kontár, aki nem tud a középiskolai tanár keze alá dolgozni ? Nem. Más itt a hiba. Az elemi iskolában a gyermeknek csak egy, négy éven belül esetleg 2—3 vezetőhöz kell simulnia. A középfokú iskolában egyszerre 6—8 tanárhoz kell alkalmazkodnia. A népiskolában családias közösségben él a tanuló tanítójával, aminek folytatása a középfokú iskolában — mai szervezete mellett — csak részben lehetséges. Emellett a középfokú iskolában még mindig kisért a régi tanulóiskolának valami maradéka, bizonyos merevség, mely a tanuló egyéniségével, hajlamaival nem törődik.
