Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 2. szám - Graf Samu: Veszedelmek a zsinat körül
38 nűleg még nem volt tudomása az országos egyesület által elfogadott javaslatról, mely tehát az evangélikus tanítóság egyetemének kívánságait tartalmazza, Niederland és Somogyi javaslataival foglalkozik. Cikkíró felfogása szerint a tanító mint „nem lelkész“ a lelkészi státusba fel nem vehető, de mint „nem lelkész“ ebben az „osztásban vagy ,,elem“-ben külön osztályt vagy elemet szintén nem képezhet és így hivatalból nem is lehet képviselete. Ezen elvből kifolyólag a tanító képviseltetése teljesen a választás esetlegességének volna kitéve és így talán legspecifikusabb tanítóügyek elintézésében sem vehetne részt. Ezt azonban még cikkíró sem akarja, ahogy ez cikkének utolsó fejezetében olvasható. Ezt a kérdést tehát valamilyen formában tisztázni, megoldani kell. De hogyan? Cikkíró szerint a tanítói hivatal nem tartozik az egyház lényegéhez, a tanítóság csak a világ társadalmi rendjében külön csoport, az Egyházban azonban nem az, hanem a „nem lelkészi elem“-hez tartozik. Ezt nem vonjuk kétségbe, a tanító egy- házjogilag világi elem. De az sem vonható kétségbe, hogy a tanító munkájának van lelkészi jellege is. Ma a tanítónak az egyházépítés, főleg a belmisszió, a vallás- és egyházi énektanítás terén sokféle és fontos teendői vannak. A tanító munkának e kétféle jellegénél fogva (a tanító egyházi és szakmunkát végez), a tanítóságot és bizonyos mértékben a felekezeti tanítóságot is, a gyakorlati életben egyházi téren is külön csoportnak, „elem“-nek kell tekinteni, mely ösz- szekötő szerepet tölt be a lelkészi és a világi elem között és amelynek külön képviseltetéséről gondoskodni kell. Régente, mikor a tanítók és tanárok nagy része a lelkészek közül került ki, külön képviseletre nem volt szükség, hiszen a lelkészi elemhez tartoztak. Azok a tanítók pedig, akik kiérdemült pásztorok, katonák, vagy iparosokból kerültek ki, természetesen a világiak (nem. lelkészek) csoportjához tartoztak. Ebben az időben a tanítói hivatal viselőinek hovatartozása tehát nem volt probléma. Amióta azonban a tanítói hivatal külön képesítéshez van kötve, melynek megszerzése egyházi és világi (állami) hatóság előtt történik, az evangélikus tanítóságnak és sok tekintetben az evangélikus tanárságnak speciális szerepe van egyházban és államban egyaránt, mely jelentőségben egyházi téren is állandóan növekszik és szerény véleményem szerint — mint alább még külön rá fogok mutatni — mégis csak az egyház lényegéhez tartozik és melynek képviseletéről bármily formában, de feltétlenül gondoskodni kell. Ezt ügy lehetne megoldani, ahogy ez az evangélikus tanítóság zsinati javaslatainak „Indokolás“ című részében olvasható. Ez volna az egyik megoldás. Egy másik megoldás az volna, ha a tanítóság (tanárság) mint külön osztály nyerne képviseletet. A harmadik megoldás pedig az lenne, ha úgy az egyházkormányzásban, mint az egyes bizottságokban hivatala fontosságához mérten bizonyos számú hely biztosíttatnék neki. Az országos tanítóegyesület az első megoldásban egyezett meg, ezt ajánlja. 2. És ezzel elérkeztem Gyarmathy Dénes lelkész úrnak a tanítói hivatalra vonatkozó felfogásához. A tanítói hivatalról cikkíró következőképen ír: „Ennek felállítása nem folyik szükségképen az
