Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 2. szám - Ludván Sándor: Fedelet Pandora szelencéjére!
43 és hányán vagyunk és állunk sokszor tanácstalanul, elszigetelve a világtól, amikor bizony jól esnék egy-egy bölcs tanács tapasztalt testvéreinktől! Persze mindehhez önzetlen, munkára kész, önfeláldozó munkatársak kellenek. Ezeknek egyrészt önként kell jelentkezniük, másrészt pedig k. Szerkesztőnknek kell őket felkeresnie. Elő kell állnia mindenkinek, aki érez magában csak parányi tehetséget, vagy képességet a toliforgatáshoz. Itt nem a régi, kipróbált, veterán harcosokról szólok, hanem a fiatalokról, akik az első sikertelen szárnypróbálgatás után ne veszítsék, szegjék kedvüket, hiszen szárnypróbálgatás nélkül még egy madár sem szállt fel. Önmegtagadással és sok jóindulattal induljunk hát ifjú Phöni- xiink nyomában. Nagy elődeink nagysága, érdemei előtt mélyen meghajolva, elismeréssel és hálával ajkunkon, sok önbizalommal és szeretettel, bízó hittel a szívünkben induljunk az új honfoglalás útjára! Neked, kedves Lajos Bátyánk, adjon Isten ennyi bátor viadal után jól megérdemelt, boldog nyugalmat! Feledd azt a tőlünk nyert sok hálátlanságot és méltatlanságot! Bocsásd még nekünk, mert nem tudtuk, mit cselekszünk! Drága, elévülhetetlen érdemeidnek hív megőrzői leszünk s lesz arra gondunk, hogy nevedet a késő utókor is büszkén — büszkébben, mint talán a jelen — emlegethesse! Ad multos, annos! Te pedig, kedves Béla Barátunk, — ha új nyomokon, ha járatlan utakon indulsz is —1 hittel, szívvel, bátorsággal, önbizalommal előre! Fújd meg a riadót! Előre a gárdával! Őrszígety Lajos. Fedelet Pandora szelencéjére! Állomáson vagyunk. Útra indulók nyüzsgése, lármája. Lelkes kis csapat áll a nagy útra indulók tekintélyes podgyászhalmaza mellett. Egy jóságos, bölcs tekintetű férfiú aggódó gondossággal beszélget az útnak induló kis csapattal. Kérdezget. Tanácsokat osztogat, áldott apai, útravaló tanácsokat. Tekintete egyenként végig simogatja az útrakelöket. Mintha személyről-személyre haladva a kor s az odaadó munkában elégetett lélekfáklyának hamvától fátyolozott szemek fokozatosan fénye- sednének. Mire az utolsó arcot is szeretettel mustrálva, végig simogatja, a szemek teljesen kigyulladnak. Mint egy reflektor síkla- nak elmélyedő, letűnt lelki távlatokba. Az elmerengő nemes vonásokon két igazgyöngy, két emberi könnycsepp gördül végig. A kis társaság néma meghatottságára a végtelen szeretet, tisztelet lelki ködfátyola borul mint egy tüneményes glóriafény. De csak pillanatig tart ez az ellágyulás. A kedves régi vonások újra fegyelmezett, tiszteletet parancsoló erélybe rendeződnek. A befűtött mozdony türelmetlen túlfeszítettségben sistereg, prüszköl. Közeleg az indulás ideje. A tisztelettel övezett, atyai arcú búcsúzkodó a kis csapat min-
