Evangélikus Népiskola, 1935

1935 / 3. szám - v. Szügyi Károly: Teendőink a társadalom iskolaügy iránt való érdeklődésének fokozása érdekében

71

Teendőink a társadalom iskolaügy iránt való érdeklődésének fokozása érdekében.

(Folytatás és vége.)

A dal minden tekintetben aranyhid a fásult szívekhez. A gyermekek kétszólamú, de még inkább háromszólamú kara valóságos angyali zene. (Én megrögzött rablógyilkosokat gyermekkar bájos dalaival büntetnék.) Tananyagunk zeneelméleti része mennyi munkát, fáradságot okoz nekünk, pedig a siker kellemes érzetének még a reménye is bizonytalan e téren. Ám ezzel szemben bármely iskolának barátokat, lelkes híveket szerezi a jól vezetett gyermekkar. Most pedig kérdem, (egyes helyeket kivéve,) mit tettünk ez irányban, vagy egyáltalán, tettünk e valamit?! A felelettel nem foglalkozom, a teendőket sem sorakoztatom fel, mert bár könnyű itt a megoldás, lehet, hogy egyszerű érvelésem sokak előtt mégis kevésnek bizonyulna. — Ámde lássuk tovább! . . .

Az iskolai ünnepélyeket nagyon sok iskolában, de különösen faluhelyen nem telítjük meg azzal a gazdag, színvonalban mindig feljebb törekedő tartalommal, hogy azok a község életében sokáig emlegetett élményekké váljanak és a hálás közönséget kedves vággyal töltsék el a jövő, legközelebbi ünnepély élvezéséig. Kitűnő alkalom ez, hogy népünket becsalogassuk a mi kis uccánkba, ha pedig ez sikerült, akkor csak mi rajtunk múlik, hogy híveinket aranyszálakkal oda is láncoljuk.

Hasonló célt szolgálnak a tanévvégi tornabemutatók is. Ha nyolcvan, száz vagy kétszáz gyermek színes zászlócskákkal, esetleg botokkal felszerelve a legegyszerűbb mozdulatokat végzi is, az már csodaszép látványt nyújt. Változatos játékokkal, apróbb vidám versenyekkel nagyon ügyesen kitölthetünk egy délutánt, a közönség hálája pedig itt sem fog elmaradni.

Gazdasági válsággal küzdünk. Vegyük észre az idők intő jelét! Kézimunka órán a gyermek játékos ösztönét, alkotási vágyát kissé élénkebb ütemben fejlesszük oda, hogy hasznos, gyakorlati tárgyakat készítsen. Kitűnő anyag erre az egyébként értéktelen kukorícaháncs. Gyermekeinket Rákoskeresztúron néhány évvel ezelőtt fogtuk erre a munkára, azóta az ú. n. ,, szatyor “-ért itt senki idegenbe pénzt nem adott, ellenben akadt élelmes tanulónk, aki darabonként pengőjével értékesítette ügyes munkáit. Nyári papucs, gyermekszék, pihenőpad és sok más háztartási felszerelés minálunk a mostani munka és volt tanítványaink ügyes keze alól kerülnek ki. Mondanom sem kell talán, hogy a szülők igen hálásak az ily oktatásért, ami pedig itt, Pest környékén nagyon is figyelemreméltó eredmény.

Megemlítem azt is, hogy az iskola történetének feltárásával, különösen az idősebb emberek érkedlődését fordíthatjuk felénk nagy mértékben, A volt tanítók leszármazottai legtöbb helyen feltalálhatok, buzdítsuk őket arra, hogy nagyapjuk vagy dédapjukról nagyított fényképet ajándékozzanak az iskolának; ezzel nemcsak maradandó emléket állítunk elődeinknek, hanem visszavarázsoljuk a múltnak egy-egy darabját is. Megfigyeltem nálunk, valahányszor dísztér-