Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 1. szám - S. B.: Észrevételek a "Veszedelmek a zsinat körül" c. cikkre
21 óhajt a zsinat megértő jóindulatával és bölcsességével bizonyos jogkiterjesztésben, illetve képviseltetésben részesülni az egyházkormányzat fokain. Csak azért, hogy az a helyzet, ami az utolsó zsinat eltelte óta már e téren kialakult és az egyházépítés és eredményes valláserkölcsi nevelési célok, szóval anyaszentegyházunk jövő fejlődése érdekében kívánatos, a jövőre nézve törvényszerű megerősítést is nyerjen, további építést biztosítson és fejlődést hozzon. Abban a javaslatban, amin most a tanítóság áll, nincs szó ,félkész és tanító közötti különbségek eloszlatásáról“, ,,erőszakolt különbségekről“. A képviseltetésre vonatkozó arányszám is egészen más, mint amit a cikkíró, még a korábbi elgondolások alapján említ. Nemcsak elnöke, de maga országos egyesületünk is megelégedett jóval kevesebbel: a 40 és 20%-os arányszámmal. Sőt ez is csak azért maradt bent a javaslatban, mert a régebbi javaslatok érintették s mert a javaslattevő úgy gondolja, hogy a tanítóság ez arányszámmal méltó képviselethez jut, anélkül, hogy a lelkészi vagy világi elemek képviseleti arányszáma erősebben csökkenne és befolyásuk az egyház- kormányzatra lényegében megváltozna. Talán ez a pontja a javaslatnak az, amely a zsinat tagjainál nem talált mindenütt kedvező fogadtatásra. A magam részéről ezt az arányszámot nem tartom lényegében alapvető jelentőségűnek. Nem egészen a szám a lényeges hanem az, hogy valami haladás mutatkozzék ügyünkben s megértéssel, békességgel s rokonszenves magatartással annyit elérhessünk, amennyi az adott körülmények között méltányos és kielégítő. Sokkal áldásosabb lehet kevesebb számú, de lelkes tanító-tag működése az egyházi élet, a tanügy s bármely népoktatási munkatér mezején, mintha nagyszámú, de közönyös, fásult- lelkű munkások állanak evangélikus népoktatásügyünk és egyházépítésünk munkamezeinek őrhelyein. A kvantitásnál sokkal fontosabb a kvalitás. Mi, a tanítóság egyházkerületi zsinati képviselői felelősségünk tudatában a legmesszebbmenően törekszünk arra, hogy óhajainkat ne az egyházalkotmány kereteivel ellentétes, hanem párhuzamos irányban képviseljük és összhangba hozzuk a zsinat megértő állásfoglalásával. Ne keltsen megütközést az, ha talán országos egyesületünk álláspontja egyes szakaszokban még túlzott kívánságokat mutat! Meg tudom adni ennek a magyarázatát is. A tanítóság munkájának már alapjában véve olyan a természete, hogy sok idealizmus, lelkesedés fakad belőle és kapcsolódik vele össze. Ez a rend mindig több lelkesedést öntött munkájába és mindig több volt benne az eszmei nekilendülés a folytonos alkotási láz, mint amennyi reális szempontok szerint nézve indokolt. Ez az alkotási vágy és értékkeresés talán messzebb vitte a zsinati kérdések terén is a tanítóságot, mint amennyi elérhetőnek látszik. Ebben a szellemben működtek egyesületeink közgyűléseinek zsinati kérdéseket tárgyaló előadói és alapos munkával szépen elgondolt javaslatokat vittek a közösség elé. Néhol elvett a közgyűlés e kívánságokból, néhol módosított azokon s úgy öntötte azokat végleges formába. Lehet, hogy sok kívánság maradt még mindig bennük! Azt azonban én sehol nem észleltem, hogy a tanítóság megnyilatkozása e kérdések kapcsán csak a
