Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 2. szám - Bertalan Sándor: A tanító és a társadalom
52 zalma, tisztelete megszűnik tanítójával szemben. Számtalan esetet tudok, amikor a tanító durva szavakkal utasította el a hozzáfordulókat, Mit eredményezhet az ilyen eset? A társadalom megvetését. Az ilyen kóros jelenségek az egész tanítóságot érdeklik, mert a közös név összekapcsol bennünket azokkal, akik hivatásukat megszentség- telenítve, e név bitorlóivá váltak. Egyesült erővel kell küzdenünk a bajok megszüntetése érdekében. Egy község képe megmutatja azt', hogy milyen a vezetősége. Egy gyülekezet életmegnyilvánulása megmutatja, milyenek a lelki irányítók. Egy községben, vagy városban csak ügy lehet egészséges élet, ha a szellemi vezetők között a kapcsolat bensőséges. A társadalom minden tagja éles szemmel figyeli a vezetőség életét, S ha azt tapasztalja, hogy azok egymás között hidegek és ridegek, vagy éppen irigykedve nézik egymás sikerét, ilyen körülmények között vége van a társadalmi rendnek. Fejetetejére áll minden. Megemlítettem ezt a hibát is, mert konkrét példák állanak rendelkezésemre, amelyek világosan mutatják a vezetőség széthúzásának átkát. A társadalom minden rétege tele van ma jajjal, panasszal. Ma mindenki súlyos terhek hordozója. Mi, tanítók, kell, hogy előljárjunk a biztatásban, nem pedig a jajgatásban, csüggedésben. A krisztusi szeretet irányítsa cselekedeteinket s akkor nem lesz gyűlölség a vezetőség között. Csak ilyen élet eredménye lehet a társadalom megbecsülése. A tanító, mint ember, olyan családi életet éljen, amely követésre méltó s a hivatásával összeegyeztethető. Az érdekhajhászás, önzés még e szűk körben is csak átok, nem pedig áldás. Mindenki botlik, hisz mindnyájan emberek vagyunk, de egy elhibázott élet súlya, évtizedekre megbélyegzi az egyest s a közösséget, amelynek tagja a megbotlott. A feddhetetlen életű ember (tanítóra értem) mindenkor megbecsült tagja a társadalomnak, akire szívesen hallgat minden rendű és rangú ember, mert nemcsak beszéli, prédikálja a helyes életet, hanem éli azt. Egy néhai kartársunk mondása a következő: ,,Legjobb, ha a községi közigazgatást a tanító csak távolról szemléli!" Nem fűzök semmit e mondáshoz, mert e mögött is egy tiszteletben, szeretetben eltöltött élet bölcsesége rejlik. De tény az, hogy csak árt magának az a tanító, aki mindenáron tagja akar lenni a képviselőtestületnek, habár őt az atyafiak e magas tisztségre önszántukból meg nem választják. A tanító hivatása magasztos és felemelő. Aki e pályára elkötelezte magát, kell, hogy a mindennapiságból ki tudjon emelkedni. Tekintete nyugodjék meg Krisztuson, aki még a vészesen háborgó tengeren is azt mondja: ,,Mit féltek, óh ti kicsinyhitűek?" Igen, nincs okunk félni. A tanítói lelkiismeret legyen cselekedeteink megbírálója, irányítója pedig az örök tanító: Jézus Krisztus. Nem kierőszakolni kell a tekintélyt és megbecsülést, hanem kiérdemelni. Aki nem alkuszik meg a sorssal, hanem a kitűzött cél érdekében akadályt nem ismerve tör előre, az olyan cselekedetet visz véghez, amelyért nevét feljegyzik az égben. Aki a kijelölt úton haladva, mint világító fáklya ég, hogy az, utána haladóknak utat mu-
