Evangélikus Népiskola, 1935

1935 / 2. szám - Bertalan Sándor: A tanító és a társadalom

tasscn, bizonnyal eléri azt a tisztséget, amelynek neve: közszeretet, társadalmi megbecsülés.

Rengeteg dolgot sorolhatnék fel, amelyek mind, mint kinövések a tanítóság helyzetét a társadalomban néha elviselhetetlenné teszik. De nem teszem, mivel célom csak az volt, 'hogy megindítsak egy mélyebb godolkodást, hogy felhívjam a figyelmet arra a veszélyre, amely fennáll és az egyesek ballépése folytán az egész tanítóságot érinti. Az én szerény munkám felkiáltójel akart lenni, amely megállásra int egy pillanatra. Nyújtsunk mentő jobbot azok felé, akik az örvény szélén támolyognak. Egyesült erővel el kell tüntetnünk a szégyenfoltokat, hogy karunk tekintélye csorbíthatatlan fénnyel ragyogjon.

A védekezésnek egy másik módja is van. Azt hiszem nem mondok újat, amikor megemlítem az egyik földmívesírónak ,,Papok, vasárnapok" című regényét. A nép egyszerű gyermeke írta e regényt s mi sem természetesebb, hogy a nép fiai örömmel olvassák s minden szavát igazságnak fogadják el. Ez a regény a ref. lelkészek és tanítók korrajza. A hangja azonban nem mindig tiszteletkeltő. A ref. egyházmegyék lelkészei tiltakoztak a könyv beállítása ellen s minden tőlük telhetőt elkövetnek a könyv terjedésének megakadályozására.

Kérdezhetné valaki, miért említettem meg ezt az esetet? Feleletem egyszerű. A regény is korrajz s jelen esetben korruptiv hatású. A tekintély valóságos sárbatiprása.

Ezzel a kitéréssel csak arra akartam figyelmeztetni kartársaimat, hogy az irodalmi szemléket, könyvismertetéseket, kritikákat tartsuk szem előtt, hogy idejében megtehessiik az intézkedéseket. Nyilvánvaló dolog, hogy a sajtó nem mindig az elismerés hangján ír rólunk. A sajtó útján pedig a közvéleményt könnyű ellenünk forralni. Vagy kérdem, a sorozatos fizetéscsökkentések hírlapi szellőztetése, kommentárokkal való ellátása emelte-e karunk tekintélyét? Ellenkezőleg! A nép egyszerű gyermekei így gondolkodtak: ,,Lám- lám, a mi tanítónk is több fizetést kapott, mint amennyit megérdemelt." Nyilvántartották a tanító fizetését és még most is hallunk olyan kijelentéseket, hogy még mindig sok a fizetésünk, mert a föld munkásának naponként még egy pengő sem jut. Ilyen balítélettel felvenni a harcot és megnyerni azt, emberfeletti munkát kíván. Munkánkat azonban megkönnyíti az a tény, hogy a jövő társadalmának gondolkodásmódját, életfelfogását mi irányítjuk. Másszóval a társadalmi érzések művelői mi vagyunk. Hogyha szoros kapcsolatot tudtunk teremteni az iskola és a szülői ház között, ha a fennálló viszony olyan, mint aminőre a cél elérése érdekében szükség van, ügyünk nyert ügy. A társadalomnak kis és nagy tagjai egy ponton összefüggnek velünk egy szent kapocs által. Ez az örökértékü kapocs az iskola.

Midőn hallom és látom, hogy karunknak itt is, ott is meg nem értésben és lebecsülésben van része, lelkemből egy kérdés tör elő. Miért mostohagyermeke a tanító a társadalomnak? Hiszen hivatásánál fogva fontos tényező a jelen és jövő szempontjából, ö rakja le a szebb magyar jövő pilléreit s felelősségünk tudatában munkáját a lélek tüze hatja át.